Merthogy néha rossz érzéseket okoz az egyre látványosabban múló idő. Ez a mai hölgyek esetében hatalmas igazság. Természetesek-e ezek az érzések, fölerősíti-e a rossz közérzetet korunk fiatalság- és külsőségmániája? Szelídülhetnek-e, és ha igen, mitől ezek a „bánatok”? Mit nyerünk a feszes bőrért cserébe az évek múlásával? Olyan hölgyeket kérdeztünk, akik fölött úgy múlik az idő, hogy azt mondhatjuk: lehet így is? Akkor semmi vész!
„Az idő értékes lett, és merek önző lenni”
Fincziski Andreára, a Tomcsa Sándor Színház színészére jó ránézni. Dinamikát, erőt, szenvedélyt sugároz. 42 éves. Néha „bombanő”, akinek alakját a tíz-húsz évvel fiatalabbak is megirigyelhetik, nem beszélve stílusáról. Néha sportos, aki biciklivel suhan el mellettünk, néha pedig fülhallgatóval a fején jön szembe az utcán. Játszik, tanít és tanul. Eszméletlenül jókat tud nevetni.
„Az első csókolom, amit egy fiatalember mondott, szíven ütött. A bűvös negyvenes fordulópontnál buliztam a kolléganőimmel, és bár nagyon szeretek őrült módra táncolni, kirázva mindent magamból, néhány dal után le kellett állnom. Már nem volt elég a lelkesedés”. Így kezdődött nála a szembenézés az évek múlásával. Bár színész, azt mondja, hogy a szépség esetleges fakulása nem aggasztja, mert számára soha nem volt elsődleges. „A ráncaim a megéléseim, haragudhatok rájuk, de miattam vannak ott”.
Hogyan érted el ezt a hozzáállást magadban? – kérdeztem. „Nézd – mondta – ,leültem és szembenéztem kamaszkori önmagammal, kérdéseket tettem fel: így képzeltem az életemet, erről álmodtam? Bakancslistát készítettem. A kevésbé fontos dolgokat és személyeket elengedtem.
Az idő értékes lett, és merek önző lenni. Megpróbálom beiktatni a mozgást a mindennapjaimba, szaladok és pilatessel foglalkozom, többet alszom, és többet mosolygok” – sorolja tovább. „Újra egyetemre járok, és nagyon büszke voltam magamra, mikor az első vizsgák sikerültek. A harmóniára törekszem, és megpróbálom ellesni azoknak a nőknek a titkát, akiknek sikerült méltósággal megöregedni”. Itt Helen Mirren színésznőt említi.
Fincziski Andreánál tehát a cselekvő elfogadás a kulcsszó. És persze a humor. „Nem tudod megállítani az időt. Legfeljebb mosolyogni tudsz azon, hogy reggel jól esik nyögve felkelni az ágyból!”
„Jó kapcsolatot ápolok folyamatosan a valósággal”
Sógor Enikő négy gyermek édesanyja, pszichológus, a csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központ ügyvezető igazgatója. Megjelenése mindig figyelemfelkeltő, sőt, több annál: figyelemre méltó! Mintha órákat töltene minden reggel a gardrób előtt. Sosem gondolnál az ő vagy a gyerekei életkorára, mielőtt nagyvonalúan megjegyzed: húú, de csinos! Mindennap leszaladja köreit, konkrétan a sportpályán, de a munkájában is lankadatlan lelkesedéssel és hittel. Energikus, mosolygós, kedves, intelligens.
De mi ennek a titka? „Nem úgy történt, hogy egyszer csak felébredtem, hogy eltelt az idő. Annyi jó hozadéka van az idő múlásának, hogy azok a hátrányok, amelyek jelentkeznek, egyelőre eltörpülnek. Sok szempontból most jobban érzem magam a bőrömben, mint bármikor, hiszen kezdenek beérni a befektetéseim:
tudom, ki vagyok, merre tartok, és mi az, amiért érdemes küzdeni.”
Bár azt mondta, hogy jelenleg csak remélni tudja, hogy méltósággal fogja fogadni a valódi fizikai és akár szellemi leépülést, mondataiból bölcsesség és optimizmus is árad. „Szerencsés, más szóval, áldott életű embernek tartom magam. Megadatott a bátorság, hogy merjek szembenézni és mélyen megszenvedve megküzdeni a folyamatosan adódó nehézségekkel. Úgy fogalmazhatnék, hogy testileg lassan öregedő típus, míg lelkileg, koromhoz képest már fiatalon is gyorsabban érő voltam.
Nem úgy gondolom, hogy az a jó, hogy sikerült fiatalnak maradni, vagy elfogadni a koromat, a ráncosodást, vagy azt, hogy két gyermekem már felnőttkorba lépett, és a legkisebb is már a vállamig ér. Inkább úgy mondanám, hogy jó kapcsolatot ápolok folyamatosan a valósággal.
Ez egy állandó párbeszéd önmagammal, amelyben nyakon lehet csípni az irreális elvárásokat és felismerni az elégedettséget, a tartós erőt adó valóságos történéseket. Szaknyelven ezt tudatosságnak és önaktualizálásnak nevezik. De csak úgy gyalogosan fogalmazva, akkor és attól vagyok jól, ha nem felejtem el, hogy a világ, az élet egészen jól ki van találva, és csak rajtam áll, mit és hogyan látok érvényesnek belőle.”
Nyitottan kell megöregedni
Ez a kulcsmondata B. Fülöp Erzsébetnek, Bözsének a téma kapcsán. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház színésze 47 évet tölt, és ezt a legnagyobb természetességgel mondja. Örül az ősz fürtjeinek. Olvasta valahol, hogy megvan a jelentése annak, hogy hol jelenik meg a legtöbb ősz hajszál. Ha az embernek a tarkóján, akkor bölcsességet jelent. „Nagyon várom, hátha kinő majd nekem is jó sok a tarkómon” – nevetett.
Fogyasztói társadalmunk egyik kulcsszava az egészséges test: idős embereket látunk vígan biciklizni a tévében, nincs betegség, nincs halál, nincs ősz haj, bár mindannyian a halálunk tényével születünk meg – ütötte fel a magas labdát Bözse. „A relatív igazság szintjén, ha tükörbe nézel, látod a ráncokat, hogy öregszel, de ha az egyetemes igazság szintjén keresgélsz, akkor az embernek meg kell vizsgálnia önmagát. Hol tartok most, a külső forma keresése a fontos, vagy valamiféle belső tartalom?
Ha az ember nyitott, és ez egy kulcsszó nálam, akkor mindegy, hogy éppen petyhüdtebb a bőr, vagy több a szarkaláb, a lényeg, hogy mi van mögötte. A nők általában ebben a korosztályban bezárják magukat: én ilyen vagyok, ezek az életelveim, és ilyenkor nagyon kevés a nyitottság.”
Arról is beszélgettünk, hogy mit jelent számára a változás. „A koromból adódóan most nagyon egós kellene lennem szakmailag, státusban, tehát nagy mellényt kellene hordanom, vitában felülkerekedni, nagy idézeteket mondani, szavakat jól forgatni, és azt veszem észre, hogy egyre halkabb vagyok, jobban szeretem a csendet.
Mondhatnám, hogy bizonytalanabb lettem, abban az értelemben, ahogy megpróbálom lebontani saját korlátaimat, hogy ne tudjam mindig a nagytutit és ez sokkal jobb, mint voltam. Inkább rácsodálkozni, mint kijelenteni” – összegzett Bözse, majd elmesélte, hogy volt egy törés az életében. „De pontosan azért, mert nyitott voltam, és próbáltam a mögöttesét vizsgálni, könnyebben túljutottam, sőt ennek a periódusnak köszönhetem a mostani énemet. Ha az ilyen momentumokat elfogadjuk, nagyon érdekesen változhat az ember.”
Figyelni kell a belső „súgónkra”. Élj úgy, ahogy neked jó. Cselekedj úgy, hogy ne bánd meg.
Bevallotta, hogy még fontosnak tartja a külsőségeket, ő is megveszi a legújabb szemránckrémet, de reméli, hogy eljön az idő, amikor ez nem lesz annyira fontos. És érkeztek Bözse jó tanácsai: ha az ember úgy érzi, ma narancssárgába akar öltözni, tegye meg.
„Életünk olyan, mint a napjárás…”
Interjúalanyainkat hallgatva felmerül a kérdés: a változások elfogadása, a belső fejlődés és ennek igénye lenne a lényege annak, hogy méltósággal tudjunk megöregedni? Ideig-óráig biztos versenyezhetünk a korunkkal, de ha csak külsőségekben merül ki a harc, talán csalódás lesz a vége… Carl Gustav Jung, a múlt század egyik legnagyobb gondolkodója azt írta: Életünk olyan, mint a napjárás. Reggel a nap ereje folytonosan növekszik, s végül izzón és a forróságot árasztva eléri a delelőpontot. Ezzel el is kezdődik az ellentétes irányú folyamat. A nap folytonos haladása már nem az erő folytonos gyarapodását, hanem az erő fogyatkozását jelenti. Ezért fiatal emberként mások a feladataink, mint idős emberként.
Kiemelt kép: Shutterstock
Közreműködött: Forró Gyöngyvér és Csatlos Tünde
A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2014. márciusi lapszámában jelent meg.
