A Forbes magazin rangsora szerint egyike a legbefolyásosabb magyar nőknek. A ’70-es években a Fabulon reklámjából ismerhettük meg, majd kifutókon is szerepelt modellként. Pataki Ági számos reklámkampányban vett részt, többek között a Pepsi és a L’Oréal is szerződést kötött vele, tavaly pedig, 68 évesen a Helia-D új termékcsaládjának arca lett. Érdeklődése 20 éve a filmek felé fordult, sikeres filmproducer lett, sikerét pedig mi sem bizonyítja jobban, minthogy munkájáért Balázs Béla-díjat kapott. (A teljes cikk a 2020-as Nőileg magazin októberi számában olvasható.)
– Több nyelven beszélsz, idegenvezetőként is dolgoztál, jelenleg sikeres producer vagy. Hogyan tudtad és tudod bontogatni a sztereotípiát: ha szép egy nő, akkor biztosan buta, szép és egyben okos nő nem létezik?
– Szerintem nem kell bontogatni, mert ez akkora hülyeség, hogy foglalkozni sem érdemes vele. Semmi köze a külsőnek és a butaságnak vagy okosságnak egymáshoz, ezek genetikai és edukációs kérdések, amik nem függnek össze.
– A Fabulon arcaként a ’70-es évek első sztárjainak egyike voltál. Milyen volt akkoriban a modellvilág?
– Teljesen másképp nézett ki, mint manapság,
hosszú ideig nem is tekintették szakmának a modellkedést, mondhatjuk, hogy közveszélyes munkakerülő státuszban voltunk, mert nem volt „normális”, bejelentett állásunk,
mint mondjuk a sportolóknak. Tehát jogilag nem volt tisztázott a helyzetünk, aztán később persze a mi tevékenységünk is szakmává vált. Ami a legnagyobb különbség a régi és a mai helyzet között, hogy nem voltak ügynökségek, nem léteztek castingok, kevesen voltunk, a reklámozók közvetlenül kerestek meg minket.
A mi szupermodellünk
– Az voltál nekünk magyar nyelvterületen a modellkarriered idején, mint a világnak Cindy Crawford, Claudia Schiffer, Naomi Campbell, Linda Evangelista. Szerinted ők miért tudtak ekkora sztárok lenni?
– Valószínűleg ezek a csajok nagyon okosak. Párosult az ész a szépséggel, személyiséggé váltak, nem pusztán képek voltak a magazinokban, hanem nevek lettek. Ezek a szupermodellek amellett, hogy bizonyos márkákat képviseltek, kialakították a saját brandjüket, meg tudták őrizni a saját imidzsüket. (...)
– Min dolgozol most?
– Épp egy elsőfilmes rendezőnő filmjét forgatjuk, ezenkívül Gothár Péter legújabb alkotásának bemutatója előtt állunk, ami most jön ki ősszel.
– Úgy tűnik, egyáltalán nem unatkozol. Honnan van ennyi energiád?
– Az energia szerintem elhatározás kérdése. Ha az ember nem helyezi magát nyugdíjba, akkor mozgásban tud maradni, ha kedve és ambíciója van. Nyitottnak kell maradni, aktívnak kell lenni, mert ez egy önmagát gerjesztő folyamat!
Ötvenesen is ikonnak lenni
Az egész világ ismerte őket. Szépségideálok voltak, divatikonok, világkampányok arcai. A ’90-es években minden lány rájuk akart hasonlítani, a férfiak pedig értük őrültek meg. Cindy Crawford, Claudia Schiffer, Naomi Campbell, Linda Evangelista a legolvasottabb magazinok címlapjain szerepeltek, és az a divatbemutató, amelyen ők vonultak a kifutón, biztosan fantasztikus sikerre számíthatott!
Gianfranco Ferré divattervező, aki egy időben a Dior stylistigazgatója is volt, úgy nyilatkozott: ezek a lányok lassan fontosabbak, mint a divat. És valóban.
Manapság alig tudjuk a modellek nevét, rengeteg a divatügynökség, és az Instagramon is tucatjával születnek a celebek. Ám a ’90-es évek letűnt korszaka egy legendás időszak volt a divat világában, olyan tervező- és modellnevek fémjelezték, akik mai napig ikonnak számítanak. (...)
Cindy Crawford
Cindy Crawford ajka fölött látható anyajegye a védjegyévé vált, pedig több ügynökség is azt kérte, szedesse le, de a fiatal lány nem hagyta magát. Jól tette, a szépségpöttye igazi kuriózumnak számított a divatvilágban. Az anyajegyéért a korszak férfiideálja, Richard Gere is rajongott, négy évig voltak házasok. Cindy kiváló génjeit jelenlegi házásságában született fia és lánya is örökölte, mindkettőjük keresett modell a divatszakmában.
Claudia Schiffer
A több mint 1000 címlappal büszkélkedő, német származású Claudia Schiffert a Metropolitan divatügynökség vezetője fedezte fel 17 évesen egy diszkóban. Csak az amerikai Vogue címlapján 16 alkalommal szerepelt. Első nagy reklámkampányának megrendelője, a Guess vezetője azt mondta róla, arca a fiatal Bridget Bardot-t idézi. Karl Lagerfeld, a Chanel akkori vezető tervezője rajongott érte, mondhatjuk azt is, hogy Lagerfeld irányítása alatt vált Claudia félénk német tiniből szupermodellé. (...)
A gyönyörű szőkeség idén 50 éves, ma is fantasztikusan néz ki, és nem mellesleg boldog, háromgyermekes édesanya.
Naomi Campbell
A fekete párduc, Naomi Campbell történelmet írt, hiszen ő az első fekete nő, aki megjelent a francia Vogue címlapján, és ő volt az első fekete modell a Time borítóján. Karrierje fénykorában botrányaival volt tele a sajtó, előfordult, hogy egy ügynökség a viselkedése miatt bontott vele szerződést. Ellentmondásos személyiség, akad, hogy a „hátáról a Prada-t is odaadná”, ahogy egy barátja fogalmazott, de megtörtént, hogy egy közeli ismerősétől megtagadta az anyagi segítséget, amikor az drogelvonókúrára szeretett volna menni. Az idén 50 éves Naomiról a The New York Times azt írta nyáron, hogy elfoglaltabb és nyugodtabb, mint valaha. (...)
Linda Evangelista
Szállóigévé vált kijelentése: „napi 10.000 dollárnál kevesebbért fel sem kelek”, ez egy Vogue interjúban hangzott el Linda Evangelistától. Mikor a ’80-as évek végén levágatta a haját, ezért törölték az összes kifutó show-jából, de csak pár hónapnak kellett eltelnie, és ismét ott ragyogott az élvonalban. Többször is volt házas, fia 2006-ban, Linda 41 éves korában született. A kaméleon becenevet azért kapta, mert sokszor változtatta a külsejét, ami nem általános a szupermodellek körében. Manapság a közösségi médiában gyakran oszt meg magáról természetes képeket, így többször megkapta kritikaként, hogy „csak nem beteg”? Meglepődve tapasztalja, hogy az emberek azt várják, úgy nézzen ki, mint 30 évvel ezelőtt, 4 óra sminkelés után a Vogue címlapján. (...)
Fotó: Németh Andrea, Módos Gábor, Shutterstock
A térerő legyen veletek!
A Nőileg magazin októberi lapszámának korszakos mellékletében a 90-es években járunk, okostelefon nélküli időben, a szupermodellek korában. Többek között múltról, jelenről mesél nekünk Pataki Ági, a magyar modell-legenda.
Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
Cookie-k (Sütik)
Cookie-k (Sütik)
A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyeket felhasznál(hat)nak, minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
A testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el, és a későbbi látogatás során ezt olvassa vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
Ezen sütik célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék a Nőileg weboldalát (noileg.ro), használhassák annak funkcióit és az ott elérhető szolgáltatásokat. Az ilyen típusú sütik érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart, a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépről, illetve a böngészésre használt más eszközről.
Harmadik fél által elhelyezett cookie-k (analitika)
A Nőileg a weboldalán alkalmazza a Google Analytics, Google Tag Manager, Google AdManager, Google AdSense, Facebook Pixel mint harmadik fél sütijeit is. A Google Analytics statisztikai célú szolgáltatás használatával a Kiadó információkat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használja fel. Ezek a sütik szintén lejáratukig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket.
Webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatók
A Kiadó webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatókkal működik együtt. E külső szolgáltatók hozzáférhetnek a felhasználó IP-címéhez, ezenfelül pedig sok esetben cookie-k vagy egyéb kattintásmérők használatával biztosítják a szolgáltatások személyre szabását vagy elemzését, statisztikák készítését. A külső szolgáltatók által elhelyezett cookie-k bármikor törölhetők a felhasználó készülékéről. A külső szolgáltatók a részükre továbbított személyes adatokat saját adatvédelmi tájékoztatóik szerint kezelik.
A webanalitikai, hirdetéskiszolgáló, hírlevélküldő szolgáltatók: Google LLC., Facebook Inc., The Rocket Science Group, LLC.
Alapműködést biztosító sütik:
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyeztetni, mint például a Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: smartbanner
NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, X-en (Twitteren), vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak