Zűrzavaros évtized: az 1930-as évek a korszakos mellékletünkben (VIDEÓVAL)
A világ rohan a második világháború felé, mindeközben terjednek az Arisztid–Tasziló–Jean-viccek. Egyre több háztartásban van rádió és fonográf, divatba jön a sport és a víkendezés. Marlene Dietrich nemzetközileg is ismert lesz a Kék angyal című filmjével, minden nő rá szeretne hasonlítani. Ugyanakkor a saját díváink is hódítanak, Fedák Sári, Gombaszögi Ella, Darvas Lili, Turay Ida, Mezey Mária szerepelnek a színpadokon, a filmekben és a lapok hasábjain. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin áprilisi számában jelent meg. )
A legenda szerint ez az első magyar hangosfilm, valójában viszont A kék bálvány, ám mivel ez nem lett kasszasiker, hamar elfeledték. A Hyppolit a kor legnagyobb magyar sztárjait vonultatta fel, Kabos Gyula, Csortos Gyula és Jávor Pál is szerepelt a mai napig kultuszfilmnek számító alkotásban.
1936: nyári olimpiai játékok Berlinben
21 sportág, 129 versenyszám, 49 nemzet, közel 4000 sportoló, ezek a számok jellemzik a Hitler által megnyitott XI. nyári olimpiai játékokat. A legtöbb érmet Németország szerezte, a második legeredményesebb az USA lett, a harmadik pedig Magyarország. Érdekesség, hogy a náci propaganda árnyékában megszervezett versenyen a legjobb atléta az amerikai sprinter, a fekete Jesse Owens lett, ugyanakkor ez volt az első olimpia, amit televízió is közvetített.
1938: Márton Áron lesz a püspök
XI.Piusz pápa 1938. december 24-én gyulafehérvári püspökké nevezte ki a csíkszentdomokosi születésű lelkészt. A következő évben, 1939. február 12-én szentelték föl. Papi pályája jelmondatául a „Non recuso laborem” – nem futamodom meg a munkától – latin mondatot választotta. Ebben az utalásban mintha előre sejtette volna, milyen nehéz sors vár rá. A háború évei alatt és az azt követő nehéz években mindvégig az emberi jogok és a keresztény szeretet következetes, bátor képviselője volt. Kiállása miatt többször börtönbe zárták, meghurcolták, életfogytig tartó kényszermunkára ítélték. 1980. szeptember 29-én hunyt el.
A mexikói festőnő első tárlatát New Yorkban rendezték meg. Fordulatokkal teli életútja volt, 18 évesen buszbalesetet szenvedett, hónapokig gipszágyban feküdt, ekkor kezdett festeni. Megismerkedett a nála huszonegy évvel idősebb Diego Rivera festővel, majd feleségül ment hozzá. Ő ábrázolt először olyan, a női létet érintő témákat, mint a meddőség vagy a vetélés. Életéről 2002-ben nagy sikerű filmet mutattak be Salma Hayek főszereplésével.
Korszakos mellékletünk címlaposa Csedő Attila, a magazin székelyudvarhelyi fotósa. Kukkantsatok be a kulisszák mögé, és engedjétek, hogy az 1930-1940 közötti időszak hangulata átjárjon:
További képekért, melyeket Erdély Bálint Előd kollégánk készített, kattintsatok a galériánkra:
Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
Cookie-k (Sütik)
Cookie-k (Sütik)
A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyeket felhasznál(hat)nak, minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
A testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el, és a későbbi látogatás során ezt olvassa vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
Ezen sütik célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék a Nőileg weboldalát (noileg.ro), használhassák annak funkcióit és az ott elérhető szolgáltatásokat. Az ilyen típusú sütik érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart, a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépről, illetve a böngészésre használt más eszközről.
Harmadik fél által elhelyezett cookie-k (analitika)
A Nőileg a weboldalán alkalmazza a Google Analytics, Google Tag Manager, Google AdManager, Google AdSense, Facebook Pixel mint harmadik fél sütijeit is. A Google Analytics statisztikai célú szolgáltatás használatával a Kiadó információkat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használja fel. Ezek a sütik szintén lejáratukig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket.
Webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatók
A Kiadó webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatókkal működik együtt. E külső szolgáltatók hozzáférhetnek a felhasználó IP-címéhez, ezenfelül pedig sok esetben cookie-k vagy egyéb kattintásmérők használatával biztosítják a szolgáltatások személyre szabását vagy elemzését, statisztikák készítését. A külső szolgáltatók által elhelyezett cookie-k bármikor törölhetők a felhasználó készülékéről. A külső szolgáltatók a részükre továbbított személyes adatokat saját adatvédelmi tájékoztatóik szerint kezelik.
A webanalitikai, hirdetéskiszolgáló, hírlevélküldő szolgáltatók: Google LLC., Facebook Inc., The Rocket Science Group, LLC.
Alapműködést biztosító sütik:
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyeztetni, mint például a Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: smartbanner
NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, X-en (Twitteren), vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak