Egy vagány erdélyi lány lett pár éve az Anna And The Barbies zenekar menedzsere. Dénes Adél udvarhelyi, ő az a lány, aki a zenekar ügyes-bajos dolgait rendezi, megszervezi a koncertek körüli teendőket, számláz, kapcsolatot tart és még biztosan százféle dolog van benne a pakliban. Például benne van a zenekarral való alkotás is, az Álmatlan című filmjük ezt bizonyítja.
Egy hete tart az Anna And The Barbies erdélyi turnéja, holnap már Székelyudvarhelyen láthatjuk őket. Frontemberükkel, Pásztor Annával, valamint a zenekar udvarhelyi menedzserével, Dénes Adéllal a Nőileg meghívására egy beszélgetős, zenével fűszerezett délutánon találkozhatunk. És persze vetítjük az Álmatlant is! Számunkra ez több egyszerű eseménynél, ugyanis a magazin jövő évi számaiban a női sokoldalúságot, változatosságot igyekszünk megmutatni, amit a frontembertől olyan sokszor megirigyelünk. Eközben számos, szabadságvággyal fűtött fiatal pont Adél munkáját tartja álommelónak. Villáminterjúnk vele készült.
– Mit gondolsz a lázadásról, mit jelent neked?
– A lázadás nagyon fontos dolog, mert kimozdít, előre visz. Udvarhely nekem a tinikori lázadást jelenti, a középiskolai éveket. Lázadtam a konzervatív normák ellen, zenész, aztán képzőművész, majd színész akartam lenni. Egyik sem lettem, de mindegyik vagyok egy kicsit. Nehéz volt sokszor, de már látom, hogy megérte feszegetni a szüleim, az iskolám és a saját határaimat.
Fotó: Hoprich Erika
Az egyedüli nagy félelmem, hogy nehogy egy szürke, érdektelen és középszerű életem legyen, hogy nehogy megragadjak. Bennem mindig van egy jó irányba mozdító elégedetlenség, és egy erős fejlődés iránti vágy. Ezzel nehéz is élni, de folyamatos melót ad nekem, ami a lételemem.
{hirdetes}
– Mit jelent neked otthon lenni?
– Nagyon nehezen érzem magam otthon bárhol, már a tizenvalahányadik albérletet próbálom otthonná varázsolni, de az otthon-érzés belülről jöhet csakis. Azt hiszem, akkor jön el igazán, ha saját családja lesz az embernek. Addig a folytonos keresés van.
– Arra is rájöttem, hogy mindig azt a tájat, azt az érzést, azt az állapotot fogom keresni, amit kisgyerekként lekváros kenyérrel a kezemben gondtalanul megéltem. Elindulunk egy nagy úton, hogy aztán visszakanyarodjunk ugyanoda ahonnan indultunk. De ezt a nagy utat megjárni, mégis a legfontosabb. Enélkül nem tudjuk értékelni az egyszerűt.
– Mit jelent segíteni?
– Segíteni fontos, nem restnek lenni megtenni az embertársainkért azt, ami a hatalmunkban áll. Én enélkül lelkiismeretfurdalásban élnék. Ez egy nagyvárosban már nagyon nem divat. De elsősorban azt gondolom, hogy mindenki magán segíthet a legtöbbet.
Fotó: Kozma Norbert
– És utálom, például, ha mások kéretlenül hozzámvágják a véleményüket segítő szándékkal. Szerintem mindenki nagyon jól tudja, hogy mi a hiba az életében, és hogy mit hogy kellene jobban csinálni, csak lehet, hogy épp nem megy neki. A segítség számomra leginkább az, ha mellettem vannak, meghallgatnak és elfogadnak. Ebben a táptalajban tudok erőt gyűjteni.
– Mit jelent vezetni, vezetőnek lenni?
– Hú… Épp egy 12 napos turné közepén vagyunk, amikor csak a mi stábunk 17 fő, 3 busszal jöttünk, összesen 9 szálláshelyen szállunk meg, van 8 nagykoncertünk, óriási technikai apparátussal érkeztünk, amit elég komplikált mindenhová applikálni, sok interjú és más elfoglaltság van közben. Persze szórakozunk is, össze-vissza alszunk, a 17 emberből 15 meglett férfi, én Adélka vagyok, és offisöl én fogom össze az egészet úgy, hogy most például 4 órát aludtam, tehát erre nem hiszem, hogy tudok objektíven válaszolni. Panaszkodni sem szeretek, de nem mindig egy egyszerű dolog. Amikor nyafognánk, Anna mindig felhozza a következő szlogent: „Senki nem fogott fegyvert a fejünkhöz, hogy rocksztárok legyünk”, viszont, ha ezt választottuk, akkor nyammogás tilos, és előre! És igen, nagyon hálás vagyok, hogy ezt a kivételes dolgot csinálhatom. Sokszor emlékeztetem magam erre.
– Mi jut eszedbe arról, hogy nevelés?
– Az, hogy nevelés nincs, csak példamutatás. Mondhatunk bármit a gyerekünknek, azt szívja magába, azt látja és veszi természetesnek, amik mi vagyunk, ahogy mi élünk és reagálunk a világra.
– Mit jelent számodra a változás?
A legjobbat a világon: azt, hogy a rossz sem tart örökké. És a legnehezebbet: hogy a legnagyobb boldogság is mulandó. Ezeket szerintem egy életen át lehet tanulni és szokni.
– A nyár eleji koncert után milyen érzéseket vittél magaddal és mivel térsz most vissza?
– Nagyon féltem a nyári, első szülővárosombéli koncerttől, mert azt gondoltam, hogy az Anna nyersessége túl durva lesz az itteni közönségnek. És hát ismerem a sok pletykát a nagy magyarországi előadókról, akiket egy kis baki miatt nagyon könnyen elítélt a „székely erkölcsi bizottság” (és nevet). Szerencsére – mint ahogy az kivételesen minden esetben volt –, Anna azonnal megnyerte őket, és az ujjra köré csavarta. Izguló gyomorral vigyorogtam a boldogságtól, hogy itt is megállja helyét zenekarunk üzenete.
– Nagyon várom, hogy jöjjünk. A filmünk, amit november 29-én a Stúdió Moziban bemutatunk, nagyon hosszú munka eredménye, és szerintem egyedülállóan ütős anyag. Írtón büszke vagyok rá! Mindenki jöjjön el megnézni, még az is, akit nem érdekel a zenekar, csak valami brutál jó filmet szeretne látni, nagyon erős látványvilággal.
Kiemelt kép: Pandur Balogh Norbert
