Nem vagyok horgász. Sem madarász. Nincs csónakvezetési engedélyem. A Duna-delta mégis nagyon tetszett. Annyira, hogy kedvenc hazai helyeim között előkelő helyre lépett.
Nem vagyok horgász. Sem madarász. Nincs csónakvezetési engedélyem. A Duna-delta mégis nagyon tetszett. Annyira, hogy kedvenc hazai helyeim között előkelő helyre lépett.
{hirdetes}
Az igazsághoz tartozik, hogy amikor első ízben utaztunk a Sulina ág melletti Gorgovára, Nufaru faluban, a vízen átvivő komp láttán elsírtam magam. Ijedtemben. Mert egyáltalán nem volt bizalomgerjesztő maga a járgány sem, működtetői még annyira sem. De átértünk épségben, majd egy kevés további autós döcögés után egy újabb faluban letettük a járművet, mert onnantól már jórészt csak a vízen futnak az utak…
Fotó: Asztalos Ágnes
Azóta már kipróbáltuk a menetrendszerű utasszállító hajót is Tulceáról, talán ez a legstílszerűbb megérkezés bármelyik Duna-parti helységbe. Ami ott fogad bennünket, akik a hegyek között nőttünk fel, az valami egészen más világ. Sokáig például felfoghatatlannak tűnt nekem, hogyan lehet a számtalan ág, tó, áthatolhatatlannak tűnő nádas között tájékozódni, és eljutni A-ból B-be. Sokadik motorcsónakos utam után most már kezdem felfogni, hogy ugyanúgy vannak ott is viszonyítási pontok, csak mások, szokatlanok annak, aki például egy erdőben egész jól eligazodik.
Fotó: Asztalos Ágnes
A víz illata, a folyóágak sokszínűsége, a kis vagy éppen nagyobb tavak, a homokra épült falvak, a csodálatos és különleges növényzet annyira izgalmas, hogy napokra-hetekre nyújthat élményeket. Amikor a kora reggeli pára felszáll egy tó fölött, és rózsás gödények ezrei ringatóznak a vízen, vagy egy keskeny vízi úton hattyúpárral lehet találkozni; látni, hogyan és hol élnek emberek, csónakkal átvágni a viharos szél által felkorbácsolt tavon, a szabadon száguldozó lovak látványa – mind-mind olyan emlékképek, amelyek azóta is visszacsalogatnak a Deltába.
Fotó: Asztalos Ágnes
Jártunk olyan helyeken, ahol azt éreztem, ez tényleg a világ vége. Caraorman például, ahol cirill betűkkel is szerepel a falu neve a táblán, és ahová a hatalmas homokdűnék, meg az Európában is egyedinek számító öreg fák (tölgyek és nyár) miatt érdemes ellátogatni, tényleg ilyen volt. Az ottaniak elmondása szerint telente teljesen elzáródik a falu a külvilágtól, és nem ez az egyetlen ilyen hely…
Sokféle nép lakja a „víz-országot”, ukrán, orosz, török, tatár és más népek leszármazottai. Egy-egy idősebb nádfedeles házon, kapun még népművészetük tárgyi maradványain is ámulhatunk. De a hagyományos módon, halászatból élők mellett ott vannak a „hiper-szuper” motorcsónakkal száguldozó turisták, vendégek is, és még jó néhány olyan jel, ami elborzaszt: nem vigyázunk eléggé erre a természeti csodára! Pedig mint köztudott, a Duna-delta jó része nem csak egyszerűen természetvédelmi terület, hanem bioszféra rezervátum…
Fotó: Asztalos Ágnes
Tulajdonképpen nem ismerem a „Deltát”. De amit láttam, éreztem, tapasztaltam, az mind arra sarkall, hogy ismerjem meg jobban. Viszontlátásra, jövőben!
