ARCHÍV Ahová visszatérünk: a Duna-delta

Nem vagyok horgász, sem madarász, nincs csónakvezetési engedélyem, a Duna-delta mégis nagyon tetszett. Annyira, hogy kedvenc hazai helyeim között előkelő helyre lépett. Különleges növény- és állatvilága, a kis falvak, a labirintusszerű csatornák hetekig nyújthatnak felfedeznivalót. (Cikkünk a Nőileg magazin 2014. októberi számában jelent meg.)

Dolcsevítá

2016. június 28., 09:32

Asztalos Ágnes

• Fotó: illusztráció: Pixabay

Az igazsághoz tartozik, hogy amikor első ízben utaztunk a Sulina-ág melletti Gorgovára, Nufaru faluban, a vízen átvivő komp láttán elsírtam magam. Ijedtemben. Mert egyáltalán nem volt bizalomgerjesztő maga a járgány sem, működtetői még annyira sem. De átértünk épségben, majd egy kevés további autós döcögés után egy újabb faluban letettük a járművet, mert onnantól már jórészt csak a vízen futnak az utak…

• Fotó: illusztráció: Pixabay

Azóta már kipróbáltuk a menetrendszerű utasszállító hajót is Tulceáról, talán ez a legstílszerűbb megérkezés bármelyik Duna-parti helységbe. Ami ott fogad bennünket, akik a hegyek között nőttünk fel, az valami egészen más világ. Sokáig például

felfoghatatlannak tűnt nekem, hogyan lehet a számtalan ág, tó, áthatolhatatlannak tűnő nádas között tájékozódni, és eljutni A-ból B-be.

Sokadik motorcsónakos utam után most már kezdem felfogni, hogy ugyanúgy vannak ott is viszonyítási pontok, csak mások, szokatlanok annak, aki például egy erdőben egész jól eligazodik.

• Fotó: illusztráció: Pixabay

A víz illata, a folyóágak sokszínűsége, a kis vagy éppen nagyobb tavak, a homokra épült falvak, a csodálatos és különleges növényzet annyira izgalmas, hogy napokra-hetekre nyújthat élményeket.

Amikor a kora reggeli pára felszáll egy tó fölött, és rózsás gödények ezrei ringatóznak a vízen,

vagy egy keskeny vízi úton hattyúpárral lehet találkozni; látni, hogyan és hol élnek emberek, csónakkal átvágni a viharos szél által felkorbácsolt tavon, a szabadon száguldozó lovak látványa – mind-mind olyan emlékképek, amelyek azóta is visszacsalogatnak a Deltába.

• Fotó: illusztráció: Pixabay

Jártunk olyan helyeken, ahol azt éreztem, ez tényleg a világ vége. Caraorman például, ahol cirill betűkkel is szerepel a falu neve a táblán, és ahová a hatalmas homokdűnék, meg az Európában is egyedinek számító öreg fák (tölgyek és nyár) miatt érdemes ellátogatni, tényleg ilyen volt. Az ottaniak elmondása szerint telente teljesen elzáródik a falu a külvilágtól, és nem ez az egyetlen ilyen hely…

• Fotó: illusztráció: Pixabay

Sokféle nép lakja a „víz-országot”, ukrán, orosz, török, tatár és más népek leszármazottai. Egy-egy idősebb nádfedeles házon, kapun még népművészetük tárgyi maradványain is ámulhatunk. De a hagyományos módon, halászatból élők mellet

ott vannak a „hiper-szuper” motorcsónakkal száguldozó turisták, vendégek is, és még jó néhány olyan jel, ami elborzaszt: nem vigyázunk eléggé erre a természeti csodára!

Pedig mint köztudott, a Duna-delta jó része nem csak egyszerűen természetvédelmi terület, hanem bioszféra rezervátum…

• Fotó: illusztráció: Pixabay

Tulajdonképpen nem ismerem a „Deltát”. De amit láttam, éreztem, tapasztaltam, az mind arra sarkall, hogy ismerjem meg jobban. Viszontlátásra, jövőben!

korábban írtuk

Minden mondata gyönyörű – Török Ábel: A harmadik ég

Talán a legszebb könyv, amit valaha olvastam. Ez a regény olyat művelt velem, amit továbbviszek. Immár örökké.

Kapcsolódó

FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE:

Hozzájárulok ahhoz, hogy a Nőileget kiadó Príma Press Kft. heti rendszerességgel cikkajánlókat tartalmazó hírleveleket, alkalmanként pedig kereskedelmi jellegű értesítéseket küldjön.