Csűrös Réka és Vadas László a kincses városban él és neveli fiát, Zoárdot. A fordítóként dolgozó anyuka és a rendező apuka mindig is sokat utazott, s ez akkor sem változott meg, amikor megszületett a fiuk. S bár nem mindig volt autójuk, megtalálták az alternatív módjait annak, hogy minél többet lássanak a világból úgy, hogy az anyagi keret néha szűkös volt, s a gyermek bilijét is rá kellett kötözni a hátizsákra.
Idén nyáron, immár kiskamaszként, Szicíliában Zoárd kijelentette, hogy szabadnapot kér, mert templommérgezése van a sokadik olasz szentély és székesegyház megtekintése után. Hol a határ? Visszaélünk-e a gyermek türelmével akkor, ha mindenhova magunkkal cipeljük, vagy éppen ez az, amit nem szabad kihagyni, avagy a gyermeknevelésben az utazás által szerzett tudást és önállósodást semmi nem helyettesíti?
– Két és fél éves volt Zoárd, tíz nyárral ezelőtt. Körúton voltunk, amelynek a végcélja Albánia volt – emlékszik vissza Réka. – Szerbián át utaztunk, Boszniát néztük meg alaposan, Montenegróban töltöttünk pár napot, végül Albánia következett, ahol a tengerben is fürödtünk. Ez volt az első hosszabb utunk gyerekkel.
Babakocsival a vonaton, bilivel a hátizsákon
– Bilit vittünk – meséli Réka és Laci. – Sőt, egy évvel később Bulgáriába is vittük a bilit, ahová már vonattal mentünk. Mindenki rajtunk röhögött. De hát a vonaton a vécé nem olyan, hogy a gyereket rá tudd ültetni. Akkor is van megoldás, ha nincs az embernek autója, s kisgyerekkel utazik. Vonat, busz többnyire mindenhol van. Vannak kellemetlenségek is persze, mint amikor a Bukarest–Kolozsvár-járaton mindössze egy helyet kaptunk, a gyerek pedig a folyosón, a gyerekkocsiban aludt, és egyáltalán nem érdekelte, hogy mindenki átmászik rajta, zaj van, huzat. Aludt, mint otthon az ágyában.
Minden megoldható
Meddig menjünk a gyerekkel?
Réka és Laci szerint a gyermeknek a szülői minta nagyon fontos. Ha azt látja a szülőtől, hogy ide-oda megy, s bár nagy a meleg, és nem elég hideg a víz, mindezt ki lehet bírni, akkor azt tanulja meg.
Ha nagyon sokat panaszkodsz előtte, akkor az épül be, hogy jaj, itt nem tökéletesek a körülmények, és ő is így fog reagálni az utazással járó, olykor kellemetlen helyzetekben.
Csúszik az utcakő, ha esik az eső, rohadt rossz, amikor bokáig jársz a lezúduló vízben, de klassz is lehet mezítláb az esőben, amit egyébként ritkán vagy alig teszünk az utcán.
Szerintük a szülő legfontosabb dolga az, hogy ajtókat nyitogasson, s azokon aztán a gyermek bemegy, vagy csak benéz, a lényeg az, hogy minél több lehetőség legyen felkínálva. Gyermeknevelési repertoárjukban soha nem volt benne az, hogy jaj, ne menj, leesel, megütöd magad, ellopnak, megesznek, megsütnek, sokkal inkább az, hogy menj játszani. Albániában, a tengerpart egy kevésbé turistás részén ők voltak a látványosság, ám egy albán kislány odament hozzájuk, nézte a pár éves Zoárdot, motyogtak egymásnak, majd elmentek homokozni. Addig is a szülőknek volt szusszanásnyi idejük hasra feküdni a homokon.
Az a foltos szőnyeg
– Négyéves volt, amikor isztambuli szállásunkról egy másik helyre költöztünk – mesélik a szülők. – Éjszaka utaztunk, a gyerek elaludt közben, s amikor az új szálláson felébredt, borzasztóan elkezdett üvölteni, hogy neki kell az a foltos szoba. Nem értettük, amíg rá nem jöttünk, hogy az előző szálláson volt egy folt a szőnyegen. Kiesett neki az út, s a fáradtság is közrejátszhatott, hogy iyen durván kibukott.
– Pár éves vagy óvodáskorú gyermeknek nagyon fontos a stabilitás, a rutin, mert az ad számára biztonságot, és minél kisebb, annál inkább az ő igényeit kell szem előtt tartani – javasolja Keresztesi Polixéna iskolapszichológus. – Ugyanakkor minden családnak megvan a maga dinamizmusa. Olyan családban, ahol folyton jönnek-mennek, kirándulnak a szülők, a gyermek általában alkalmazkodik. De
minden gyermeknek születése óta van egy saját temperamentuma, saját ritmusa, és a szülőnek azt is kell látnia, ha fáradt, kimerült. Ki kell lépni a rutinból, mert az fejleszti az alkalmazkodási készséget, ám egy-két pörgős nap után figyelni kell arra, hogy a gyermeknek meglegyen a nyugalma.
Hatvancentis szendvics Teheránban
Néha még a felnőtteknek is gond, hogy mit esznek utazás alatt, hát még egy kisgyereknek! Rékáék soha nem csomagolnak ételt, még kekszet sem, a helybéli ételekre kíváncsiak. És szerencsések, mert a gyermek mindig megtalálja azt az ételt, amit szeret a helyiek közül. Teheránban például volt egy szendvicsező, ahová visszajártak vásárolni, s Zoárd mai napig emlegeti, hogy olyan finom, óriási, gazdagon megtömött szendvicset soha nem evett, mint ott. Ez egy körülbelül hatvancentis szendvics volt, tulajdonképpen egy gyermek egész napi adagja.
Önállóság
Montenegróban, két és fél évesen, a teraszukhoz közel egy férfi lufikat árult, s a gyermeknek mindenképpen kellett egy. Mivel az egész napos turistáskodás után nem volt már erejük elkísérni lufit venni, mondták neki, kérdezze meg, mennyibe kerül. Zoárd elment, és visszajött azzal, hogy két euró. Adtak neki két eurót, visszament, megvette a lufit. Tízéves volt, amikor Pergamonban, Törökországban már ő szerzett kifogástalan szállást a családnak.
Mecsetundor, templommérgezés
Olyan is volt, hogy besokallt. Volt már templommérgezése és mecsetundora is. Volt, amikor megkérdezte, hogy nem tudnánk-e mi is valami normális helyre menni, mint a román tengerpart vagy Görögország, mindig csak Koszovó, Ukrajna, Irán... – mesélik a szülők.
Zoárd Teheránban
Van úgy, hogy szabadnapot kér. Nem akar több templomot vagy mecsetet látni. Olyankor elvan egyedül a szállodában, és pihen.
Zoárd azt mondja, a legutóbbi, szicíliai út volt eddigi kedvence, mert az változás volt Törökország és a Közel-Kelet után.
Elmesélte: amikor a szülei eldöntötték, hogy Iránba mennek, alapból rossz érzés töltötte el, hogy miért menne oda, meleg van, nincs tenger, milyen vakáció az? Talán ezért is történt, hogy a bukaresti reptéren előállt azzal, hogy ő tulajdonképpen nem akar utazni. A szülei már elkezdték szervezni, hogyan küldjék haza. Találtak buszt és bukaresti ismerőst, aki feltegye a buszra, meg családtagot, aki otthon Kolozsváron várja. Végül miután alaposan jóllakott a reptér melletti benzinkút büféjében, úgy döntött, hogy mégis megy.
Dárius sírjánál
– Nem akartuk a gyereket arra kényszeríteni, hogy mindenáron velünk tartson – mondja Réka. – Kicsit ugyan sokkoló volt azok után, hogy kifizettünk egy nagyon drága repülőjegyet, de nem akartuk kényszeríteni. Azt, hogy elfárad, belekalkuláljuk a programba. Vannak napok, amikor csak fürdünk, eszünk, és semmi más. Ellenben vannak napok, amikor ha van egymás mellett hat ógörög templom, nem állunk meg a másodiknál. Kicsit megpihenünk, eszünk, de továbbmegyünk.
Az állandó aggódás fárasztó
Soha nem veszítették el a gyermeket útjaik során, de az előfordult, hogy elment játszani idegen gyerekekkel – meséli Laci. Például egyszer, hatéves korában, Isztambul egyik negyedében elment a szomszédban lakó árus gyermekeivel, s csak négy óra múlva került elő. A legtöbb anyuka a szívéhez kapna ilyenkor.
Barátság az út során
– Én nem tudok egyfolytában félni – mondja Réka. – Az fárasztó. Ha te azért utazol, hogy folyton aggódj, akkor inkább ne menj sehova. Nyisd ki a napozóágyat a kertben, feküdj ki, zárd be az ajtót.
A tudás
Zoárd azt mondja, nem érzi úgy, hogy több vagy más lenne a társainál azért, mert sokat látott a világból.
– Egyesek például voltak Spanyolországban, én még nem voltam ott, más megy Észak-Amerikába, én ott sem voltam – mondja. Ő most például Portugáliába meg a Távol-Keletre vágyik.
– Kamaszkorú gyermekeknél mindig a kommunikáció által kell megtalálni az egyensúlyt – mondja Keresztesi Polixéna iskolapszichológus. – Mindent meg akarunk mutatni neki, irányítani, kontrollálni akarjuk, a maximumot akarjuk kihozni belőle, viszont azt mindenképp figyelembe kell venni, hogy neki mi az igénye. Irányítani igenis kell a gyermeket, vagyis ne ő döntsön tizennégy évesen mindenben, de fontos a közös nevező. Egy nyár három hónapból áll. Ha egy hétre elmegy a szülőkkel, még mindig rengeteg idő jut a barátokkal való csatangolásra is. Sőt, az sem baj, ha éppen nem csinál semmit, mert ebben a korban a bambulás és a semmittevés a növekedés és a fejlődés táptalaja. És ezt figyelembe véve kell megtalálni a közös hangot: oké, most egy hétig lazsálsz otthon, viszont utána elmegyünk együtt valahová.
Irán
Zoárd szülei szerint is utazáskor fontos figyelembe venni, hogy a gyermeknek mi lehet érdekes.
– Palermóban nem mentünk volna el a kapucinus szerzetesek katakombáiba – meséli Réka. – A hely múmiákkal van tele, minket különösebben nem érdekelt, de miatta megnéztük, mert őt ez nagyon izgatta.
Nem kell óvni mindentől, meg kell mutatni neki a múmiát is, és azt, hogy szegénység is van a világon, hogy sok embernek nincs betevő falatja, nincs cipő a lábán, és az utcán alszik, hogy ez is a világ része.
Ha azt hiszed, hogy a világ olyan, mint Kolozsvár főtere, ahol az emberek 99 százaléka jól öltözött, és nem az utcán alszik, akkor nem teljes a világképed. A világhoz hozzátartozik a piszok, a környezetszennyezés, a más bőrszín és a más nyelv is.
Kiemelt képen Zoárd édesanyjával, Agrigento, 2019
Friss lapszámunkat alább kérheted:
