Pesti székely Hogyan lettem hajléktalan Csíkszeredában

Székelyföldön folyamatos kaland az élet. De a kalandnak vannak fokozatai, és akad, amire már azt mondod: túlzás. Kaland, ha Magyarországról Csíkszeredába költözvén új étellel, itallal ismerkedsz, és például azt mondják, adnak borvizet, megörülsz, erre kiderül, egy kis savanykás ásványvízről van szó, bor sehol. Mert magyarországiként ezt úgy tudod, hogy van a bor, meg van a víz. A kettőnek meg semmi köze egymáshoz. Fogjuk rá, kaland, hiszen a gasztronómiával ismerkedsz. Vagy kaland, amikor azt mondják a barátaid, készítsed az alpinista felszerelésedet, mert holnap mentek áfonyát szedni, és az nagyon magas fán terem. Te meg izgatott leszel.

Aztán elárulják, mikor kivered a díszhisztit, hogy te oda mégsem mászol fel, hogy igazából egy törpe bokron nő a bogyó, sehova nem kell kapaszkodni. Vagy amikor rájössz, hogy a pityóka az nálatok a krumpli, semmi köze az italos állapothoz. Mert a Nyírségben, ha valakire azt mondják, pityókos, azt jelenti, már nem a reggeli teával van. Mást es ivott mán az istenadta. És rájössz, hogy szereted a pityókát, ám nem ennyire. 

De ne szaladjunk így előre. 

Nekem is jár egy kis cirkusz

Miután visszatértem a húsvétolásból Csíkszeredába, és kiderült, eltűnt a kutyám az albérletemből, Jóskához, a házmesterhez vezetett az első utam, aki folyamatosan monitorizálta az életemet. Gondoltam, most is rendelkezik információval. Nem tévedtem. Málika néniék, az albérletem tulajdonosai, miután megtudták, hogy hazautaztam Magyarországra a szüleimhez az ünnepre, gondolták, benéznek a lakásba, van-e koszos ruha a szennyestartómban, mosatlan a givettában, és vajon beágyáztam-e. Mielőtt bementek az albérletembe, becsengettek Jóskához, megkérdezték, rendben van-e velem minden, nem csináltam semmi rendbontást, nem fogadtam vendégeket, ugye. Majd közölték, akkor most bemennek a lakásba. Jóska erre azt mondta, megy ő is, utólag elárulta nekem, sejtette, hogy Málika rosszul lesz, nagy menet várható, és „tudja Bettike, egy kis cirkusz nekem is jár, vénlegénynek unalmas az élet”. Hát cirkusz az lett. 

Kulcs csikordult, ajtó tárult, és ott állt Soma kutya a maga 40 kilós valóságában, boldog farokcsóválással, hogy igen, érkeznek valakik, akik vele fognak törődni, biztosan simogatás és finom falat várható. Málika megtántorodott, az ajtófélfának esett, a szívéhez kapott, és azt ordította, „egy mocskos, büdös dög az én nehezen összekuporgatott lakásomban!”. 

A blokklakók összeszaladtak, hiába mondta mindenki, hogy minden rendben van, soha, semmi gond nincs se a fehérnéppel, se a kutyájával, Málika családostól úgy döntött, elviszik a kutyát a kertes házukhoz. Vagyis ellopják. Ezt így hívják. Lopás

Még csak nem is értesítettek.

Kigyúrt legény kell nekem sürgősen

Mikor beigazolódott a gyanúm, hogy ők vitték el Somát az albérletemből, vagyis a fizetett bérleményemből, hívtam egy nagyon kedves barátomat, akiről tudtam, hogy eleget testépít és eléggé marcona ahhoz, hogy segítsen visszakommandózni, ha esetleg nem akarják visszaadni. Mikor megérkeztünk Málikáékhoz, csak annyit mondtam, jöttünk a kutyáért. Nem is tiltakoztak. Igen, itt van, reagáltak, hátul van a kertben. Soma ki volt kötve a kert legvégébe egy egy méteres láncra, elé volt hajítva pár szem száraz táp a csupasz földre. Málika egyvégben kárált, hogy Bettike, ilyet nem lehet csinálni, hogy kutyát viszel, szólni kellett volna, és téged nagyon megszerettünk, te maradhatsz, de a kutyának mennie kell. Azt válaszoltam, hogy a kutya társ, nem játékszer, hogy ma magunkhoz vesszük, holnap eldobjuk.

A kutya marad, Málika néniéktől viszont megválok. 

Megállapodtunk, mikor költözök ki. 

De csak nem bírták kivárni, hogy magamtól kicuccoljak

Gondolták, majd ők megmutatják, hogy övék az utolsó szó! A közösen megállapított határidő előtt családostól szó szerint rám törtek az albérletben, benyomták az ajtót, a bejáratban dulakodtunk egy kört, majd hárman félrenyomtak, berontottak, és közölték, két órám van kiköltözni, különben rendőrt hívnak. 

Gyorsan telefonáltam a barátaimnak, jöjjenek segíteni pakolni, mert innen menni kell, 

de nagyon gyorsan. Majd hívtam a jogász barátomat, hogy fennforgás van, ha lehet, ő is jöjjön. 

Mindeközben

Málika néniék a lakásban maradtak és a holmimat kritizálták. A férj azt mondta, gyorsan nyissák ki a lezárt kicsi szobát, és nézzék meg, mit loptam el (sic). Jelzem, abban a szobában (amihez kulcsom sem volt, nem is tudtam volna bejutni) régi bútorok és ócska ruhák voltak, száras bugyik, vastag, bokáig érő flanel hálóingek. Hát nem vágytam egyikre sem, én kérek elnézést. (Úgy látom, ez a bugyi-téma becsípődött Málika néniéknek családostól. Valami miatt kiemelten fontos nekik, na.) Végig szidalmaztak, egy ponton el is tört a mécses nálam. Rettenetes két óra volt, életemben így nem aláztak még meg.

Mikor megérkezett a jogász barátom, Málika rosszul lett, a kanapéra zuhant, és azt ordította, „ez ügyvédet hozott ránk, infarktot kapok!”

Jogász barátom csak annyit mondott: Málika, a bérleményt el kell hagyni, haza kell menni  és ott kell infarktot kapni, mert magának nincs joga most itt tartózkodni. De hát kutyát hozott! – ordította a vénasszony. Málika, a törvény szerint oroszlánt is hozhat, ha olyan állapotban adja vissza a lakást, ahogyan kivette – érkezett a válasz. De ha megmutatja az albérleti szerződést, amiben lefektették, hogy nem lehet állatot hozni, akkor magának van igaza. 

Persze, szerződés… Haha. Sőt, hahaha.

Cuccolós helyzetkép
Hirdetés

Pakolás közben eszembe jutott, hogy amikor Csíkszeredába költözésemkor kibéreltem ezt a lakást, mesélte Málika, hogy képzeljem el, előttem 3 fiatal lány lakott itt, és amikor kiköltöztek, megnyitva hagyták a melegvizes csapot a kis cafkák, napokig ömlött a forróvíz a kádba, és neki olyan közköltsége lett, hogy a szeme kiesett, amikor meglátta. Milyen fiatalok léteznek manapság, gondoltam, de közben megismertem Málikát, és rájöttem, miért hagyták nyitva a melegvizes csapot azok a leánkák. Lelki közösséget tudtam velük vállalni, maradjunk annyiban. 

A szeretőm és a cigizés. Vagy szivarazás, ahogy Csíkban mondják

Miközben pakoltam, a család nem bírt magával, kígyót-békát rám kiabáltak. A legjobb, hogy azt mondták, amikor a szemüveges szeretőm nálam aludt, kiégettük hentergés közben a kihúzhatós, (derékfájdítós) kanapéjukat cigivel. Egy: nem dohányzom. Kettő: a szemüveges barátom nem a lányokat szereti. Most meséljem el Málika néninek, aki a legnagyobb álságos szentfazék egész Csíkban, hogy mivel nem engedték, hogy a falra bármit feltegyek, az olvasólámpát sem, így a csiptetős kislámpámat kellett odacsipeszeljem az ágy végére, és a forró villanykörte olvasztotta meg egy három milliméteres helyen a bársonyt, miközben Jókai Szép Mikhál című regényét olvastam. Mert igen, az olvasólámpa a falra való. Kettő, még egyszer: a barátom nem a lányokat szereti. Nem, nem meséltem el.  

Alvó szépség, Soma

Végül a jogász barátom azt mondta, álljunk le a pakolással, így nem tehetnek ki a lakásból, ő  vállalja ingyen a pert és garantálja, legalább egy évig ingyen fogok itt lakni. De akkor már csak annyit bírtam nyögni, hogy nem, én látni sem akarom sem ezt a lakást, sem ezt a családot. Megyek.

De hova?

Na, ez jó kérdés, mert két óra alatt albérletet találni lehetetlen. Pláne kutyával. Pláne egy 40 kilós csobánkutya-farkaskutya gyönyörűséggel.

Végül addig telefonáltam, hogy egy szintén barátnak köszönhetően a bútoraimat elvittük az áramszolgáltató, vagyis az Electrica egyik raktárába (ne kérdezzétek),

a ruháimat, konyhai edényeimet és a munkámhoz kapcsolódó papírjaimat pedig az egyik kántor barátunk kombi Dacia-jába. Két hétig úgy járt a misékre, hogy a hátsó ablakában figyelt egy piros fazék, egy borbolycsabás szórólap, az egyik pungából pedig kilógott egy nylonharisnya. Ne kérdezzétek. Jaj, ne is kérdezzétek.

A keményítő alapú táplálkozás

Végül az egyik barátom befogadott az albérletébe két hétre, de a kutyát nem vihettem, őt külön el kellett helyeznem. Sőt, úgy volt, hogy ha érkezett látogatóba a főbérlője, el kellett mennem a lakásából. Pénzünk nem volt, művészi tökélyre fejlesztettük, hogyan lehet napokig kihúzni 5 lejből (350 forint). Két pofára ettük a szalmapityókát, vagyis sült krumplit, a pityókás tojást meg a lekváros pityókás kenyeret.

Így érkezett el a születésnapom. 

Este Csíkszereda központi parkjának egyik padján ültem Soma kutyával a sötétben, és számot vetettem. Hajléktalan vagyok. Fizetést már két hónapja nem kaptam.

Gyakorlatilag keményítőn élek. Két nap múlva pedig a barátom albérletéből is el kell menni. Hogy lesz ez a csíki élet?

Feladjam? Ne adjam? Költözzek vissza Magyarországra? 

A döntést a következő részben elmesélem.