ARCHÍV Filmajánló: Imagine

Ilyen bizonytalan időkben, mint most, lehetünk tudatos filmfogyasztók is, pozitív érzelmeket, bátorító, megmosolyogtató történeteket keresve. A 2015-ös Danny Collins (rendező: Dan Fogelman) című zenés film épp egy ilyen alkotás, egy önmagát kereső férfi, egy apa története sok érzelemmel, jó zenével. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. júniusi számában jelent meg.)

A film eredeti angol címe, Imagine John Lennon híres dalára utal, ez a film egyik kulcsmotívuma. Danny Collins (Al Pacino) idősödő rocksztár, aki harmincéves számaival haknizik. Élete a bulikról, drogokról, piálásról szól, míg egy nap a menedzsere megmutat neki egy levelet, amit Lennon negyven évvel azelőtt neki írt.

A levél megmozdít valamit a kiüresedett sztárban, felkeresi fiát és unokáját, akiket addig nem is ismert. Újra próbál zenét írni. Ám ahogy a való életben, úgy a filmben sem egyszerű hetvenévesen életstílust váltani.

Danny nem csak azt kezdi megtapasztalni, hogy mit jelent a család, mi a dolga egy apának, hogy milyen szeretni, hanem az élet kegyetlenségét is.

A filmet egy valós eset inspirálta: John Lennon és felesége, Yoko Ono egy angol folkénekesnek, Steve Tilstonnak írtak levelet 1971-ben, amiről a férfi csak 2010-ben szerzett tudomást. Steve Tilston nem volt olyan sikeres, mint a filmbeli karakter és valószínűleg a levél felfedezése utáni események is a forgatókönyvíró fantáziájának eredményei. A remek színészi játék mellett (a főhős partnere Annette Benning) a film zenéje is említést érdemel, két eredeti dal hangzik el benne (Don’t Look Down és a Hey Baby Doll című).

Hirdetés

A Danny Collins kapott hideget-meleget is, ám függetlenül ezektől: pozitív, hangulatos, élvezhető. Jó nézni, és most ez a legfontosabb.

Kiemelt kép: Shutterstock