Elfoglalt színész. Csak a színháznak él. Hangja, fizikuma miatt többnyire olyan szerepek találják meg, amelyek a nőcsábász skatulyába helyezik, bár szerinte rossz kép az, ami él róla a köztudatban. A júniusi hónap pasija a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház színésze: Bokor Barna.
– Nem csoda, hogy a hónap pasijának választottunk, a színházban is szépfiúkat játszol.
– Nem álmom ez a szerepkör, de úgy látszik, nem tudom megúszni, engem találnak meg egyelőre ezek a szerepek. Soha nem voltam nőcsábász, mégis ez a sztereotip megközelítés él rólam. Közben meg minek nyavalygok egy női magazinnak? Férfitársaim szerint irigylésre méltó sorsom van. Gyönyörű színésznők vesznek körül, pedig legtöbbször egyedül vacsorázom.
– Ha nem szépfiúnak, akkor milyen pasinak tartod magad?
– Semmiképp nem gondolom, hogy a hónap pasija lennék. Viszont naponta felteszem magamnak a kérdést, hogy ki vagyok én, és ki az az én, aki most ezt kérdezi vagy válaszol, és ha válaszol, akkor ki válaszol. Hál’ Istennek semmi megfoghatót nem találtam még a vizsgálódás során. Ha találnék valamit, az bizonyára valami sablon, klisé vagy egyéb minta alapján jöhetne létre. Persze nyilván afelé törekszem, hogy megfeleljek az emberi lény mércéjének, hogy jó ember legyek, de hogy milyen pasi vagyok, az viszonylagos. Akinek gondolsz, az vagyok neked.
– Voltál rádiós, idegenvezető, és vezettél tévéműsort.
– Első szerelmem a kereskedelmi rádió. Szülővárosomban, Szovátán kezdtem egészen fiatalon, megfelelő tapasztalat és végzettség nélkül, hályogkovács módjára. Nagyon bájos családi hangulata, légköre volt. Hazafelé üdvözöltek az utcán, az ismerősök integettek, sokszor behívtak, megvendégeltek. Azóta sem tapasztaltam hasonlót. Később teljesült másik gyerekkori vágyam, a Radio Gagában vezethettem műsort, előbb hétvégén, majd főműsoridőben. Aztán jött a főiskola, majd a színház, és rájöttem, hogy nem tudom a kettőt egyeztetni.
– Számodra milyen egy igazi nő?
– Hűha! A világtörténelem legnehezebb kérdése. Nem tudom, milyen legyen az igazi nő. Azt hiszem, ugyanúgy nincs, ahogy igazi pasi sincsen. Vagy annyiban van igazi nő, amennyire létezik igazi pasi, és egymást felismerik igazinak. A kérdés megválaszolhatatlan, mégis könyvtárakat írtak róla. Elsősorban a nő legyen önmaga, a nő, aki megfoghatatlan és örök misztérium. Mindenképpen legyen tisztában lényének minden fényével. Sugározzon belőle dinamikus nyugalom és provokatív szelídség. A vonzalom elkerülhetetlen, ez az energia tartja fenn az élet kerekét. Az együttéléshez azonban ez nem elegendő, jóval több kell. Kemény meló az együttélés, és jóval keményebb, mint az egyedüllét.
– Milyen a kapcsolatod a nőkkel?
– Emberi kapcsolataim, úgy gondolom, stabilak és erősek. Volt ugyan néhány, ami zavarodottság és nem megfelelő kommunikáció hatására kisiklott, de nem hordozok semmiféle haragot, sértettséget vagy egyéb romlandó dolgot. Javíthatatlan kapcsolataim, azt hiszem, nincsenek, van ugyan olyan, ami jelenleg szervizben van. Általánosságban elmondható, hogy a nőkkel akkor igazán jó a kapcsolatom, ha nem a hónap pasiját látják bennem. Szeretem, ölelem és tisztelem a nőket.
– Szerinted van nő-férfi barátság?
– Persze. A kislányom édesanyja például nagyon jó barátom. Kapcsolatunk átminősült testvérivé, majd hosszas szenvedés után barátsággá. Nekem három komoly kapcsolatom volt, illetve két hosszú, és egy meghatározhatatlan, amiben elvesztem, és magam sem tudtam pontosan, hogy hol tartok, volt-e kezdete és vége.
Utóbbi két kapcsolat eredménye két gyönyörű gyermek. Ez mindent felülír. Persze a kapcsolattartás nehezebb, mint együttélés esetén. Kisfiammal több időt töltöttem az utóbbi időben, mert édesanyja külföldön dolgozik. Komoly apa-fiú viszony van közöttünk, és harcolunk is egymásért, a szó legjobb értelmében. A minap zsörtölődtem egy baki miatt, amire a fiam azt mondta: „Apa, ne idegeskedj! Nézd a dolgok jobbik oldalát. Mi lenne az? – kérdem. – Hát hogy van két gyereked…” Nyilván akkor teljes a csapat, amikor csatlakozik hozzánk a kislányom is, és szabadon áramlik közöttünk a puszik, a móka, a kacagás és az ölelések energiája.
– Miért lettél színész?
– Mert nem lehettem más. Édesanyám készített nekem egy repertoárlistát a biztonság kedvéért, ha jönne a katonai behívó. És jött. Nekem pedig felvételiznem kellett. De belém ütött egy előérzet-szerű félelem, ami egyszerre volt hátborzongató és izgató. Mi lesz, ha valóban színész leszek, és pályám során megismerek egy színésznőt? Hogy azért lett ez a sorsom, mert féltem tőle, vagy azért féltem előre, mert tudtam, hogy ez lesz – ez ma már kvantummechanika.
– Most megvan az életedben a tűz, vagy vágysz rá?
– Nincs. Teljesen kiégett. Nem a tűz, hanem a vágy. De legalább nagyobb a tér: tágasabb, nyitottabb, világosabb. A tűzzel pedig óvatosan bánik az, aki egyszer megégette magát.
– Kerek az életed?
– Ha azt kérded, hogy cserélnék-e mással, akkor azt mondom, hogy nem. És ha azt kérdezed, hogy hol van a világ közepe, akkor azt mondom, hogy itt.
Fotó: Rab Zoltán
A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2017. júniusi lapszámában jelent meg.
