Közösséget kovácsolt népdal, néptánc, népi játék segítségével már évekkel azelőtt, hogy átvette volna a Kallós Zoltán Alapítvány vezetését Válaszúton. Nagy felelősséggel járt a váltás, és föl kellett nőni a feladathoz, így vall Balázs-Bécsi Gyöngyi. Az azóta eltelt évek és a válaszúti birodalom fejlődése viszont azt igazolja: nagyon is jól tudta Kallós Zoltán, kinek adja át a kormányt. Ha ő és csapata nem lenne, a magyar statisztikákban már nem létezne az a több mint négyszáz gyermek, aki az elmúlt években a válaszúti szórványkollégiumban tanult. Ismerjék meg a magyar népi kultúra fáradhatatlan átörökítőjét, Balázs-Bécsi Gyöngyit, a Mutass jó példát! programunk Kolozs megyei fordulójának második helyezettjét!
{hirdetes}
A Balázs-Bécsi Gyöngyi által vezetett alapítvány célja, hogy az erdélyi magyarság megmaradását és boldogulását szolgálja, a magyar nyelvi és kulturális határokat a régióban megvédje. Mérce és iránytű a magyar közösségeknek. A Kallós Zoltán Alapítvány jelenleg oktatási és közművelődési tevékenységet folytat, valamint néprajzi kiállítást és népművészeti központot működtet.
– Mikor vált szívüggyé a szórványban élő gyermekek sorsának alakítása? Meséljen a Kallós Zoltánnal való közreműködés kezdeteiről!
– Kallós Zoltánt gyerekkorom óta ismertem, édesanyja feketelaki származású volt, ugyanúgy, mint a szüleim. A család mindig meglátogatta Vilma nénit, Zoli bácsi édesanyját, ha Kolozsváron járt. Szamosújváron nevelkedtem, de a kolozsvári táncházakba én is elég sűrűn bejártam, nővérem egyetemistaként Kolozsváron lakott, volt, hol aludnom. 1990-ben, amikor családommal visszakerültünk Moldvából, tanítónőként dolgoztam Széken, majd Ördöngösfüzesen és Szamosújváron. Zoli bácsi példáját követve ott igyekeztem közösséget kovácsolni népdal, néptánc, népi játék segítségével, ahol épp voltam és dolgoztam. Az ő gyűjtéseiből merítkeztem, de ezenkívül a tanítványaim nagyszüleit is kifaggattam. Azt is megtanítottam a gyerekeknek, amit Széken vagy Füzesen gyűjtöttem.
– Kallós Zoltán édesapja a Bánffy családtól vásárolta meg 1933-ban a válaszúti birtokot és az 1850-es években épült vadászházat. A kúriává alakított épületnek azonban nem sokáig örvendhetett a család. A berendezkedő kommunista rendszer kulákká nyilvánította őket, vagyonukat elkobozta. Kallós Zoltán a rendszerváltozás után, 1992-ben kapta vissza a birtokot, és ugyanabban az évben meg is alapította a nevét viselő alapítványt, amelyre a gyűjteménye gondozását bízta.
– A kúria felújítását a szamosújvári Kaláka tánccsoport fiataljaival kezdtük el, fokozatosan bekapcsolódtam a nyári táborok szervezésébe is. 1997-ben Kallós Zoltán kinevezett az alapítvány elnökének. Váratlanul ért és meglepetés volt számomra a megbízás, megtiszteltetés és kihívás is egyben, nagy felelősség. Zoli bácsi csapatot válogatott maga mellé, vagyonát átadta az alapítványnak, élete munkáját ránk bízta, megmutatta az irányt, feltette a mércét, így számunkra nem volt választás, fel kellett nőni a feladathoz, hozzá. Mindannyian hittünk és hiszünk abban, ami az ő hitvallása: „Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk.” Ezt tartjuk szem előtt, amikor a munkánkat végezzük, hiszen ő adta a morális és erkölcsi tőkét, és ez kemény alapja intézményünknek. Az ő kitartása, elhivatottsága, lendülete a példa, amit mindannyian követünk. A szórványkollégium a nyári táborokból nőtte ki magát. Felfigyeltünk arra, hogy sok válaszúti gyerek jár táborozni, de a faluban nincs magyar nyelvű oktatás. Zoli bácsi meg kis csapatunk biztatására 1998-ban összeírtam a válaszúti gyerekeket, nehezen, de megszereztük a jóváhagyást, és elindult a magyar tagozat elemi osztállyal és óvodával. 1999-ben hivatalosan kinevezett tanítóként jöttem Válaszútra. Így indult el 25 év szünet után a magyar nyelvű oktatás és egyben a mezőségi oktatási program, amely azóta több száz gyermeket vont be a magyar oktatási rendszerbe. Az elemiben akkor négy gyerek volt. Jelenleg a két kollégiumban, Válaszúton és Nagysármáson összesen 140 gyerekkel foglalkozunk, akik életkora öt és 18 év közötti, és akiknek harminc százaléka nyelvileg vegyes családból származik.
– Mi a személyes indíttatás, a motiváció a gyerekek megkeresésére? Áldozatos munka, folytonos odafigyelés, empátia és nagyon jó szervezőkészség kell hozzá.
– Tudom, hogy feladatom van ezen a világon. Gyerekkorom óta tanító szerettem volna lenni, és sokat tettem azért, hogy ez az álmom valóra váljon. Tudásomat nem kamatoztathattam volna jobban máshol. Tudom, minden magyar gyerek fontos, de a szórványra ez még inkább érvényes, mert kevesen vagyunk. Ha jövőt akarunk a szórványban, akkor foglalkozni kell a gyerekekkel. Ez hosszú távú befektetés, ami nem hoz jövedelmet, aminek eredménye nem látszik egyik napról a másikra, ám mindannyian tudjuk, bennük van a jövő és ezért mi felelősek vagyunk értük. Ha nem figyelünk arra, hogy minden gyermekünk eljusson a magyar oktatási rendszerbe, ahol át tudjuk adni saját kultúránkat, értékeinket, akkor elveszítjük őket, és velük együtt a magyar kultúrát is. Számomra Válaszút igazi válaszút volt, ott bizonyosodtam meg arról, hogy jól választottam, ott a helyem, ott van feladatom. Olyan csapat alakult ki, amellyel jó együtt dolgozni, kiegészítjük és biztatjuk egymást.
– Mitől érzi magát „otthon” a gyermek egy idegen környezetben? Kitől, milyen formában kapja meg a kötődést?
– A gyermek ott érzi magát otthon, ahol szeretet veszi körül, ahol elfogadják olyannak, amilyen. Ahol figyelnek rá, és ahol értékes embernek számít. Válaszút ilyen hely. Nyugodt és szép, tiszta környezet, ahová szívesen jönnek vissza a bentlakók. Olyan oktatóink vannak, akik teret engednek a gyermekeknek. Azt tekintik feladatuknak, hogy megfelelő környezetet és tudást biztosítsanak, majd csodálattal figyelik, hogyan fejlődik a gyerek. Nem várunk el olyasmit, amit nem tudnak teljesíteni. Saját képességeik kibontakoztatására figyelünk, változatos tevékenységekkel igyekszünk felzárkóztatni őket. Sok időt töltünk együtt, ezért nagyon szoros kötődés alakul ki a gyerekekkel.
– Kellenek-e a pozitív visszajelzések a közösség részéről? Mit jelentenek az elismerések? Ilyen a Nőileg Mutass jó példát! programjának jelölése, illetve a nemrég önnek ítélt magyar művészeti akadémiai díj.
– Természetesen kellenek visszajelzések, hiszen mindannyiunk számára fontos, hogyan vélekednek a munkánkról. Természetesen örülök az elismeréseknek, mert megerősít abban, hogy jó úton haladok, de nem az elismerésért dolgozom, hanem azért, mert szeretem, amit csinálok. Ugyanakkor a munkatársaim közül bárki példakép lehetne, mert az elért eredmények nem egy ember munkáját dicsérik, hanem a csapatét, mindenki hozzájárult a sikerhez.
– A szülőktől milyen visszajelzések érkeznek?
– A családokkal rendszeres kapcsolatban vagyunk. A szülői értekezleteken kívül minden családot legalább egyszer egy évben meglátogatunk. Nagyon figyelünk arra, hogy a szülő rendszeresen kapja meg a jó vagy kevésbé jó visszajelzést részünkről. Ugyanezt elvárjuk mi is a gyerekektől, a családtól. Másként nem alakul ki a bizalom. Amikor vasárnap a diákjaink szívesen ülnek fel a buszra, és a szülőnek nem kell biztatni gyermekét, hogy jöjjön vissza hozzánk, akkor ez azt jelenti, jól érzi magát Válaszúton. A szülő számára ez garancia arra, hogy jól választott. Az oktatás minőségét a gyerek fejlődésénél lehet mérni. Nem véletlenül származik gyermekeink harminc százaléka nyelvileg vegyes családból. Csak közös erővel, a szülőkkel karöltve tudjuk alakítani a gyerek jövőjét.
Fotó: Angyalosi Bea
– Van kedvenc története az elmúlt húsz évből? Esetleg egy gyerek életútja, aki sokat alakult, fejlődött Válaszúton.
– Sok kedves történet van. Nem szeretek nadrágban járni. Mindig bő parasztszoknyába öltözöm, amit általában Zoli bácsitól kaptam ajándékba, gyöngy a nyakamban, tarisznya a vállamon. Egy alkalommal hivatalos papírokat kellett rendeznem Kolozsváron, és több alkalommal tapasztaltam, hogy ha ilyen öltözetben jelenek meg, nagyon nehezen állnak szóba velem. Volt nekem más is, ezért erre az alkalomra városias öltözetet vettem elő, körömcipő, rövid szoknya, táska. Mivel az iskolából Kolozsvárra kellett mennem, így mentem tanítani is. Szembeállt velem egy óvodás kislány, és kijelentette: a tanci így nem szép, ne jöjjön többet így felöltözve az iskolába. Szót fogadtam neki. Megtapasztaltuk, hogy a gyerekkel együtt a szülő is változik. A gyerek sok esetben kijavítja a szülő helytelen nyevhasználatát. Egyik anyuka mesélte, hogy egy alkalommal kislányát elküldte vásárolni a faluba: Menj, vegyél kenyeret és hozd vissza a ,,resztet”! A gyerek kijavította: az nem ,,reszt”, hanem visszajáró pénz. Egy másik esetet ismerősünk mesélte el. Elhívta napszámba a faluban élő pár magyar közül az egyik apukát. A munka részleteinek megbeszélésére egy nappal korábban a szülő a gyerekkel együtt érkezett. Beléptek a házba, köszöntek, majd helyet foglaltak. A gyerek megböki az apját, és odasúgja: Vedd le a sapkát, ha beléptél a házba. Apróságok, de úgy gondolom, hogy minden nagy dolog apró részletekből áll össze.
– Mi jelenti a sikerélményt?
– Sikerélmény minden apró visszajelzés. Az, ahogyan napközben meglepetésként kapom az ölelést és a mosolyt a gyerek részéről, amikor őszinte érdeklődéssel megkérdezik, hogy van a tanci. Ugyanakkor van olyan gyerekünk, aki már hivatalosan is munkatársunk, takarító, mezőgazdaságban dolgozó szakember, pedagógus, kézműves, vagy önkéntesként visszajár hozzánk. Sőt van, akinek a gyereke hozzánk jár óvodába. Sokat sorolhatnék! Büszkék vagyunk mindannyiukra. Számomra a legnagyobb sikerélmény az volt, amikor a szamosújvári iskola magyartanára azt kérdezte, mit csináltok a gyerekekkel, hogy tőletek nem jön át olyan gyerek ötödik osztályban, aki ne tudna írni, olvasni a saját szintjén.
– Hogyan lehet ezt az áldozatos munkát összeegyeztetni a családi élettel?
– A család mindig mellettem volt, támogatott a munkámban. Szüleim a fiamat az óvodából, majd az iskolából hazavitték, és elrendezték, amíg hazaértem. A nyári táborokban mindig velünk volt, nagyon hamar önálló lett. Most a családjával együtt táborozik Válaszúton és segít a munkámban.
– Felelősségérzet a magyar közösség iránt. Honnan ered?
– Olyan környezetben nőttem fel, ahol elmondták nekem, hogy először kötelességem van, és csak utána jogom. Természetesen a kötelesség több volt, mint a jog. Soha nem hallottam sem szüleimtől, sem nagyszüleimtől azt, hogy fáradt vagyok. A napi munkát el kellett végezni, sőt másnak is segíteni kellett, ha szükség volt rá. Nagy családban nőttem fel, ahol a családi, rokoni kapcsolatok szorosak voltak. A segítséget nem kötötték feltételekhez. Ezt láttam, ezt tanultam, ennélfogva én sem tehetek másként. Egyébként Zoli bácsi édesanyja, Vilma néni és Zoli bácsi is így élt. Bárki átlépte a küszöbét, az első dolga az volt, hogy megkérdezte: éhes vagy? Mindenkinek jutott valami. Ha más nem, egy jó szó, őszinte érdeklődés.
– Aki betér Válaszútra azt érzi, hogy ott határtalan a vendégszeretet. A múzeumról pedig azt mondják, hogy ott a tárgyaknak is lelke van.
– Semmi különös dolgot nem csinálunk. Ha bárki betér hozzánk, és valamelyik munkatársammal találkozik, akkor rögtön útbaigazítást kap. Vendégeinkre odafigyelünk, minden csapat mellett van egy házigazda, aki csak velük foglalkozik. Nem szoktunk panaszkodni. A néprajzi gyűjtemény gazdagsága és szépsége mindenkit elvarázsol. Válaszútnak van egy varázsa, szépsége, pozitív kisugárzása. Ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy jól érezze magát nálunk az ember. Itt a legszebb a pirkadat és a naplemente, itt lehet minden eső után szivárványt vagy dupla szivárványt látni. A domboldalra kiülve belátjuk a Szamos kígyózó vonalát, a bonchidai és válaszúti Bánffy-kastélyt. Megnyugtató látvány. A gyümölcsösben egyedül lehet a vendég, ha azt szeretné, de ha lejön, akkor a kollégium környékén nyüzsög az élet. Táborainkban minden korosztály megtalálja magának az elfoglaltságot, közösségben van. A válaszúti birtok egy oázis, szellemi és lelki feltöltődést kaphat az ide betérő.
– Hogyan lehet főnökként a csapatban fenntartani a folyamatos lelkesedést?
– Erre nem tudom a választ. Szerintem olyan emberek vannak a csapatban, akiknek Válaszút nem csupán munkahely, hanem annál sokkal több. Szívesen jönnek dolgozni. Aki nem oda való, az hamar elmegy, mert megterhelő számára az élet lüktetése, a lendület, a nyitottság, a folytonos tevékenység, ami munkaközösségünket jellemzi. Nem szabályozzuk kollégáink cselekvéseit, saját belátásuk szerint dönthetnek bizonyos dolgokban. Az eredmény a fontos, a kitűzött cél elérése. Arra nagyon figyelünk, hogy munkatársainknak minél több lehetősége legyen a szakmai fejlődésre. Ez az, amit fontosnak tartunk, és amire biztatjuk őket, mert ez biztosítja a megfelelő minőséget. Nálunk is sok olyan képzés van, amit elvégezhetnek, de ezt nem tesszük kötelezővé. Aki nem akar fejlődni, az úgyis kiesik a sorból, mert nem tudja tartani a lépést a többiekkel.
– Mi jelenti a kikapcsolódást?
– Sokféle módon ki tudok kapcsolódni, főként a családi eseményeken. Majdnem két éve a szabad időm egy részét unokákkal töltöm, ami nagy feltöltődést jelent, de szívesen kirándulok, olvasok, vagy a kertben dolgozom. Néha gyöngyöt fűzök.
– Milyen tervei vannak a Szórványkollégiummal és a többi projekttel?
– Intézményünk nemcsak oktatással foglalkozik, hanem Kallós Zoltán néprajzi gyűjteményét, kiadványait, hagyatékát is gondozza, és közművelődési tevékenységet is folytat. Egy év alatt programjainkon több ezren fordulnak meg, ezért az elsődleges cél a meglévő tevékenységek anyagi hátterének előteremtése és minőségének szinten tartása. Ehhez humánerőforrásra és anyagi erőforrásra is szükség van. Jó lenne még pár munkatárs, jó lenne, ha ki tudnánk alakítani egy stabil anyagi hátteret, hogy intézményünk tevékenysége ne pályázatfüggő legyen, hogy a felmerülő igényekre ne csak akkor tudjunk válaszolni, ha pályázati lehetőség van.
– Ki Balázs-Bécsi Gyöngyi számára a példakép?
– Több területen is vannak példaképeim. Édesanyám az egyik példaképem, mert én is úgy szeretném összetartani a családot, ahogy ő teszi. Szeretnék olyan határozott lenni, mint ő, ugyanakkor éreztetni a szerető gondoskodást, hogy unokáim felnőttként is olyan szívesen jöjjenek hozzám, ahogy az ő unokái visszajárnak. Tudjak olyan igazi nudlit, szilvaízes derelyét, szilvásgombócot vagy kőttes palacsintát és sok egyéb finomságot készíteni, amit csak ,,mimi” tud. Pedagógus-példaképem Major Melinda, aki egyben mesterem is. Tőle tanultam a tanítás mesterfogásait és sok olyan fortélyt, ami megkönnyítette tanítói munkámat. Tudásának önzetlen átadása, magával ragadó energiája, a fiatalok mentorálása mind követendő példa számomra. És természetesen Kallós Zoltán, aki mindannyiunk mentora volt. Konok kitartásával, hitével, lendületével több generáció példaképe. Hálás vagyok a teremtőnek, hogy részese lehettem életének. Hátrahagyott életművét – a Kallós Alapítvány összes munkatársával együtt – méltóan és a legnagyobb szakértelemmel fogjuk gondozni és továbbörökíteni. Válaszút számomra a világ közepe, a tiszta forrás, ahová mindenki visszatér új energiákkal feltöltődni.
A jelölő véleményéből
Elsősorban önzetlensége miatt példakép Gyöngyi, ahogyan személyesen követi minden válaszúti diák sorsát óvodától felnőttkorig. Mintegy 300 diákra emlékszik, a Kallós-kúriára való belépéstől. Kitartása, mellyel rója a mezőségi utakat olyan magyar gyerekeket keresve, akik magyar felmenőkkel rendelkeznek, mellyel meggyőzi a szülőket, hogy 4-5 éves gyerekük jó helyen lesz. Kedvessége, ahogy ezeket a magyarul alig beszélő gyerekeket megnyugtatja, otthont teremt nekik a számukra idegen környezetben. Embersége, amellyel munkatársaihoz viszonyul. Vendégszeretét bárki megismerheti, aki betér a válaszúti Kallós Alapítványhoz.
Fotó: Angyalosi Bea
A zsűri értékeléséből
Kiváló példája annak, hogy közösségi, nemzeti kérdéseket, problémákat egyéni ügyként lehet kezelni, és akkor sokkal eredményesebb a feladatvégzés! Azt hiszem, el sem tudjuk képzelni, mennyire fontos és milyen jelentős az a munka, amit Gyöngyi és a hozzá hasonló emberek végeznek.
