ARCHÍV Kolozsi Kilián: Átadni valamit abból, amit otthonról hoztam

Székelyföldön talán még mindig színészként emlékeznek rá, Magyarországon viszont riporterként, tévés műsorvezetőként ismerhetik. Sokan csodálkozhattak, mikor a kétezres évek derekán hátrahagyta a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházat, amelynek igazgatója is volt, és az anyaországba költözött. S bár nem így képzelte el a jövőjét, a sikerét, mégis az, hogy ma milliók nézik a Duna Televízió közkedvelt Család-barát című műsorában, elégedettséggel tölti el. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. júliusi számában jelent meg.)

Életírta
2021. július 23., 10:35
Csatlos Tünde

– Hogyan lesz valaki Gyergyóban Kilián?

– A Gyergyói-medence talán legkisebb falujából, Gyergyókilyénfalváról származom, és ennek a kis falunak a történetében említik, hogy az 1700-as évek környékén egy kápolnát szenteltek fel a faluban Szent Kilián tiszteletére. Édesapám olvasta ezt a történetet, és azt mondta: „Az én fiam akkor legyen Kilián.” Az lett.

– Fiatalon lettél színházigazgató, a szerelem miatt aztán úgy döntöttél, Magyarországra költözöl. Mindig a szívedre hallgatsz? 

– Ez sokösszetevős kérdés, nehéz fekete-fehérben megfogalmazni. Van, aki azt mondja, ma is mindent úgy csinálna, ahogy régen – én erről nem vagyok meggyőződve. Én botorkálok és keresgélem azt a számomra megfelelő utat, ami akkor és ott helyesnek tűnik. Van, hogy ezt a szívem határozza meg, máskor pedig az eszem. Viszont az, hogy én most hol tartok, legalább annyira köszönhető a kényszerítő körülményeknek, mint a döntéseimnek. Én nem akartam ezelőtt 10–15 évvel tévés műsorvezető lenni. Nem volt ilyen szándékom. Azt hittem, a színházban tök jól elleszek, jó szerepeket játszom, és esetleg rendezek majd. Végül másképp alakult.

– Milyen most a kapcsolatod a színházzal?

– Megsértődtem a színházra. Három évig voltam a Szegedi Nemzeti Színház tagja, de a magyarországi színházi miliő és színházi nyelvezet kicsit különbözik az erdélyitől, attól, amihez én hozzászoktam és nem tudtam vele azonosulni. Jókor jött a váltás, hogy lehetőségem nyílt belekóstolni a televíziós műsorgyártásba.

Megszerettem és öngerjesztő módon jöttek egymás után a különböző megkeresések: közlekedés biztonsági műsorban, akció dokumentumfilmben és a Gazdakörnél is dolgoztam. Szerintem mindenkinek azt kell csinálnia, amit szeret. A sikerélmények motiválnak minket. Például én szeretek a fával dolgozni, és ha most egy asztalosműhelybe elmehetnék egy mesterember mellé, aki megtanítja, hogy kell használni a különböző szerszámokat, akkor simán bevállalnám őszig, amíg újra beindulnak a műsoraim.

– Rugalmas embernek tartod magad?

– Szerintem az ember olyan, mint egy íj. Van egy merev, stabil pontja és ott van a húr, amit ki kell húzni és játszani kell vele, hogy célba találjunk. Én sokat gondolkodom azon, hogy számomra mi az a fix pont, amihez képest tudok létezni.

Azt hiszem, egyedül mi magunk vagyunk a stabil pont az életünkben.

Ehhez képest próbáljuk kialakítani a családi- és magánéletet, a munkát, a hobbit, az egész létet, és mindezek függvényében az ember téved vagy nem.

– Számodra mi egy nő legfontosabb tulajdonsága?

– Szerintem a nő erőssége a gyengédsége. Ha egy nő megtanul gyengédnek és nagyvonalúnak lenni, akkor kenyérre tud kenni bárkit, azonnal leveszi a férfit a lábáról. A férfinak pedig figyelmesnek kell lennie.

– Szerinted mitől működik jól/rosszul egy párkapcsolat?

– A párkapcsolatban nagyon sokat számít a kommunikáció. Ha ez nincs meg, akkor nem tudom, a másik mit gondol, érez. Érezhet szerelmet is, nem fogok tudni róla.

Magam találtam ki azt a hasonlatot, hogy a szerelem, a kapcsolat olyan, mint egy könyv.

A borítója maga a szerelmes pár, és a két emberen múlik, hogy belül milyen élményekkel, beszélgetésekkel, szeretkezésekkel töltik meg a könyvet. Lehet az egy néhány oldalas fércmunka, vagy egy több száz oldalon hömpölygő, több fejezetet átfogó, szerteágazó történet is. Ha nincs benne matéria, akkor előbb utóbb be kell csukjuk a könyvet, és jöhet a következő. 

– Mi az, amit Gyergyóból őrzöl magadban?

– Ami leginkább megmaradt az a jó értelemben vett magyarságtudat. Szokták mondani annak, aki eljött, hogy ne ott magyarkodj, itthon magyarkodj. Ez jogos is, de a magyarkodásnak vannak fokozatai. Én megpróbálok közvetíteni valamit abból, amit otthonról hoztam.

A tévé egyfajta kompenzációs csatorna a családom meg az otthoniak felé, hogy itt csepegtetve képviselni tudom azt, ami Székelyföld meg Erdély.

Ehhez nem kell folyamatosan székelyül beszélnem, de ha elejtek néha egy olyan szót, szófordulatot, szódallamot, amire rákérdeznek, hogy ez honnan van, akkor elmondom, hogy 6–700 kilométerre innen beszélnek így. És persze az, hogy a szülők, a rokonság legalább a tévében láthat, öröm nekem és egyfajta elégtétel is.

– Hogy érzed, a helyeden vagy?

– Ez a szükségállapot most nagyon sokat változtatott a dolgokon. Azt gondolom, továbbra is keresésben vagyok, nem érzem úgy, hogy a helyemen lennék – annak ellenére, hogy látszólag úgy tűnik. A tévézést folytatni szeretném, mert úgy érzem, van benne még kihívás. A többi pedig szépen lassan  a helyére kerül.

Fotó: MTVA