Fenntartható vágyaink legyenek! – így hívta Böjte Csaba az embereket tavaly nyáron bűnbánó zarándoklatra. Egy ritkábban fókuszba emelt bűnt állított ekkor a zarándoklat középpontjába: a természettel, teremtett világgal szemben elkövetett bűneinket. „A kapzsiságunkkal, pazarlásunkkal, meggondolatlan fogyasztásunkkal óriási terhet jelentünk a mindannyiunkat fenntartó bolygónkra!” – szólt a meghívóban.
Böjte Csaba a résztvevő több száz embert arra buzdította, hogy öltözzenek zöldbe a természettel való szolidaritás jegyében, majd a zarándoklat reggelén ő is kapott egy zöld szerzetesi ruhát, amit azóta is hord.
A zarándoklat a szentendrei Skanzenből indult, ahol egy egyszerű, természetközeli életről adódott alkalom beszélgetni. „Itt tényleg látható, hogy nem kell feltétlenül négy-ötszáz négyzetméteren lakni, szembesülhetünk vele, hogy a nagyszüleink ruhái mennyivel kisebb szekrényben is elfértek”– mondta el Csaba testvér. A Nőileg kérdésére megerősítette, hogy ő oda is figyelt arra, hogy a saját ruhásszekrénye ne legyen nagyobb, mint a nagyszüleié. Csaba testvér 13–14 éves volt, amikor nagytatája kezébe adta a nagykést, hogy ő szúrja le a húsvéti bárányt.
– Miért bántanám én azt a bárányt? – kérdeztem.
– Azért, hogy tudd megbecsülni azt az ételt, ami az asztalodon van.
Ha én tudom, hogy hogy születik meg az étel, legyen az akár kenyér, olyan könnyen nem dobom el, mondja. Egy ilyen tapasztalat a mai fiataloknak sem ártana. Könnyen behunyjuk a szemünket afölött, hogy valakinek meg kellett halnia azért, ami a tányérunkon van.
Zöldben /forrás: facebook
Másrészt viszont – meséli tovább – az egyik barátom azt mondta, ő vegetáriánus. De később, mikor jobban megismerkedtünk, kiderült, hogy van több száz pár bőrcipője. Mondtam neki, hogy tudja-e, hogy ezekért is ugyanúgy meghalnak állatok.
A szerzetes szerint sok ételpazarlónak lenne más a magatartása, ha ennyire konkrét módon szembesülne azzal, hogy valakinek meg kellett halnia azért, ami a tányérjában van.
Csaba testvér havonta szervez egy zarándoklatot a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekei számára. „A kirándulás nálunk nem úgy megy, hogy busszal elmegyünk valahova, és akkor ott hemzsegünk. Hanem gyakran legyalogoljuk a távot, ezáltal jobban átérezzük. Sokat ártunk az autókkal, össze-vissza menéssel.” A gyerekeket is a gyaloglásra, a friss levegő, természet értékelésére próbálja rávezetni.
Böjte Csaba soha nem használ liftet, hanem a lépcsőn is gyalog jár: „Az az első, hogy ha a természetet szeretem, gyalog megyek.”
Egyszer ellátogattam egy felszíni szénbányába, meséli, ahol lignitet bányásztak. Elképesztő volt látni, hogy 40–50 méter mélységű földet elhordanak pár centi vastagságú szénrétegért. Amit aztán betesznek a hőerőműbe, elégetnek, füstölnek, azért, hogy mi égve hagyjuk a villanyt, vagy betegyük a sörünket a fagyasztóba.
Olyan könnyen döntünk, olyan könnyen vásárolunk. Pedig ott kezdődik minden: NEM veszed meg azt a villanyáramot, nem veszed meg azt a táskát, nem veszed meg azt a cipőt. A TAKARÉKOSSÁG sok szép dolog forrása lehet, sorolja.
„Milyen kis dolog megfogni kedvesed kezét és sétálni a zöld fűben (...). Olyan egyszerű kézbe venni egy gyöngyöző pohár tiszta hűs vizet, és a szádhoz emelni, hogy jóízűen oltsad szomjadat. Kis dolgok sokasága ez a földi lét!” – írta egyik levelében.
Csaba testvér arra törekszik, hogy a természetnek is a „kisebb testvére” legyen. „Ó, virág testvéreim, ne dicsérjétek ilyen szépen az Istent, mert megszakad a szívem!"– idézi Szent Ferencet. Beszédeiben fogalmazott már úgy, polgárháború zajlik, anyánkkal, a természettel szemben. Meg úgy is, hogy van ez a Föld nevű projekt, amelybe mindannyian be kell segítsünk. Böjte Csaba azt is kiemelte, hogy a Vatikán teljesen műanyagmentessé válik 2020-tól, és minket is erre buzdít.
Nem ő az egyetlen az egyház emberei közül, aki nyíltan felvállalja a természet tiszteletének hirdetését. Maga Ferenc pápa 2015-ben körlevélben, „zöld enciklikában” hívta fel az emberiség figyelmét a környezetvédelem fontosságára. Világcsaládot alkotunk – emelte ki belőle egy alkalommal Csaba testvér – Isten a testi mivoltunk által összeköt minket a környezetünkkel.
Talán soha nem volt ez annyira nyilvánvaló, mint most.
Az „Laudato Si’” enciklika teljes szövege magyarul itt olvasható.
Kiemelt kép: Ferencz Levente
