ARCHÍV Megúszós kaják – ha sem időnk, sem kedvünk nincsen főzni

Így hívom az egytálas csőben sülteket: olyan fogások ezek, amelyek jól mutatnak, laktatók, és nagy adagban is elkészíthetők, rendszerint kevés előkészülettel, sokszor egy edényben. Ezek a kedvenceim. (Cikkünk a 2019-es Nőileg magazin szeptemberi számában jelent meg.)

Imádom a lecsót, viszont nálunk a férfinépség hiányolja belőle, mellőle a húst. Ugyanígy vagyok a töltött paprikával is, de – mint tudjuk – ez is megosztó étel.

Töltött zöldség lecsóágyon

Ötvöztem az említett kettőt: a lecsóba ültetem bele a darált hússal töltött paprikát (paradicsomot, cukkinit stb.), de golflabdaméretű húsgolyókat is készíthetünk, így is remek, látványos fogást kapunk.

Hozzávalók a lecsóhoz 2 személyre: két fej vöröshagyma, három paprika, négy-öt szem nagyobb paradicsom, oregánó és/vagy bazsalikom, só, bors. Töltelékhez: fél kiló sertés-marha kevert darált hús, két cikk reszelt fokhagyma, só, bors, oregánó, ízlés szerint Cayenne-bors, csili, a tetejére mozzarella vagy parmezán.

Elkészítés: A lecsót a hagyományos módon, ám a sütőedényben készítem el (minek feleslegesen mosogatni?) A hagymát apróra vágom, kevés olajon megpárolom, ehhez jön a feldarabolt paprika, majd a meghámozott, feldarabolt paradicsom és a fűszerek. A húst a fűszerekkel és a lereszelt vagy összezúzott fokhagymával összedolgozom, kerülhet bele kis zsemlemorzsa vagy rizs is, utóbbinál vigyázzunk azonban, mert kissé hosszabb időbe telik, hogy a rizsszemek is megfőjenek. A tölteléket az előkészített, magházától megszabadított cukkiniba töltöm, vagy golyókat formálok belőle, és a lecsóágyra helyezem. Alufóliával lefedem, és 180 fokos sütőben legalább fél órát sütöm. A sütési idő utolsó tíz percében eltávolítom a fóliát, mozzarellát vagy akár parmezánt szórok a húsos töltelék tetejére, és rápirítom. Önmagában, friss kenyérrel, esetleg tejföllel kínálom.

Csirkefajita

Szeretem a „csináld magad”-ételeket, amikor a hozzávalókból mindenki maga állíthatja össze a saját adagját. Színes, látványos ez a fajitatál, úgy néz ki, mintha sokat dolgoztunk volna vele.

Hozzávalók 2 személyre: egy egész csirkemell, három, különböző színű kaliforniai paprika, egy fej lilahagyma, két cikk fokhagyma, só, bors, oregánó, kevés kömény, pirospaprika, chili vagy Cayenne-bors, korianderzöld, avokádó, vastag tejföl, tortilla, egy evőkanál olívaolaj.

Elkészítés: A fűszereket összekeverem és kétharmadával bedörzsölöm a húst. A színes paprikákat félcentis csíkokra vágom, a hagymát félbe, majd szeletekre darabolom. A húst a tepsi egyik szélébe fektetem, a zöldségeket a másik felébe halmozom, és rászórom a fűszerkeverék maradékát. Az egészet meglocsolom az olajjal, összeforgatom, majd elrendezem a tepsiben. 180 fokon fél óra alatt készre sütöm. A tálaláshoz mikróban előmelegítem a tortillalapokat, felszeletelem az avokádót. A csirkehúst vékony csíkokra szelem, és tepsistől az asztal közepére teszem. A tortillába jön a csirke és a zöldségkeverék, néhány szelet friss avokádó, a tejföl és a koriander.

Mac-and-cheese gazdagon

Kapcsolódó

    Az amerikai közkedvenc igazán testet-lelket melengető fogás, viszont mindig úgy éreztem, valami zöld(ség) hiányzik belőle, mellőle. Íme az én változatom. Nem diétás fogás!

    Hozzávalók két személyre: egy fej vöröshagyma, egy cikk fokhagyma, négy evőkanál liszt, két evőkanál vaj, fél liter tej, szerecsendió, só, fehér bors, háromféle sajt (parmezán, maasdamer, cheddar), egy kis csupor fagyasztott borsó és/vagy tíz szál spárga, illetve kétszáz gramm száraztészta kifőzve vagy friss csigatészta. A ropogós feltéthez: négy szelet baconszalonna, egy marék zsemlemorzsa, kevés kakukkfű.

    Elkészítés: A vajat megolvasztom, megpárolom rajta az apróra vágott hagymát. Hozzáadom a lisztet, enyhén megpirítom, majd felöntöm a tejjel, és sűrű mártást főzök belőle. Az edényt leveszem a tűzhelyről, majd hozzáadom a reszelt sajtokat. Két személyre körülbelül háromszor ötven grammnyi reszelt sajt elegendő. A mártást fűszerezem, majd hozzáadom a kifőzött tésztát és összeforgatom. Itt jöhetnek bele a zöldek: a borsó és/vagy a feldarabolt spárga. A kész masszát a sütőbe teszem, 180 fokon húsz perc alatt készre sütöm. A textúrák miatt tartom fontosnak a krémes tésztaétel tetejére kis ropogóst készíteni: a bacont apróra vágom, forró serpenyőben megpirítom, hozzáadom a zsemlemorzsát, és barnára sütöm, majd jöhet a friss kakukkfű. A csőben sültet tányérra halmozom, rászórom a morzsát. Friss zöldsalátával az igazi.

    Egytálas toszkán csirke

    Hozzávalók két személyre: két felső csirkecomb, egy kis fej vöröshagyma, két cikk fokhagyma, 50 gramm szárított paradicsom, két deci csirkealaplé vagy akár víz, egy deci fehérbor, két deci tejszín, kakukkfű, kevés reszelt parmezán, egy marék bébispenót, 150 gramm rizs, két evőkanál olaj.

    Elkészítés: Egy tepsiben kevés olajon lepirítom a csirkecombok bőrös felét. A húst félreteszem, a hátramaradt olajban megdinsztelem az apróra vágott hagymát, ebbe jön a zúzott fokhagyma, az egészet felöntöm a borral, majd hozzáadom a feldarabolt szárított paradicsomot. Az edénybe beletöltöm a csirkealaplét, a tejszínt, fűszerezem, hozzáadom a megmosott rizst, majd a tetejére helyezem a csirkecombokat. Lefedve, alacsony hőfokon legalább 40 percig párolom a sütőben. Amikor a hús megpuhult, és a rizs megfőtt, hozzákeverem a friss spenótot, és hagyom megfonnyadni, enyhén átfőni. Reszelt parmezánnal tálalom. Nálunk ebből egy falat sem szokott megmaradni.

    A fotók a szerző felvételei.