Először 2014-ben lapozhatták fel az olvasók Erdély női magazinját, a Nőileget. Hónapról hónapra számos olyan embert szólaltattunk meg, akinek a munkája, a hitvallása figyelemre méltó, életpályája példaértékű. Mi történt velük azóta? – erre voltunk kíváncsiak Nosztalgia-sorozatunkban. Hogy teljes legyen a kép, a cikk végén korábbi teljes lapszámunkat is újraolvashatják.
– Hogy van most Horváth Anna?
– Az udvariaskodó „köszönöm, jól”-on túl: jól, mert úgy érzem, megerősödtem. Sok mindent átvittünk ebben az időszakban „fogunkban tartva, a túlsó partra” családként, szeretteinkkel, barátokkal...
– Három éve volt a Nőileg címlapján. Az azóta eltelt három milyen változásokat hozott?
– Változtam, ahogy a világ is körülöttem. Volt ebben minden, de többnyire jó dolgok.
Nem remélt ajándékként éltem meg azt a közösségi, baráti támogatást, amely körülvett életemnek ebben a viharos időszakában.
Nemcsak engem, családomat, gyermekeimet is. Sokkal több volt ez, mint amit magam adni tudtam a négy évnyi munkám alatt, és több, mint ami remélhető ezen a pályán. A sok ezer bátorító szó,
a nem múló szolidaritás megerősített abban a hitemben, hogy érdemes… Vagy inkább, hogy csak így érdemes közösségi munkát végezni: teljes erőbevetéssel, nem a kockázatokat, vagy azt mérlegelve, hogy mi, mennyi az, ami „megéri”.
Megtapasztaltam, hogy mennyire fontos, ha van, aki megfogja a kezed, amikor baj van.
Horvát Anna a Szövetség önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke, részt vállal az Erdélyi Református Egyházkerület óvoda- és bölcsődefejlesztési projektmenedzsmentjében – a Kárpát-medencei óvoda- és bölcsődefejlesztő programot a magyar állam támogatja. Kolozsvár volt alpolgármesterének az érdeme például, hogy a kincses városban létrejöhettek magyar bölcsődei csoportok.
Olykor, ez az egyetlen, a legnagyobb segítség, hogy felállj, új utat, értelmet találj az életedben. Ezért vagyok jól. Szeretem az új munkám, megpróbálni a sok száz, önkormányzatokban dolgozó RMDSZ-es kolléga munkájában hasznosnak lenni, segíteni, amikor szükséges. Jó látni, a több tucat bölcsődét építő Erdélyi Református Egyházkerület projekt-csapatának elszántságát, ahogy a napi bürokráciával megvívott csaták után bemegy a sok örvendő gyermek és szülő a gyönyörű épületekbe, és új élet indul. Egy kicsit jobb, mint az addigi.
– Zűrös évünk van: mi az, ami leginkább kiborítja, és mi az, aminek örülni tud mostanában?
– Zűrös és zavarodott. Minden átalakul, de csak találgathatunk a mikéntjéről. Engem, a mindennapjainkat
most már meghatározó „társadalmi távolságtartás” borít ki leginkább.
Mások „közösségi távolságtartásnak” mondják, de így még erősebb a fogalomzavar. Sokat gondolkodok, hogy mit tehetünk az egyedül élők elmagányosodása, a közösségeink szétesése ellen.
A Nőszervezet „Halljuk egymást” mozgalma nagyszerű példa volt erre a karantén idején, sok ilyen kellene. Figyelem diákkorú gyermekeim által, ahogy
vajúdik, keresi az utat a fiatalabb generáció is, diákszervezetek, baráti társaságok. Ha valaminek örvendeni tudok, az a családon belüli több és minőségibb egymásra fordított idő.
Lehet, hogy a járvány, a karantén nélkül, ezt így nem sikerült volna összehozni…
– Számos dologra rájöttünk az elmúlt időszakban, szerzőtársainkkal például rendre mondogatjuk, hogy soha nem gondoltuk, hogy mennyire függ a pszichés jólétünk a társas kapcsolatoktól. Mondja, mire tanította Önt, az édesanyát, a politikust, a barátot ez a Covid-éra?
– Anyaként, hogy nem kellene egy járvány bekövetkezzen ahhoz, hogy jobban figyeljünk egymásra, hogy „felfedezzük” a cseperedő gyermekeink személyiségét, hobbijait, részévé váljunk örömeiknek, bánataiknak. Barátainkkal látom, hogy mennyire tudunk küzdeni és mennyire felértékelődött az, ami korábban természetes volt, mint a levegő.
Férjével, Horváth István szociológussal
A hétvégi kis kirándulásokért, römi-partikért, egy sok-Covid-teszttel elért nyaralásért… Politikusként, pedig, hogy… jó helyen vagyok. Mert most lett igazán fontos egy olyan szervezet tagjaként dolgozni, amely kreatív, rugalmas, amelyben helye és tere van mindenkinek, aki segíteni próbál, aki keresi az utat, a megoldásokat egy rendkívüli helyzetben, vissza a normalitáshoz, az egyensúlyhoz.
– Ha valamit megváltoztathatna eddigi életében, mi lenne az?
Nem sokat. De, amit biztosan, hogy sokkal, de sokkal jobban figyelnék az itthon, szabadidőben, családdal eltöltött időre. És egy kicsivel többet áldoznék arra is, hogy utazzunk, rácsodálkozzunk más világokra. Ez az, ami a napi feladatok mellett háttérbe szorult és mostanság nem is lesz pótolható...
Friss lapszámunkat alább kérheted:
