Bivalyt fej és sajtot készít, lovakat tenyészt és zöldséget termeszt a Hargita megyei Székelydálya református lelkésze és népes családja. A partiumi származású Fülöp Szabolcs és felesége, Anna először csak a székelyföldi falu híveinek alaposabb megismeréséért kezdtek állattartásba, mára azonban már életformájukká vált a gazdálkodás, közel két tucat bivaly és ló, mintegy hetven csirke, több kutya és macska gazdái. És ebben a természetközeliségben cseperednek gyermekeik: Anna, Csaba, Atilla és Álmos, valamint a kis Lehel, aki csupán néhány hete érkezett a népes családba.
A nyári melegben megfáradt, napsütötte emberek emelnek kalapot, ahogy elhaladunk mellettük autóval, útban Székelydálya felé. Ahogyan távolodunk az aszfaltút sebességétől, úgy lesznek egyre érdeklődőbbek a helyiek, a mezőn itt-ott tehenek, juhok és kecskék legelésznek, az út szélén kapirgáló tyúkok, hófehér libák és magukat tisztogató kacsák teszik otthonossá a tájat. A poros úton kutyák heverésznek, ők sem sietik el a kitérést előlünk, és mi magunk is érezhetően kieresztünk, amint szlalomozni kezdünk a gödrök között, hosszú kilométereken át kettesben tartva a sebváltót.
Kutyák, foci és kosarazás a templom árnyékában
A dályai papilak udvara gyermekzsivajtól hangos, a református lelkész fiai játszanak a derűs hangzavarban. Foci és kosár váltja egymást nem csak a vakációkban. És nem akármilyen a palánkra rögzített kosár sem: a fonott vesszőkosárban néhány éve még a betakarított sárga hagymát tarthatták, s csak utóbb, a kor és a gyerekek igényeinek megfelelően hasznosították újra, divatos rendeltetést adva így az egyszerű, falusi kasnak. Ha épp nem labdáznak, rendhagyó mászkáló és deszkacsúszda jelenti a kikapcsolódást a fiúknak, és mindannyian részt vesznek a ház körüli teendőkben is.
A Szatmárnémetiben született lelkész, Fülöp Szabolcs és békéscsabai származású felesége, Anna 2002-ben költöztek az aszfaltút által elérhető civilizációtól távol, először csupán a székely gyülekezet lelkének alaposabb megismeréséért kezdtek állattartásba, azóta azonban már életformájukká vált a gazdálkodás.
Az ötgyermekes szülők azt mesélik, nem kis szerepe volt a gyönyörű Árpád-kori műemlék templomnak abban, hogy 15 évvel ezelőtt Székelydályán vállaltak papi szolgálatot.
Először a 14. századi falfestmények, a szentély lenyűgöző reneszánsz boltozata és az 1630-ban festett, formagazdag kazettás mennyezet hívta Dályába őket, s csak később szerettek bele a gazdálkodó életmódba. „Én Szatmárnémetiben nőttem föl, tömbházban. De fel kellett fognom, hogy ha érteni akarom ezeknek az embereknek a lelkét, akkor föl kell vállalnom egy részt az ő életükből is” – magyarázza a kezdeteket Szabolcs.
Szabad élet iskolaidőben is
Terepjáróval érkezünk az állatokhoz, a falu határába. Az ötéves Álmos és 12 éves bátyja, Csaba a motorháztetőn, tízéves testvérük, Atilla az autó ponyváján, a 14 esztendős Anna pedig a rakodótérben foglalja el a helyét. Legkisebb öccsük, Lehel idén augusztusban született, ő még nem jár ki a farmra. Közel két tucat bivaly és ugyanannyi ló legelészik békésen a székelydályai és az égei egyházközség mintegy 30 hektáros területén, s az állatok fontos szerepet játszanak a gyerekek nevelésében is. „Egyszer csak felébredtünk itt, Székelydályában 2003 őszén, a feleségemmel egyszerre, hogy ha ilyen szép ez az élet, a természetközeliség, akkor próbáljuk meg, vegyünk egy tehenet. És ez volt az első lépés, rá egy hónapra egy csikót, és aztán ez lett belőle...” – meséli a gazdaság gyarapodását a lelkész.
„Határozottan indulj el, menj, menj, menj!” – tanítgatja kis öccsét Anna a ló irányítására. Mindannyian hamarabb ültek lovon, mintsem járni tudtak. Fülöpék véleménye szerint ugyanis csodálatos adottságok között lehet felnőni Székelyföldön, s a tücsökciripelés meg a száradó széna illatában szabadon lovagló gyerekeket látva egyetértően bólogatunk. Kissé odébb békésen legelészik a bivalycsorda, jöttünkre közelebb jönnek, a család „PR-osa”, Álmoska a szépnek jóindulattal sem mondható állatok homlokát simogatja.
Osztálytársak helyett csikók, lovak, bivalybocsok
„Itt átszaladnak az őzek, valamelyik reggel egy nyulat láttunk, rókák laknak ezen a területen, tavaly fejés közben egy bocsos anyamedvét is láttunk átszaladni ott fönt… És nemcsak az állatok, de a növényekkel való foglalkozás is fontos. Igyekszünk sok mindent megtermelni, amit megeszünk, több-kevesebb sikerrel, a család, a testvérek közössége, a néptánccsoport, ahová a gyerekek járnak, és egyáltalán az, hogy van egy szerves kapcsolat a gyermekek és az élővilág között, szerintünk sokkal többet rak hozzá az ő személyiségükhöz, mint az a tananyag, amit az iskolában tanulnának, és ezért is nem járnak iskolába” – magyarázza a családfő, miért tanulnak a gyerekek otthon.
A mindennapi élethez és műveltséghez nélkülözhetetlen elméleti tudást édesanyjuk oktatja nekik, emellett pedig észrevétlenül tanulnak meg bivalyt fejni és sajtot készíteni, lovat tenyészteni és mesterien lovagolni, konyhakerti és takarmánynövényeket termelni, kenyeret sütni vagy éppen tyúkot feldolgozni.
„A városban nem lehetne ezt a paraszti életet élni, ott olyan nyápic lennék” – mondja rakoncátlan szemekkel a tízéves Atilla, miért nem vágyik városi életmódra. Az ötéves családi szóvivő pedig lelkesen meséli, hogy voltak korábban kecskéik is, de aztán felhagytak a tartásukkal, és ha nagy lesz, színész lesz belőle, de ez persze még változhat. „Kijövök néha megsimogatni a lovamat és lovagolni, és amikor felnövök, akkor egyedül fogok lovagolni. Anyáé lesz Napfény, és akkor a két bátyám a két csikón fog lovagolni” – avat be terveibe kissé sértődötten Álmos, amiért bátyjai épp nem engedik arra a lóra ülni, amelyikre akar.
És lovakkal foglalkozna felnőttkorában Anna is, de addig is olyan háziasszony szeretne lenni, mint az édesanyja.
„Azáltal, hogy nem járunk iskolába, nem vagyok egyáltalán lekötve, korlátozva, azt csinálok, amihez kedvem van, és igazából szerintem az életet tanulom” – magyarázza korához képest érett gondolkodással a 14 éves Anna, ugyanakkor mellékesen felsorol fél tucat olyan világirodalmi regényt, amelyet nemrég olvasott, és amelyek sok egyetemet végzett ember olvasmányélményeiből is hiányoznak.
Az anyagi jólét csak másodlagos
Nagyon sok székelyföldi gazdálkodó panaszkodik, hogy egyre kevésbé éri meg gazdálkodni és állatot tartani a székely falvakban, Erdély-szerte hektárok ezrei vegetálnak megműveletlenül. Fülöpék számára azonban nem az az elsőrendű kérdés, hogy mi éri meg anyagilag, hanem az, hogy mit szeretnek, és mit nem. „Én úgy tapasztaltam az életem során, hogy a világegyetem úgy van felépítve, hogy ha az ember a helyén van, és szereti azt, amit csinál, akkor a fizikai világ hozzárendeződik” – magyarázza a lelkész. A bivalytejből sajtot készítenek, azt értékesítik, a területalapú támogatás kiegészíti a lelkészi juttatást, nagy ínség eddig még nem volt a családban, amióta gazdálkodásba fogtak – mondja.
A gazdálkodóéletet tanulja majd nap mint nap a család legifjabb tagja, Lehel is, emellett a lelkészházaspár úgy véli, szülőként az a kötelességük, hogy amit tanulni szeretnének a gyerekek, azt biztosítsák számukra. A Fülöp gyerekek így szüleiktől egyelőre keresztyén világnézetet, történelmet és irodalmat, magyar népzenét és néptáncot, ugyanakkor jó levegőt, sok mozgást és nagy szabadságot, saját termelésű élelmiszereket és minőségi együtt töltött időt kapnak.
Az életet tanulja Lehel és Anna, Álmos, Atilla és Csaba
Hogy lemarad-e valamiről Anna, Csaba, Atilla, Álmos és Lehel, valamint a hozzájuk hasonló, többi otthon tanuló diák a hagyományos iskolarendszer nélkül, hogy felnőttként miként boldogulnak, néhány év múlva kiderül.
Mi azonban addig is vágyakozva nézünk az életükre, egyrészt az iskola béklyója nélkül töltött falusi gyermekkor miatt, másrészt pedig jelen sorok írója is szívesen megkímélné saját gyerekeit a mindennapi feleltetés gyomorszorító stresszétől, a deriválás és konjugálás felesleges elsajátításától vagy éppen a sosem használt gyökszámítástól.
Ami pedig az otthon tanulók gyakran hangoztatott szocializálódási nehézségeit illeti, mi ezúttal roppant nyitott, kommunikatív, életrevaló gyermekeket találtunk az elzárt székelyföldi faluban, ugyanakkor, minden kétséget kizáróan, ilyen szintű szimbiózis a lovakkal egyaránt egészséges nemcsak a fejlődő csontoknak és izmoknak, de a gyereklelkeknek is.
Fotó: Egyed Ufó Zoltán
A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2018. szeptemberi lapszámában jelent meg.
