A romániai magyar oktatási paletta nem mondható túl színesnek. A hagyományos oktatási formák mellett a nagyobb városokban létrejött néhány magániskola, az állami tanintézményekben pedig helyenként van egy-egy alternatív módszerrel működő osztály.
Talán a Step by Step program a legelterjedtebb. Szülői, közösségi összefogás eredményeként jöttek létre a Waldorf pedagógia mentén működő osztályok néhány erdélyi városban, továbbá Maria Montessori olasz pedagógus módszere járul még hozzá a változatossághoz. A felsoroltak
mind egyéniségként néznek a gyerekre, és az öröm-elven működő tanulásban hisznek.
Az alternatív módszerekkel oktató pedagógusok majdnem egybehangzóan állítják: nem könnyű mindezt a hazai merev oktatási rendszerhez adaptálni, amelyben csupán az írásban kifejezett verbális intelligencia és az elvont gondolkodás szerint mérik és szelektálják a gyermekeket. Ráadásul ez a fajta iskolai elvárás gyakorta meghatározza a szülők gondolkodásmódját és teljesítményről, sikerről alkotott elképzeléseit is.
Lépésről lépésre a Bartókban
Temesváron, a Bartók Béla Elméleti Líceumban a Step by Step (Lépésről Lépésre)- programot 2009-ben vezették be, és jelenleg egy előkészítő és négy elemi osztályban alkalmazzák. A részletekbe a tanítók módszertani körének felelőse, Tasi Otília avat be, aki huszonhat évet dolgozott a hagyományos oktatásban, három éve váltott, amit egyáltalán nem bánt meg.
Az osztályteremben mosolygó gyermekek és két barátságos pedagógus fogad, az első és a második félévet elválasztó kisvakációra készülődnek. A látvány bizalomkeltő: a hagyományos oktatásban megszokott padok helyett asztalok vannak, amelyeket kisebb csoportokban ülnek körbe a tanulók. Maga a polcrendszer is szembetűnő, látszik, hogy mindennek megvan a maga helye, a padlót szőnyeg borítja, ahol a reggeli beszélgetés, illetve a délutáni értékelés zajlik.
A ‘90-es években amerikai szakemberek által kidolgozott Step by Step- program elsősorban a műveltségi területek kiaknázására helyezi a hangsúlyt úgy, hogy közben az érvényben levő tantervet követi. A gyerekek általában író-, olvasó-, matematika-, tudományos, művészeti és építő műhelyekben, a magyar tagozaton románból, valamint anyanyelvből mélyítik el tudásukat. „Mindegyik osztályban két pedagógus van, és lényeges, hogy együtt tudjanak dolgozni, hatalmi harcok nélkül” – mondja teljes meggyőződéssel Tasi Otília, aki Bakos Ágnes Mónikával a 3. Step by Step osztályban tanít reggel nyolctól délután négyig.
Figyelnek arra, hogy tanítványaik önállóan és közösen is tevékenykedjenek, utóbbival az együttműködéshez szükséges készségeket fejlesztik. A tanórákon minősítés helyett szóbeli visszajelzést adnak, a félév végén pedig írásos pedagógiai véleményt nyújtanak át a szülőknek.
„Ez alapján megbeszéljük velük, mennyit fejlődött a gyerek, és épp milyen szakaszban van a különböző műveltségi területeken” – fűzi hozzá Otília, miközben a folyosón éppen egy édesapa vár arra, hogy sor kerüljön a félévzáró párbeszédre.
A Step by Step módszer ugyanakkor információszerzésre, keresésre, kreativitásra serkenti a tanulót, aki feladattól függően egyedül vagy csapatban keresi a megoldást, de önfegyelemre is sarkallja, mivel úgy kell elvégeznie teendőit, hogy közben ne zavarja a társait. Néha olyan feladványokat kap, amelyeket a családdal együtt kell megoldania, ami külön örömöt jelent számára.
A módszer hátrányaira nem nagyon tud példát mondani Tasi Otília, kitér viszont a fegyelmezésre, melyet a legnagyobb kihívásként emleget. Szerinte addig van gond, amíg a gyerek megtanulja, hogy fegyelmezetten tevékenykedjen, tiszteletben tartsa társait, meghallgassa és elfogadja őket, sőt mindegyikkel tudjon dolgozni.
Amikor felvetődik a kérdés, hogy milyen a Step by Step-programban tanuló kisdiákoknak az átmenet negyedik osztály után a hagyományos oktatásba, kiderül, hogy főként a tanárok körében tapasztalható kisebb ellenállás. Mivel ezek a gyerekek nyíltak, véleményt mondanak, és kérdeznek, sokak szerint ez a fegyelmezetlenség jele. „Maguknak a gyerekeknek az jelent erőpróbát, hogy ötödik osztálytól naponta házi feladatot kell készíteni, amihez nincsenek hozzászokva, de idővel ehhez is alkalmazkodnak” – teszi hozzá Otília. Szerinte ez a módszer bárkinek ajánlható, és ha a szülő mégis tanácstalan, forduljon szakemberhez – adott esetben iskolapszichológushoz –, aki felméri a gyerek képességeit,és megfelelő választ ad az esetleges kételyekre.
„Segíts nekem, hogy magam tudjam csinálni!"
Kolozsváron 2000 óta lehet Montessori-módszert választani. Kilenc évfolyammal működik a Talentum Református Iskola, amely a Montessori pedagógia elemeit próbálja beépíteni a hagyományos állami tanterv célkitűzéseinek megvalósítási folyamatába. Tordai-Soós Kata igazgató kijelenti: a kisgyermekben levő belső hajtóerőre építenek, ami őt a tanulásra, fejlődésre, önállósodásra ösztönzi. Ha a megfelelő pillanatban találkozik a megfelelő ingerekkel, lehetősége van a valóságot közvetlenül megtapasztalni, kipróbálni, és ha van mellette egy felnőtt, aki segít az esetleges akadályok elhárításában, akkor ennek a belső hajtóerőnek engedelmeskedve fejlődni fog.
A megszerzett tudás öröme, a „már meg tudom csinálni egyedül is“ sikerélménye további erőfeszítésekre ösztönzi a gyereket, és ez magától viszi előre a tanulásban.
Ennek megfelelően a Montessori-módszer a gyermek önálló cselekvésére és a valóság minél sokrétűbb megtapasztalására épít, törekszik minél tovább megőrizni a gyermekek sikerélményből fakadó belső motivációját, és nagy hangsúlyt fektet az önállóság, önfegyelem kialakítására. Ésszerű határokon belül igyekszik választási szabadságot és döntési lehetőségeket biztosítani a gyermek számára. A pedagógusnak számolnia kell a gyermekek különböző érdeklődési horizontjával, különböző fejlődési ritmusával, egyedi adottságaival, ezért nem kezeli őket egyforma módon, hanem differenciáltan tűzi ki a tanulás céljait, a munkaritmust, választja meg az eszközöket, módszereket. Főként az elemi osztályokban nagyon sok cselekedtető jellegű taneszköz segíti a gyermekek fejlődését. A differenciált feladatok és az egyénre szabott bánásmód segíti a gyerekeket abban, hogy megismerjék önmagukat és egymást, különbözőségeiket ne problémaként, hanem a sokféleség gazdagságaként, természetesen éljék meg.
Tordai-Soós Kata tapasztalatai szerint a Montessori- módszerből a hagyományos oktatásba „távozó” nagyobb gyerekek gond nélkül beilleszkednek az új környezetbe, aktív, kreatív tagjai lesznek közösségeiknek, mert megbízható alapismeretekkel rendelkeznek. Talán valamivel nehezebb az átmenet, ha valaki az 5. osztályt szeretné máshol kezdeni. Ennek oka egyrészt az, hogy eleve nagyon nagy a szakadék az elemi osztályok és a tanári rendszerben működő 5. osztály között (még iskolaváltás nélkül is), és a Montessori- iskola munkamódszere is az elemi osztályokban tér el leginkább a hagyományostól. Általában nehezen veszik a nagy iskolák személytelenségét, a jegyek mindent meghatározó fontosságát és az azzal járó stresszt. Mindehhez az is hozzájárul, hogy esetenként a szülő a gyermek akarata ellenére dönt az iskolaváltás mellett.
Bizonyos átszokási idő után azonban mindannyian beletanulnak a klasszikus rendszer működésébe.
„Egyébként az 5–8. osztályokban fokozatosan szoktatjuk a gyermeket a frontális tanításhoz, a képességvizsgára való készülés és a tudat, hogy egy jól meghatározott ponton el kell hagyniuk iskolájukat, szinte természetes módon felkészíti őket a váltásra” – mondja Tordai-Soós Kata, majd megjegyzi, hogy a szakemberek szerint az egyetlen kategória, akinek nem ajánlott a Montessori- módszer, azok a hiperaktivitás és figyelemzavar különböző formáival küzdő gyermekek, akiknek koncentrálását nehezíti a sokféle párhuzamosan zajló tevékenység, mozgás. És felhívja a figyelmet még egy fontos dologra: fontos, hogy a szülő olyan iskolát válasszon gyerekének, amelynek pedagógiai elgondolásai, célkitűzései, értékei egybevágnak saját nevelési elveivel, iskolai teljesítményről, gyermekének igényeiről alkotott elképzeléseivel. A gyermek sikeres fejlődése ugyanis három szereplő összehangolt erőfeszítéseinek eredménye: a gyermek maga, a szülők és az iskola. Az eredmény pedig csak akkor biztosítható, ha mindhárom fél törekvései egy irányba mutatnak.
Szabadságra, teljességre nevelés
1990-ben Waldorf- óvoda nyílt Kolozsváron, majd két évvel később már iskolai osztály is indult. Jelenleg új iskolában, a román tagozattal együtt, a közoktatás részeként működik a „szabad iskola”. Magyar tagozaton hét évfolyam tanul. Talán ez a módszer áll a legtávolabb a hagyományostól: egy teljesen emberközpontú megközelítése a tanulási folyamatnak. Rudolf Steiner osztrák filozófus elvein alapul a módszer, hangsúlyozza a fantázia szerepét a tanulásban, és fontosságot tulajdonít a szellemi, gyakorlati és művészeti elemek integrálásának. Dan Judit, a kolozsvári Waldorf Iskola egyik alapítótanára így fogalmaz:
úgy van kitalálva, hogy megőrizze a gyerekek tudásvágyát, ezért semmiféle kényszerűség nem férhet hozzá. Arra alapoz, hogy minden gyerek tudni akar,
és ez valóban így van, de egyesek kevesebbet, mások többet akarnak, van, aki fizikai, vagy éppen művészi munkára hajlamos inkább, mások a racionális feladatokat részesítik előnyben. Ezeket a különbségeket már kiskorban látni lehet. Bár mindenkinek egyforma dolgot tanítunk, nem kényszerítjük ugyanazzal a módszerrel, ugyanazzal a teszttel és jeggyel a gyerekeket a teljesítményre.
„Az a gyerek, akit szabadon hagynak abban, amit és ahogyan meg akar valósítani, maradandóan tanul, és az így megszerzett tudást nem felejti el” – hangsúlyozza Dan Judit. A tantárgyak is enyhén másak, mint a hagyományos oktatási rendszerben, ugyanakkor más tantárgyakat is és másképp tanítanak. Olyan dolgokat, amelyekről úgy gondolják, hogy kinyitja a gyerekek lelkét a tudás felé.
Epochákba (egyfajta modulokba – szerk. megj.) tömbösítve oktatnak, tehát nem az van, hogy egy óra matematika, egy óra anyanyelv, egy óra földrajz, hanem van idő és lehetőség elmélyedni egy témában.
„Mindig az egészből indulunk ki, nem a részletekből, nem sejtből vagy elemből, hanem a valódi jelenségekből, amik észlelhetők. Sok művészeti, gyakorlati munka van a Waldorf- iskolában, ami táplálja és erősíti lelküket. Legfontosabb szempont: a megismerés öröme” – emeli ki Dan Judit, majd Vekerdy Tamás magyarországi pszichológust, az alternatív módszerek nagy hívét idézi: „csak endorfin jelenlétében tud az ember igazán tanulni.”
Dan Judit elmondja, hogy jelent némi nehézséget az, hogy állami iskolaként működnek. Például kell legyen napló és osztályzat. A szülők pedig elkezdenek érdeklődni a jegyekről, és abban a pillanatban már nyomást gyakorolnak a gyerekre. Ez a természetes tudásvágyat már egy kicsit megnyirbálja…
Az átmenettől (hogy hagyományos iskolában kell folytassák tanulmányaikat) általában megijednek a gyerekek, erre fel kell készülni – mondja a szakember. „Ilyenkor van egy kevés pótolnivaló, de rendkívül hamar a helyükre kerülnek a dolgok, mert ezek a gyerekek sokkal pihentebbek, sokkal motiváltabbak, mint azok, akik tudják, hogy muszáj tanulni, mert van lecke, van teszt, és van jegy. Ők általában szükséges rossznak fogják fel a tanulást, és nem örömforrásnak” – fejti ki Dan Judit. Fia, aki nyolcadikban váltott, azt mondta: „édesanyám, itt nem baj, ha ellógok, nem veszítek semmit, ott a könyv, de a Waldorfban, ha egyszer nem mentem, azt éreztem, hogy valamiről lemaradtam. Itt nem maradok le semmiről…”
Egyébként talán csak azoknak a gyerekeknek nem túl jó ez a módszer, akikben erős versenyszellem él,
akik fitogtatják a képességeiket, és akiknek kell, hogy összemérhessék az erejüket mással. És kiknek jó a Waldorf? Dan Judit szerint elsősorban azoknak az embereknek, akik nem arra gondolnak, hogy a gyerekükből ügyvédet vagy orvost „csináljanak”, hanem inkább egy egészséges, jóravaló embert, aki megvalósítja önmagát. Azoknak, akik azt mondják, hogy mindegy, mi lesz a gyerekemből, csak találja meg saját útját, legyen boldog ember. Azoknak, akik tudják, hogy a gyermeknek egyénisége van, és ennek egészségesen ki kell fejlődnie.
Látni a Hold útját…
Érdekes jelenség, hogy Waldorf- osztályok többnyire szülői-civil kezdeményezésből jöttek, jönnek létre. Az oktatási módszer a szakminisztérium által elfogadott, van egy nemzetközi Waldorf- szövetség, innentől már csak akarat, kitartás és talán egy kis szerencse kell ahhoz, hogy létrejöjjön a „szabad iskola” azoknak, akik a gyermekük kiteljesedését tartják a legfontosabbnak – derült ki szülőkkel folytatott beszélgetésünkből.
„A hagyományos iskolai módszer itt, Romániában nem a legjobb, nekem sem voltak jó élményeim” – meséli Csíki Orsolya marosvásárhelyi anyuka, aki Vekerdy Tamás írásaiban olvasott először a Waldorf-pedagógiáról. „Rögtön extázisba estem, hogy van ilyen oktatás itt, az országban”– teszi hozzá csillogó szemmel. Gyorsan beírta az internetes böngészőbe a „Waldorf” és a „Marosvásárhely” kulcsszavakat, és a Fecske Óvodát adta ki a kereső. Azóta kisfia, Alpár az óvodai Waldorf-csoportot követően Waldorf-előkészítő osztályba jár, mely idén ősszel indult újra útjára Marosvásárhelyen. Ennek megvalósulásában nagy szerepe volt Orsolyának is, hiszen egyike volt azoknak az anyukáknak, akik pár éve kezdeményezték, hogy legyen újra Waldorf-iskola a városban. A szerencse velük volt. A Nicolae Bălcescu Gimnázium befogadta őket. Megkaptak egy egész épületet, ahol nyolcadik osztályig két évfolyam kényelmesen elfér. Egyébként ebben az iskolában a ’90-es években még működött Waldorf-osztály, egy magyar és egy román nyelvű.
A Waldorf-pedagógia előnyét abban látja Orsolya, hogy nagy figyelmet kap a gyermekek egyénisége.
Egy egzaltált gyereket például visszafognak, plusz feladatokat találnak ki számára, a befelé fordulókat pedig bátorítják. A versengés ezekben a csoportokban, amennyire lehet, ki van zárva,
mert „versengenek ők maguktól is” – mondja mosolyogva. Nem kapnak jegyet, minősítést a diákok. Év végén készít a tanítónő egy általános ismertetőt mindenkiről, amelyet átad a szülőknek, a gyerekek magatartásáról, viselkedéséről, a többiekkel való viszonyáról, illetve leírja tantárgyakként, hogy miből kiemelkedő, hol vannak hiányosságok. „Ami még nagyon szimpatikus nekem, hogy kapnak egy úgynevezett bizonyítványi verset, amelyet vagy a tanító ír meg, vagy választ néhány sort az irodalomból, amely a diákot a leginkább jellemzi. A következő év folyamán ezt a verset többször elmondják, például minden gyerek, aki hétfőn született minden hétfőn elszavalja versét.”
A Waldorf-oktatásban tanuló diákok sokat tartózkodnak kint a levegőn, amikor csak lehet, a szabadban vannak. Orsolya fia nem mesél sokat arról, ami az iskolában történik, de édesanyja látja rajta, hogy tele van sikerélménnyel. A szülők most azon ügyködnek, hogy ötödiktől is Waldorf -osztályban tudják folytatni csemetéik a tanulást. Már elindították ennek folyamatát, és akadnak olyan tanárok, akik jelentkeznének a Waldorf tanári képzésre, még a befogadó iskolájukból is. Ahol pedig majd hiány mutatkozna, oda más iskolából hívnának pedagógusokat. „Megtaláljuk a megoldást. Sikerülni fog. Másképp nincs értelme” – teszi hozzá Orsolya, és szemében ott a magabiztosság.
A Waldorf erős érzelmi biztonságot ad – jelenti ki határozottan Kolcsár Linda, aki Waldorf- pedagógus Sepsiszentgyörgyön, most viszont szünetelteti foglalkozását, hiszen minden idejét gyerekeire fordítja. Linda többszörösen érintett az alternatív oktatás kérdésében, hiszen annak hatására kezdett el egy Waldorf -tanfolyamot és lett tanító, hogy ő maga is elsőtől nyolcadik osztályig ebben az oktatásban részesült, gyerekei is „Waldorfosok” lesznek. Hatalmas mosoly ül az arcára, amikor arra kérem, próbálja felidézni azt az időszakot, amikor hatéves korában, szülei kezdeményezésére létrejött Sepsiszentgyörgyön a Waldorf-osztály. Örömmel beszél a módszerről.
„Kitalálója fogalmaz így: a kéz, a fej és a szív iskolája. A kéz a praktikum, a fej a tudás, a szív az érzelmi nevelés szimbóluma.
Ha ez a három összhangban tud lenni, és egyenlő szinten van fejlesztve a gyermekben, akkor a gyermek ki tud teljesedni felnőtt korára. Szerintem ez a legszebb és legfontosabb dolog ebben a módszerben. A mostani oktatás nagyon a fej iskolája. Ha a szív és a praktikum elvész, a fejjel nincs mit csinálni, szinte robottá válsz.” Linda azt is megtapasztalta, hogy milyen erről a módszerről hagyományosra váltani, amikor középiskolássá érett. Nem hátrányt, inkább előnyt érzett. „Az a kreativitás, amit kaptunk, vagy az, ahogy feltaláltuk magunkat, tovább is végigkísért. Mind megálltuk a helyünket.
A líceumban talán az volt a legfurcsább, hogy ahogy leadták az anyagot, visszakérték. Mindig úgy éreztem, hogy nincs közöm hozzá. Nyolc éven keresztül vagy megfogtam, vagy megéreztem, vagy megnéztem, amit megtanulok. Nekem hatalmas élmény volt a Waldorf, hálás vagyok a szüleimnek, hogy nyitottak voltak erre” – mondja. „Mivel a Waldorf- osztályokat a szülői közösség hozta létre, az egész osztály olyan volt, mint egy család” – bukkannak fel az emlékek. „Ez határozta meg leginkább a gyerekkoromat. Mi együtt nyaraltunk, teleltünk. A szülők között is nagyon szoros barátság, szinte kötelék alakult ki. Egyik maradandó élményem, hogy amikor csillagászatot tanultunk, az egyik osztálytársam szülei felajánlották, hogy éjszakára menjünk ki Gidófalvára a házukhoz. Este kimentünk a dombra, megnéztük, ahogy feljön a Hold, és hajnalig követtük a pályáját. Bennem nagyon erősen megmaradt, hogy láttam a Hold útját.”
