Értékmegőrzés női segítséggel

TÁMOGATOTT TARTALOM

Két éve Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, azóta folyamatosan a fiatalok ötleteinek megvalósításáért harcol. Ugyan nőként nem egyszer érzi azt, hogy többször kell bizonyítania azért, hogy egyenlő partnerként kezeljék, de tettei folyamatos bizonyságot nyernek. Most újabb nagy fába vágta fejszéjét, hiszen Sepsi Tabakó Fesztivál néven egy új ifjúsági és kulturális rendezvényt szervez szülővárosában. Vargha Fruzsinával mindennapjairól, közösségi vezetői szerepéről és a közelgő fesztiválról is beszélgettünk.

- Hogyan telik egy megyeközpont alpolgármesterének átlagos munkanapja?

- Átlagos munkanapokról nem beszélhetünk, hiszen minden nap egy új kihívás – és én ennek nagyon örülök, hiszen sosem unatkozom és nem azt kell figyelnem, hogy mikor telik le a nyolcórás munkaprogram. A reggeleket mindig testmozgással kezdem, általában kocogással vagy futással, bár az utóbbi időben egyre nehezebben ébredek, ezért sokszor csak otthon tornázom. A munkanap 8-kor indul, ilyenkor pedig találkozó találkozót követ. Ezek koradélután érnek véget, majd ezután jut időm az elképzelések továbbgondolására, megvalósítására. Az este viszont mindig a családé és a barátoké, de gyakran ilyenkor focizni járok, hetente egyszer pedig a rendrakásé a főszerep.

- Te foglaltad el az egyik legfiatalabban az alpolgármesteri széket az országban, nem mellesleg nő vagy, így a sztereotípiákban hívők könnyen megkérdőjelezhetik rátermettségedet a feladatra. Hogyan tudnád mindezeket eloszlatni a kételkedőkben?

- A nemem és az életkorom miatt eleinte kaptam hideget-meleget, ám a környezetem csakhamar rájött, hogy a feladatok ellátása nem kor-, vallás- vagy nemfüggő, hanem az elhivatottság a döntő tényező. Az alpolgármesterséget azért is vállaltam el, mert véleményem szerint Sepsiszentgyörgy többre képes, mint amit eddig kihozott magából. A város tele van tehetséges emberekkel, akiknek nagyszerű gondolatai vannak, éppen ezért mindenkire érdemes odafigyelni. Tény és való, hogy lehetne nagyobb tudásom a közigazgatásban, amely eleinte segített volna a munkámban, viszont a megfelelő kommunikáció és a jó viszonyok kiépítése szintén fontos ismérve kell legyen egy közösségi vezetőnek, amiben úgy gondolom tisztességesen helyt állok.

 

- Fiatal nőként a politikában valószínűleg nem lehet könnyen boldogulni, ennek ellenére biztos vannak előnyei is a helyzetednek. Említenél egy-egy pozitív és negatív példát?

- Szociális kérdésekben és kisgyermekes családokkal való találkozások során egyértelműen előnyöm származik abból, hogy nő vagyok. Tapasztalatom szerint az emberek egy nő láttán hamarabb megnyílnak, és az érzelmi kérdésekben is felszabadulttá válnak. Ilyenkor az ötletek is merészebbek, és operatívan tudunk haladni a megoldások felé. Természetesen árnyoldalai is vannak: a különböző gyűlések alkalmával nagyon sok esetben egyedül vagyok jelen nőként, ilyenkor pedig el kell teljen egy-két találkozó addig, hogy a beszélgetőpartnerek egyenlő félként tekintsenek rám. Ugyanakkor ha hölgyekkel kerülök egy környezetbe, akkor az életkorom okoz gondot. Szerencsére eddig hosszú távon semmilyen fennakadás nem származott ezekből, és joggal bízom benne, hogy ez a jövőben sem változik.

- Sepsiszentgyörgy az utóbbi években a fiatalok kezdeményezőképességének mintapéldája lett a régióban. Mennyire volt ez a város részéről tudatosan felépítve?

- A polgármester világosan üzent ezelőtt két évvel, hogy aki itthon dolgozik, annak van és lesz is élettere Sepsiszentgyörgyön. A városi tanács összetételében van egy íratlan szabály: folyamatosan fiatal tanácsosok is be kell kerüljenek a döntéshozók közé, amit mi folyamatosan tiszteletben is tartunk. A kérdésre a válaszom tehát az, hogy ez egy tudatos választás volt. Én pedig tudatosan dolgozom azon, hogy a helyiek itthon maradjanak, vagy ha már elmentek a városból, akkor visszatérjenek. Tény, hogy nem egyszerű feladat, hiszen nem elég csak minőségi programot szervezni, hanem sok esetben meg kell fogni a fiatalok kezét és be kell őket vinni a rendezvényekre, de szeretem a kihívásokat és bízom benne, hogy hosszú távon ezzel is meg tudok birkózni.

 

- Mikor és kinek a fejéből pattant ki az ötlet, hogy a régi Dohánygyárat meg kell menteni?

- A pontos dátumot nem tudom, de már akkor pedzegették ennek a nagymúltú épületnek a megmentését, amikor két évvel ezelőtt az önkormányzathoz kerültem. Szüleim már gyermekkoromban sokat meséltek erről az impozáns ingatlanról, így számomra is nagy prioritást élvez a fellendítése. A Sepsi Tabakó Fesztivált is a gyárépület területén szervezzük meg, amellyel alapvető célunk a fiatal generációval is megismertetni Sepsiszentgyörgy ezen ékkövével.

 

- A Sepsi Tabakó Fesztivál kapcsán rendre a hármas felépítés szófordulattal találkozunk. Mit jelent ez pontosan?

- Mivel a régi dohánygyár területén szervezzük meg a fesztivált, ezért stílszerűen három váltásos műszakban gondolkodtunk a programpontokat illetően. Az első műszakban a szakmai előadásoknak adunk teret, a második váltás az élőzenei műszaknak felel meg, míg a harmadik műszak az elektronikus zene szerelmeseinek kedvez. Ezek mellett fesztiválsétányt alakítunk ki a helyszínen, ahol kulturális és sportprogramokat szervezünk, főként helyi művészeket és alkotókat bevonva. A Sepsi Tabakóra így az ifjúsági mellett kulturális fesztiválként is tekinthetünk, ahol nemcsak jó koncertek, de érdekes előadások is helyet kapnak.

- Mekkora személyzeti apparátust igényel a Sepsi Tabakó Fesztivál megrendezése? Kik lesznek a leghíresebb fellépők és előadók?

- A fesztivált 80 szervezővel készítjük elő, akiknek több mint a fele helyi, vagy legalább Kovászna megyei. Mellettük jelen lesz egy nagyjából 100 fős szakmai személyzet, akik a gördülékeny technikáért felelnek, illetve közel 300 önkéntes is. Mi az utóbbi kategóriára fordítunk kiemelt figyelmet, hiszen ez egy remek lehetőség számukra, hogy belekóstoljanak a fesztiválszervezésbe, illetve az elméleti tudást gyakorlatival ötvözzék. A teljesség igénye nélkül a fesztiválon fellép majd a Punnany Massif, a Carson Coma és az Anna & The Barbies is, de a magyar rapzene jeles képviselői is ott lesznek majd a Dohánygyárban. Az egyedüli konkurenciánk a fesztivál idején talán csak az előrehozott iskolakezdés lesz, ám mivel csütörtöktől szombatig tartjuk a rendezvényt, ezért vasárnap a pihenésé lesz a főszerep, így hétfőn a fiatalok frissen és üdén ülhetnek be az iskolapadba és kezdhetik meg az új tanévet.

A Sepsi Tabakó Fesztivált első ízben szervezik meg 2022. szeptember 1-3. között a sepsiszentgyörgyi Dohánygyárban. További információkat a fesztivál honlapján találhattok, illetve ha nem akartok lemaradni a legfontosabb történésekről, akkor kövessétek őket a Facebookon és az Instagramon is. Jegyeket itt vásárolhattok a rendezvényre.