Aki szereti a nagy vizeket, a rejtett érdekességeket és a finom ételeket, és épp a Duna-deltában jár, ki ne hagyja Sulinát. Tulceáról rengetet cég indít „vízitaxit”, online is lehet időpontot foglalni, aztán ott vannak a menetrend szerinti hajójáratok is, amelyek a folyótorkolatnál elterülő városba visznek mindent: embert, árut, turistát.
Az egykori kis halászfaluból az 1800-as évek közepén virágzó város született: 1856–1939 között az Európai Duna Bizottság székhelye volt, forgalmas kikötő és hajóépítő központ, soknemzetiségű lakossággal és kulturális élettel.
Ennek a világnak a lenyomata a régi temetőnek, avagy tengerészeti temetőnek is nevezett sírkert-együttes, amelynek van anglikán-protestáns, katolikus, ortodox, zsidó és muzulmán része is. Több mint húsz nemzet fiai-lányai alusszák itt örök álmukat, a dán hajóskapitánytól kezdve a fiatal angol tengerésztiszteken, a krími háború elesett katonáin át az állítólagos görög kalózig. Izgalmas, felkavaró, megható kibetűzni a sírfeliratokat, már ha értünk az adott nyelven…
A kozmopolita múlt bizonyítékai a még meglévő templomok is, a tengerparti sétány mellett áll például a Szent Miklósnak szentelt ortodox katedrális, de bennebb, a kis utcák mélyén találunk katolikus, óhitű ortodox és görög-katolikus templomot is.
Ha már az árnyas fák szegélyezte Duna-menti sétányról van szó, ennek egyik végében magasodik a Duna Bizottság egykori palotája, sarkánál egy angol mérnök szobra áll: Sir Charles Hartley volt az, aki felügyelte a Sulina ág hajózhatóvá tételét.
Azok az évek a szabad és semleges fekete-tengeri és dunai hajózásról, kereskedelemről szóltak. Egy kirakatban régi fotókat találtunk a deszkával borított „falézáról”, a régi épületekről, a kaszinóról, vendéglőkről. Ezek közül kevés maradt meg, a második világháborúban a város nagy részét lebombázták a szovjetek.
Manapság, legalábbis nyáron a hömpölygő Sulina-ág mentén ismét hangulatos teraszok, éttermek, padok hívogatnak a pihenésre, ebédre pedig érdemes valami helyi halspecialitást rendelni.
Pihenő után merüljünk el a kis utcákban, találunk még jellegeztes, deszkával borított kereskedő- és halászházakat, míves erkélyeket, de – csak szólok – a közéjük „betuszkolt” tömbházak látványától nem fogunk megszabadulni…
A régi világítótorony ma a kisváros belső területén található, tavalyi ottjártunkkor épp renoválták. Valamikor a 19. század elején építették a Duna és a tenger találkozásánál, és akkor még a Török Birodalom hajózási biztonságáért „felelt”. Épp mellette van egy irányjelző tábla, amely szerint két kilométerre található a strand.
Arrafelé van egyébként az előbb említett temető is, és ha nem kívánjuk a sétát a nyári nagy melegben, fogjunk taxit, utunk végén a finom, homokos tengerparton hűsölhetünk.
Egyébként Sulina az ország legkeletibb városa, és mindössze 4–5 méterrel a tengerszint fölött terül el. Például 1912-ben több mint hétezren lakták, manapság három és fél ezer körül van a lakossága. Többségük román, és nagy a munkanélküliség. Nyáron viszont kifejezetten bájos arcát mutatja. Legalábbis mi így láttuk.
Tipp: A tengerparti sétánynál kötnek ki a sétahajók, vízitaxik és rengeteg kirándulási ajánlatuk is van. Kivisznek a többi világítótoronyhoz, a Madarak Szigetére, de akár a híres Letea szigetre is. Ha egynapos utat tervezünk Sulinára, például tulceai kiindulóponttal, akkor érdemes a visszaútra is helyet foglalni, de maradhatunk is a városban, biztos találunk megfelelő szálláshelyet.
Fotók: Asztalos Ágnes
korábban írtuk
Óriásként látni Erdélyt
Aki egyetlen nap alatt szeretné bejárni Erdély valamennyi jelentős műemlékét, annak ideális program lehet a szejkefürdői Mini Erdély Park. Vagy legalábbis ízelítőt kaphat mindabból az épített örökségből, ami körülvesz vagy körülvett bennünket Erdélyben Orbán Balázs korában. A látványos makettpark folyamatosan bővül, de máris ezrek látogatják, százak fotózzák naponta a legismertebb várakat és templomokat. A Mini Erdély szomszédságában megnyitott Orbán Balázs Emlékközpont pedig fontos ismeretanyaggal egész
