A Testünk Kolozsváron

Futótűzként terjedt a hír, hogy végre Erdélybe is elhozzák a világhírű Our Body: belső univerzum című kiállítást. Több mint harminc országban, mintegy ötvenmillióan látták már a nem mindennapi tárlatot, s bár a bukaresti és budapesti állomás kapcsán is komoly etikai kérdések merültek fel a kiállítással kapcsolatban, mi mindezzel együtt nagyon kíváncsiak voltunk rá.

A legnagyobb közösségi oldalon találtam rá a kihagyhatatlan eseményre. Már korábban is érdekelt, hiszen mégis csak rólunk, saját testünkről szól a kiállítás.

{hirdetes}

Időnként különösen foglalkoztatott, hogy milyen lehet a testünk belülről, hogyan nézhet ki egy-egy szervünk, vagy hogy milyen testrészek közös munkája kell ahhoz, hogy például ezt a szöveget az ujjaim segítségével megírjam. De az is érdekelt, hogy szaladás közben pontosan milyen izmok és inak „dolgoznak”.

A teljes kíváncsiság volt tehát, amellyel a kolozsvári Iulius Mall alagsorában berendezett kiállításra mentem, mindazzal együtt, hogy a tárlat számos etikai kérdést is felvet, amelyet sem a hazai, sem pedig a nemzetközi sajtó nem hagyott szó nélkül. Az „Our Body: belső univerzum” ugyanis olyan igazi emberi testeket tár a látogatók elé, amelyeket úgynevezett plasztinációs eljárással tartósítottak. A Gunther von Hagens német anatómus által feltalált eljárással, folyékony szilikon révén, időtállóvá váltak a hús-vér emberi testek. Több országban betiltották a tárlatot, köztük Angliában, Franciaországban és Oroszországban is. Két évvel ezelőtt a bukaresti The Human Body kiállítás kapcsán is felmerültek etikai kifogások, főként a kiskorú látogatókkal kapcsolatban. A szakma akkor egyöntetűen a tárlat oktató jellege mellett foglalt állást.

Etikus?

Kétségtelen, hogy nincs az a biológia-tankönyv, amely olyan élethűen és élményszerűen tudná bemutatni az ideg- és emésztőrendszert vagy a mozgás szervrendszerét, mint az október végéig látogatható kolozsvári kiállítás. Tény azonban az is, hogy alaposan fel kell készülni rá, legyen szó akár gyermekről, akár felnőtt látogatóról. S bár azt gondoltam, hogy megfelelően tájékozódtam, és készen állok az új élményre, a második teremben azt éreztem, hogy nagyon elhamarkodott volt a döntésem.

A bőr nélküli, kifordított vállizmú férfi látványa vagy az üvegbura alatt kiállított alkar nem sokkolt. A plasztináció révén valóban olyan volt, mintha műanyag testek álltak volna előttem különböző pozíciókban, bár mindvégig ott volt a fejemben, hogy ezek az emberek néhány évvel ezelőtt még éltek. Ők ugyanis állítólag elítéltek voltak, akik fölajánlották testüket a tudománynak. Ezt azonban a kiállítás mögött álló cégek nem tudják bizonyítani.

Kétségtelen: tanulságos

Mindezzel együtt a tárlat tudományos szempontból nem elhanyagolható, oktatásban való hasznosíthatósága vitathatatlan. A több termen végigvonuló kiállítást közérthető szöveg kíséri, bár jó lett volna a román nyelvű leírások mellé azok magyar és angol változatát is kitenni. A kiállítás szervezői ugyanakkor gondoltak arra is, hogy az új és markáns impulzusok számos kérdést fölvethetnek a látogatókban, ezért minden teremben egy-egy orvostanhallgatótól kaphatunk választ ezekre. Érdemes kérdezni, hiszen olyan részleteket tudhatunk meg, amelyekkel még jobban megismerhetjük testünk működését.

Felszeletelt férfi, kavargó gyomor

Számomra az egyik legfelkavaróbb látványt az idegrendszert bemutató terem nyújtotta, ahol egy álló helyzetben lévő férfi három centiméteres szeletekre vágott teste fogadott. A műanyag lapok közé szorított ember annyira erős impulzus volt, hogy azt éreztem, nem biztos, hogy végig tudok menni a teljes kiállításon. A fölszeletelt agy, a preparált idegek ehhez képest könnyed megállóknak számítottak.

Aztán következett a keringési rendszer, az emésztőrendszer, mind-mind olyan apró részletességgel, hogy azon kaptam magam, hogy – a többi látogatóval együtt – önkéntelenül én is a saját testemet tapogattam, analizáltam az éppen látott testrészt, s automatikusan hasonlítgattam magam.

Embrió és döbbenet

Szintén egy nehezebben emészthető terem a szaporodást bemutató részleg, ahol apró embrió és parányi magzat, betegen világra jött újszülött és szinte teljesen kifejlődött kisember néz velünk szembe. Arra mindenképpen jó a döbbenet, hogy ráébresszen arra, mennyire jó, hogy csak egy kiállításon találkozunk először – és remélhetőleg utoljára – ezekkel a tragédiákkal.

Kavargó érzelmeinknek a kegyelemdöfést a tárlat utolsó momentuma adta: az asztalra fektetett, felszeletelt férfitest. S bár a kiállítás lezárásaként vélemény- és üzenőfalon írhatjuk meg meglátásainkat az Our Body-val kapcsolatban, a látottak teljes feldolgozása nem tud itt lezárulni. Talán éppen ebben nyilvánul meg a jó tárlat ismérve: utánaolvasásra, továbbgondolásra késztet.

A kiállítás 2015. december 29-ig látogatható.