Heti összefoglaló: fókuszban a gyermekeink jólléte

E heti inspiráló, elgondolkodtató írásainkból válogattunk
Hirdetés

A nyár mindfulness technikái – De jó érzés a saját bőrömben lenni

Nyár nevű kollégám önkéntesen besegít és ideiglenesen átvállal a terhekből – gyermeknek, felnőttnek Dimén-Varga Tündétől

A nyár mint pszichológus

Debrenti Edith matematikus kutató – Se a cikkek, se a kutatások nem ölelnek vissza, csak a gyermekeink

„Anyaként minden perc a kisgyerekekről szól, az esti mesét sem igénylik míg a világ, de amíg igen, addig az a dolgunk. Minden órára való felkészülésemet, minden cikkemet késő este, illetve éjszaka írtam, mert akkor tudtam dolgozni. Hiába a szervezőkészség, ügyesség, a nap akkor is csak 24 órából áll, nekem a saját pihenésemből kellett lecsípni, ahhoz, hogy dolgozni tudjak.”

Tudós nők: Debrenti Edith

Az esetek 10 százalékában öt év alatti gyermekeket érint a szexuális visszaélés

„Az tette velem ezt a szörnyűséget, akinek pont meg kellett volna védenie, ha más bánt. Azt éreztem, az sem számít, ha meghalok” – Zsuzsi megrázó története csupán egy a több százezerből.

Gyermekek szexuális bántalmazása: saját környezetünkben is megtörténik, csak nem vesszük észre

„Minden gyerek jó szeretne lenni, mi szeretnénk segíteni ebben, hogy sikerüljön”

Kodály Tanár Úr szerint „a gyermekeknek a legjobb is csak éppen elég jó”, tehát a legigényesebb zenei anyaggal kell táplálni a gyermeket, hogy fejlődni tudjon. S a lelkéhez legközelebb a saját népdalai, gyermekjátékai állnak – Nagy Éva Vera, a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermek és Ifjúsági Kar egyik vezetője.

Hirdetés

Marosszéki Kodály Zoltán Gyermek és Ifjúsági Kar – A zene mindenkié

Vele a gardrób-fotózás kultúrtörténeti előadássorozat…

Mindent megtervez, még a váratlanra is forgatókönyve van, legalább kettő. Az ideális alany, mondhatom, türelmes, humoros, szolgálatkész, mindezek tetejébe barát, ami azt jelenti, seperc alatt azonos hullámhosszra kerülünk legyen szó öltözködésről, zenéről, irodalomról, politikáról.

Katona Zoltán semmit nem bíz a véletlenre

Júliusi lapszámunkból

Erdélyi magyar lány az olimpián, különleges dokumentumfilm a TIFF-en, fesztivál és ritkaságszámba menő menedékház lélegzetelállító kilátással – mutatjuk

Ezekre lehet készülni – és kár kihagyni

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

Hirdetés