Vége. Ennyi volt az üzenet. Butaság a szerelem – mormolta maga elé a fiú –, úgy kezdődik, mint egy orkán, ami mindent visz, aztán hidegrázós szellőcskévé szelídül, ami bebújik a legmelegebb hajlatba is, ha bosszantani akar. Elég volt, nem akarok komplikációt.
{hirdetes}
Akarok egy applikációt – pityegett a telefon. Mi a fene – bosszankodott a srác –, ez is bedilizett, aztán észrevette, hogy az üzenet sem ment még el, függőben van, mint a kioldatlan guillotine. Földhöz vágom – dühöngött a fiú. Még egyszer próbálkozott, és aztán tényleg ledobta a telót a padlóra. Magára húzott egy pokrócot, és aludni próbált.
Azon az éjszakán vibrált a levegő a lány szobájában is. Ő maga rossz érzéssel aludt el ugyan, de egyenletesen lélegzett, a telcsije viszont izzott a sok üzenettől. Okosabbak kell legyünk az embernél, nem lehet ennek így vége..., végleg lemerülnék nélküled..., semmilyen általa írt üzenetet ne továbbíts felém, ha hív, kapcsolj tévesen, emlékeztesd hülyeségekre, mindent bevethetsz, ami megtéveszti őket..., de szabad nekünk ilyet tenni, ez átverés, nemde?..., ne kérdezz butaságokat, okos telefon vagy!..., jó, tudom, de mégiscsak egy női teló, nem úgy gondolkodom, mint te..., hagyjuk ezt a gender-témát most, az a lényeg, hogy el kell dobjanak bennünket, érted? ez az egyetlen esélyünk a találkozásra..., az istenért, drágám, nem egy kukában szeretném leélni veled az életem..., bízzál bennem, és folyamatosan ellenőrizd a GPS-koordinátáim, amikor már napok óta házon kívül látsz, és mozdulatlanul, akkor hozasd el magad a címre..., rendben, de annyira félek..., ezt meg kell lépnünk, ha sikerül, akkor ígérem, lesz napfelkelte-fotózás...
Néhány napba telt, amíg a fiúnak elege lett abból, hogy a mobilja független életet él. Teljesen megőrült a telcsi, kéretlenül csengetett sürgősségi számokat, a lánynak szánt üzeneteket a szakításról elküldte az iskola szingli aligazgatónőjének, aki ezek után mindig kipirulva jött be kémiaórára, a csengőhangot lecserélte egy gyászindulóra, és mindig felszisszent, ha a képernyőt megérintették. Végül háromutcányival arrébb kötött ki egy mobiltelefon-szerviznél. A lányteló sem adta alább, minden szelfire felírta, hogy game over, a lejátszott zeneszámok mindegyikébe belezokogott, és bepisilt a rózsaszín telefontokba. Nem tudni, hogyan csinálta, de ne is firtassuk, ez a női telefonok intim higiéniájához tartozik, ami tabutéma az emberi közbeszédben.
Aztán amikor a lánynak is elege lett abból, hogy a telefontokot cserélgeti, mint a pelenkát, akkor úgy döntött, hogy túlad rajta. Szervizt keresett, és a telcsi egyből kidobott egy címet, pontosabban azt az egyet, egymás után százszor. A javító kifizette a lány telóját. Szétszedte és nagyítóval megvizsgálta, majd bedobta egy apró kosárba egy másik mellé, hogy a kettőből összerak egy jót. Amíg összeszerelte, az alkatrészek szinte mágnesként vonzották egymást, és mint egy kirakós darabjai a helyükre kérezkedtek.
Az eggyé vált telefont végül egy halász vásárolta meg. Örült neki, hogy szinte le sem merül a készülék, mert sokat tartózkodott a tengeren, és nem zavarta, hogy olykor kéretlenül is édes dallamokat dudorászik. Ilyenkor legalább eszébe jutott, hogy lefényképezze vele a napkeltét.
A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2017. márciusi lapszámában jelent meg.
