Egy üres teremben ülünk, de a helyiség heti rendszerességgel benépesül olyan férfiakkal, akik pszichológusok, lelkészek, lelki gondozók vezetésével a lelki egészségükkel foglalkoznak. Itt mindenki igazán önmaga lehet – mondja beszélgetőtársam, aki a „lehetek az, aki vagyok, szabad annak lennem, aki vagyok” mottó által vezérelve nyújt lehetőséget – különböző programok révén – a gyógyulásra, a kiteljesedésre, az őszinte beszélgetésekre.
Mi van a mély, belső gyász után?
„Az átlagos székely férfiak világát éltem, amikor hat évvel ezelőtt egy fordulópont történt az életemben. Valami megszakadt bennem, de ugyanakkor valami új is kezdődött. Amit addig elképzeltem a világról, az életről, a családról, az emberekről, összedőlt. 17 év házasság, 21 év együttlét után elváltunk, és ez engem nagyon megviselt. Válás után keresni kezdtem az utamat, önmagamat, kerestem, hogy mibe tudnék kapaszkodni.
Csak vegetáltam, céltalanul éltem, senkivel sem tudtam beszélni, hogy mi történik bennem.
Mély volt bennem a belső gyász” – eleveníti fel azt a hat évvel ezelőtti időszakot Erőss István, amikor egyedül kellett megbirkóznia a válás, a családja felbomlásának a terhével. Őt – meséli – az Istennel való kapcsolatának megerősödése segítette a felszínen maradni, amely egy Medjugorjeba tett zarándoklat alkalmával történt. „Az Úr lehajolt hozzám, és felemelt” – mondja, és már nem érezte elveszettnek magát, már volt, amibe kapaszkodnia, ahonnan erőt merítenie, de az útkeresés folytatódott, hiszen a külvilággal való kapcsolatát is rendeznie kellett. Ekkor, szinte véletlenszerűen találkozott a lelkigondozói képzés fogalmával, amely végül olyannyira kíváncsivá tette, hogy el is végezte a képzést. „Azért jöttem, hogy gyógyuljak” – válaszolta, amikor azt kérdezték tőle, milyen céllal jelentkezik a képzésre. És gyógyult.
Amint visszapörgeti fejben és lélekben az akkori történéseket, azt mondja, az önismereti foglalkozások tették rá a legmélyebb benyomást. És
tulajdonképpen ezen időszak alatt fogalmazódott meg benne a segítségnyújtás gondolata, az általa megtapasztaltak továbbadásának a szándéka.
Ebből a szándékból és a KALOT Egyesület részéről érkező megkeresés eredményeként született meg három évvel ezelőtt a Férfi lélekműhely klubfoglalkozás.
Találkozások, útkeresések
A találkozások az Istenkapcsolatra épülnek – mondja István, mert ő valóban úgy érzi, hogy a hit az, ami végigkísérhet, és erőt ad. A három évvel ezelőtt elindult Férfi lélekműhely foglalkozásai mindmáig töretlen sikert élveznek, évente kétszer, tavasszal és ősszel indulnak tízalkalmas tevékenységek, amikor is heti két órában egymásra és önmagukra figyelnek a jelenlévők. Változatosak az elmélyülést segítő témák – tudom meg, és sorolja is, hogy beszélgettek egyebek mellett már a függőségekről, a családon belüli kommunikációról, körbejárták a szabadság kérdését, vagy elmerültek vallásos témákban.
Arra is keresték a választ, hogy mi is igazából egy férfi feladata és szerepe a családban,
és a mindennapi létre fókuszálva, véleményt nyilvánítottak arról: ha egy férfi besegít a háztartási munkába, attól ő még igazi férfi-e.
Többen is „visszatérő vendégek” – mosolyog István. „Sokuk esetében jót tesz a szembesülés, óriási fejlődéseket tapasztalok akár a mindennapi létezés, viselkedés terén is. Van, akit már évtizedek óta ismerek, és látom, amint hatalmas változáson megy keresztül. Ezt jó megtapasztalni, és ez nem csak nekik, hanem nekem is erőt ad. Igazi feltöltődés, amint azt látom, hogy ezekben az emberekben, férfitársakban tudatosul valami, és gyógyulni kezdenek” – magyarázza lelkesen.
Vajon milyen külső nyomás, helyzet hatására ismeri fel egy férfi arra való igényét, hogy saját legbensőbb gondolataival, életével foglalkozzon, elinduljon az önismeret útján? – kérdezem, a válasz pedig valahol az őszinte emberi kapcsolatok hiányában keresendő.
„Nincsenek olyan közösségeink, akár baráti közösségek, ahol őszinték tudunk lenni egymással, magunkkal.
Olyan közösségek, ahol nincsenek érdekek, ahol feltétel nélküli egymásra figyelés van. Én egy ilyen miliőt szerettem volna megteremteni a maga sajátos szabályrendszerével, ami tulajdonképpen keretet ad a találkozásainknak. Itt olyan dolgokról beszélgetünk, amit nem lehet a kocsmában kitárgyalni, nem autókról, nem nőügyekről, nem anyagiakról. Ugyanakkor azt látom, hogy sokan nehezen élik meg, akár én is, hogy megváltoztak a női és férfi szerepek a nagyvilágban, felgyorsult a világ. Míg a nők sokkal jobban tudtak alkalmazkodni a változásokhoz, addig mi, férfiak jobban ragaszkodunk az otthonról hozott sémákhoz: dolgozunk, a fizetést hazavisszük, átadjuk a feleségünknek, így gondoskodunk a családról. Azt érzem, az az egyik legnagyobb elakadásunk, hogy azt hisszük, mi mindent jól csinálunk, és végül kiderül, hogy valami nincs rendben. Nagyon nehéz kérdések, mert
nehezen tudunk kilépni az otthonról hozott mintákból”
– magyarázza. Érdekességként említi és egyben megnyugtatónak is tartja a jelenséget, hogy volt olyan 23 éves résztvevő is a csoportjában, aki maga is elcsodálkozott azon, hogy az édesapjával azonos korú férfiak társaságában milyen mélyen és őszintén meg tud nyílni.
Nem vagyunk egyedül
Aki bejelentkezik – fűzi hozzá – tulajdonképpen semmilyen plusz információval nem rendelkezik, előzetesen nincs tudomása arról, hogy majd a találkozók során mire számíthat. „Itt egy svédasztalt találnak, lelki eledellel” – mosolyog István.
Az eddig tapasztaltak alapján úgy véli,
általában azok a férfiak nyitottak az ilyen jellegű foglalkozásokra, akik súlyos lelki válságot élnek meg.
„Jönnek olyan fiatalok, akikről kiderül, hogy nem volt kellőképpen megalapozva a szüleikkel való kapcsolatuk, nem volt meg az édesapjukkal való kapcsolódás, netán apa nélkül nőttek fel. Ha pedig valakinek nem jó a szüleivel való kapcsolata, akkor nem találja a helyét. Ugyanakkor ott van az életközépi válság időszaka is. Felnőttek a gyermekek, elhagyták a családi fészket, és nem sikerül a házaspárnak visszatalálni egymáshoz, nem találják a közös nyelvet, a közös időtöltést. De bármilyen gondolattal is érkezzenek, és bármilyen témát is tárgyalunk, végül mindenkiben az tudatosul, hogy nincsenek egyedül, másnak is vannak hasonló gondolatai, érzései, más is megélt hasonló élethelyzetet. Megerősítenek az itt elhangzottak” – hangsúlyozza.
És mi a szabadság?
Nemrégiben a szabadságról beszélgettek – meséli – azt a kérdést boncolgatták, hogy mit is jelent szabadnak lenni? „Én akkor azt mondtam, hogy akkor vagyok igazából szabad, amikor meg tudom tenni annak az ellenkezőjét is, amit szeretnék. És amikor elhangzott, akkor azt mondták a fiúk, hogy ezt a gondolatmenetet viszik magukkal. Mindig elmondom, hogy minden értünk történik, minden esemény az életünkben bennünket formál, üzenete van.” És mi a szabadság? Az érzelmek megélése. Mert érzelmeink kimutatása nem gyengít, az egy férfinak is lehet az erőssége, az erősség ugyanis nem abban mutatkozik meg, hogy az akarat érvényesítéseként „asztalra csap” – nyomatékosít István.
Arra bátorítja férfitársait, hogy tudatosan figyeljenek érzéseikre, érzelmeikre, akár úgy is, hogy megfogalmazzák magunknak azokat.
„Egy év szenvedés és két év tudatos munka van amögött, hogy ma én itt ülök, és az életemben bekövetkezett változásokról beszélek, egyáltalán pozitívan gondolok az életutamra. És ma már azt is tudom, hogy ha mindezek a változások nem következnek be, akkor ma nem az az ember lennék, aki vagyok” – búcsúzik István, aki nap mint nap saját személyes története révén ad erőt sokaknak a továbblépéshez.
