Dr. Ambrus József: Most már kellene egy kicsit élni

Az a szakember ő, akire odafigyelnek. A mentős orvosra, az Ambach Alapítvány elnökére, a Batthyány-Strattmann László-díjas, a Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntett dr. Ambrus Józsefre is, s a férfira is. 2017-es interjúnk óta változott sok minden, azonban kíváncsiságunk iránta nem szűnt meg. Nosztalgiáztunk vele, de a jelent is firtattuk.

Először 2014-ben lapozhatták fel az olvasók Erdély női magazinját, a Nőileget. Hónapról hónapra számos olyan embert szólaltattunk meg, akinek a munkája, a hitvallása figyelemre méltó, életpályája példaértékű. Mi történt velük azóta? – erre voltunk kíváncsiak Nosztalgia-sorozatunkban. Hogy teljes legyen a kép, a cikk végén korábbi teljes lapszámunkat is újraolvashatják.

– Volt idén nyaralni? Egyáltalán arra vagyok kíváncsi, hogy egy orvos milyen lelkülettel megy mostanában emberek közé?

– Az idei nyaralás kissé másként alakult, mint az előző években, igaz, csak annyiban változott, hogy egy magyarországi, néhány napos kirándulás idén elmaradt – a jól ismert okok miatt. De itthon is megtalálható az a látnivaló (sőt), az az érzés, amit egy külföldi nyaralás nyújtana. És  hogy egy orvos milyen lelkülettel megy emberek közé? – Erre a válaszom: empátia és ráció. 

– Furcsa félév van mögöttünk. Milyen most az általános hangulat a székelyudvarhelyi kórházban, a segítő személyzet körében, ön hogy érzi, nem mellékesen mentős orvosként?

– A kórházi hangulatról vélekedni nem az én tisztem, az viszont tény, hogy nem könnyű, ahogy egyik mentősnek sem. 

– Valószínűnek tartom, hogy találkozott már olyan szakmai nézőpontokkal a vírus terjedése kapcsán, mely megosztja a közvéleményt, például a maszkviselés feleslegességéről keringtek ellentmondásos orvosi videók… Ön mit gondol ezekről?

– Vírus volt, van és lesz… Kellő odafigyeléssel és szervezéssel kordában tartható. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a hiteles szakemberek véleménye kellene legyen a döntő! 

– Biztos vagyok abban, hogy megtesznek minden óvintézkedést. De van-e olyan érzése, mikor bemegy szolgálatba, hogy legszívesebben most az otthon biztonságát választaná?  

Nem fordult meg a fejemben, nem, soha. Talán ebben a hit segít, ezt fontosnak tartom. Nem feltétlen az Istenbe, bár elsősorban benne hiszek, illetve az emberekbe vetett hit is számít. Én ugyanakkor év végén leköszönök innen.

Harminckilenc év mentős szolgálat után úgy érzem, most már kellene egy kicsit élni, a családommal lenni. Megvannak a terveim, nem leszek depressziós, ez biztos (és nevet).

Más érzés, mikor az ember nyugodtan azt teheti, amihez kedve van, amit szeret, ugyanakkor a mai medicína már nem az, amit én valamikor tanultam… Minden gépiesített, az emberi tényező elmarad lassan, ez már nem az én világom. 

– Említette míg egyeztettünk telefonon, hogy készül bringázni, gondolom, ez a tevékenység is a tervek közt szerepel…

– Hogyne, nagyon szeretem ezt, most rendszeresítettem. Miközben biciklizem, nézelődöm, fotózom, de naponta a városban is karikázom, gyakran a lányomékhoz. Megvan még az Ukrajna biciklim, de ez az új kicsit csalós, viszont 65 évesen nem arra gyúrok, hogy nagy erőket kifejthessek, az élmény fontosabb, élvezem a tájat, hogy a szabadban vagyok.

Hirdetés

– A 2017-es interjúnk alapján úgy gondolom, ön szereti azt, ami erőlködés nélkül szép, egyszerű és igaz. Találkozott mostanában ilyen jelenséggel? 

– Ami erőlködés nélkül szép, egyszerű és igaz az a mindennapjainkban megtalálható: harmónia, zene, egy jó könyv és a hit. 

– Milyen jó, hogy ezeket említi! Mi jót olvasott mostanság?

Eva Eger könyve, A döntés nagyon tetszett, nemrég olvastam. De a Lauroszé (Jevgenyij Vodolazkin, szerző megj.) minden pálma.

– Mondja, előkerült a gitárja is? Tudja mit pengetett rajta utoljára?

– Néha leporolom és pengetem a gitárt, talán gyakrabban, mint eddig. De előkerült a tangóharmonika is. Jó harmincöt éve, hogy nem vettem elő. Nyolcadik osztályban tanultam az öcsémmel játszani ezen és a gitáron autodidakta módon. Kicsit olyan, mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni. Örültem, hogy sok mindenre emlékszem. Inkább akkordozgatni szoktam mindkét hangszeren, de ismert klasszikusokat, slágereket is el-eljátszom.   

– Nagyapa, nem is olyan régóta. Hogy érzi magát ebben a szerepben?

– Összehasonlíthatatlan érzés, lelket betöltő boldogság!

– Ha valamit megváltoztathatna eddigi életében, mi lenne az?

– Hogy mit változtatnék, ha megtehetném? – Bizonyára a családra és a munkára szánt idő arányát…

A friss lapszámunkat alább kérheted: