Róma pezsgő nagyváros, annyi látnivalóval, hogy lazán túladagolásos állapotba kerülhet az ember, ha nem szelektál, nem tartogat élményeket egy újabb látogatásra. „Gyakorlottabb” utazókként ezt tartottuk szem előtt, a késő őszi időpont pedig a kellemes hőmérsékletben lehetővé tette a hatalmas sétákat...
Ilyenkor van idő csak látni, nézni, befogadni, minden apró részletben gyönyörködni, magunkba szippantani a terek, utcák, kisvendéglők hangulatát, engedni, hogy elbóduljunk a különböző korok művészetétől, csodáitól, közben önfeledten élvezni egy igazi olasz fagyit.
{hirdetes}
Érdekes volt római látogatásunk, mert valahogy úgy alakult, hogy a városnéző túráink mindig a II. Viktor Emmánuel emlékműtől indultak. Ez volt az utolsó a látványosságok sorában, amit meg akartunk nézni, és végül mindennap ott kötöttünk ki, ugyanis ott volt a szállásunkra vivő villamos végállomása. A Piazza Venezia forgalma sokkolóan szemlélteti az olasz főváros temperamentumos (elegánsan fogalmazok) közlekedését.
Nekem elsőként a Pantheont kellett látnom. Az ókori építészet, kultúra rajongójaként évek óta vágytam erre, első utunk hát ide vezetett, hogy aztán egy jó délutánra a talán legépebben megmaradt római épület környékén maradjunk. Bementem világosban, bementem sötétben, és nem tudtam betelni a Pantheon belső terével. Az oculuson beesett az eső, aztán később a csillagokat lehetett látni… Csodálatos volt! Akárcsak az előtte levő tér, amelybe szinte belesüpped a kereszténnyé tett ókori szent hely, hiszen egykor jóval lennebb volt a járószint, és ezen az ókori alapon „nőtt fel” a mai Róma.
A Vatikáni Múzeumok gyűjteményét, a Forum Romanumot és a mindenhol előbukkanó égre törő római oszlopokat látva elgondoltam: a csodálatos reneszánsz, majd barokk művészet nagyjainak volt, amit folytatniuk. Hiszen a szépséget már professzionális szinten művelték a rómaiak is, elő-előbukkanó alkotásaik mindig gyújtóhatással lehettek minden korok itáliai művészetére. A szépséget nem adhatták, nem adták alább. Talán innen táplálkozik az olaszok legendás szépérzéke, ami tetten érhető ma akár a divatban, az utca emberének stílusos megjelenésében, az autók, bútorok stb. legendás formatervezésében?
Szent Péter tér a bazilikával
Az egymásra rétegződött nagyság engem nagyon lenyűgözött: a császári fórumok fölött a középkori pápai állam palotái, a panorámából kiugró templomkupolák, harangtornyok, mind-mind eszméletlen látványt nyújtanak. A római szent terület fölött lakóházak, ablakaik a romokra nyílnak. Vajon, azoknak, akik itt élnek, ez már fel sem tűnik? Nem érzik a történelem „szelét” néha-néha? Persze, tudom, hogy romantikus ez a megközelítés, de azért eszembe jutott. Kedves élmény volt a Colosseum egyik második szinti beugrójában tartott rögtönzött történelemóra is. A kicsik bizonyára osztálykiránduláson voltak, elpilledve ültek a földön, volt, aki kerek szemmel figyelt a magyarázó tanárnőre, volt, aki ásítást nyomott el… Helyszíni szemléltetés, ez igen!
A Spanyol lépcső, a Trevi-kút ezúttal nem mutatta meg magát, előbbit és a fölötte levő templomot éppen restaurálják, a legendás barokk szökőkutat pedig tisztították. Múzeumokat nem igazán látogattunk – mindezek és még rengeteg más marad egy következő útra. Az idő annyira szép volt, hogy inkább a Villa Borghese hatalmas parkjában bandukoltunk, vagy a Piazza del Popolo forgatagát, este a Piazza Navona fényeit néztük, hallgattuk a szökőkutak vízcsobogását. Azért Michelangelo Mózesét felkerestük, és a Santa Maria del Popolo templomban Caravaggio két olyan festményét (Szent Pál megtérése a damaszkuszi úton és Szent Péter keresztre feszítése) láthattuk, amit már nem akartunk „elnyomtatni” semmivel…
Piazza Navona
A késő délutánokat a Trastevere- negyedben töltöttük, ennek kisvendéglői lettek kedves vacsorázó, borozgató helyeink kis római vakációnk alatt. A rómaiak Tiberise melletti városrész szűk kis utcáival, igazi olasz filmbe illő hangulatot árasztó tereivel kihagyhatatlan: barátságos, élő, emberi, kopottságában is gyönyörű.
Angyalvár
Ha valaki megkérdezné, hogy mit hoztam haza Rómából, a válasz talán ez lenne: a vágyat, hogy még sokszor láthassam.
A fotók a szerző felvételei.
A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2015. decemberi lapszámában jelent meg.
