Decemberi lapszámunkban apró-cseprő szokásainkat próbáljuk nagyító alá vonni. Mitől válik egy cselekvés szinte automatizáltan ismétlődő folyamattá, miért van az, hogy akár káros, általunk is kényelmetlennek, egészségtelennek vagy zavarónak vélt szokásainktól oly nehezen tudunk szabadulni. De a jónak tartott vagy kívánt szokásokat sem egyszerű beépíteni a mindennapjainkba.
Próbáltam lajstromba venni a saját szokásaimat, hátha felfedezek valami érdekességet. Nos, ha a jó-rossz arány megállapításánál a kritikus pont, mondjuk, az ötven százalék, akkor képes vagyok kritikán alulinak értékelni az eredményt. De nevezhetjük ezt is szokásnak, a kritikus hozzáállásunkat magunkhoz és a környezetünkhöz. Nem biztos, hogy erény ebben élen járni.
Sebestyén Kinga
De mi történik, ha kilépünk a megszokottból? Ha viselkedésünk, cselekvésünk, kommunikációnk, gondolkodásunk, érzéseink szokatlannak számítanak? Mit is mondunk általában a szokatlanra? Olyan furcsa, esetleg érdekes… de alapvetően kilóg a sorból.
Szokatlan, ha valaki szeret egyedül lenni, ha nincs okostelefonja vagy Facebook-oldala, ha nincs mindenhez véleménye, ha följelenti a szomszédot, mert az veri az asszonyt vagy a gyermekét, ha időskorában tanulni akar, ha elégedett, ha toleráns, ha nyitott, ha mer nagyot álmodni, ha tud örömmel élni?
És szokatlan, ha valaki azt mondja, boldog?
Szeretem a karácsonyt, de már zavar a körülötte lévő felhajtás. Idén eltérek a megszokottól, s a felnőtteknek nem csomagolok ajándékot. Megbocsátást viszek vagy kérek, ahol arra van szükség, ölelést és időt, ahol az hiányzik. Amit pedig költenék, azt utalom oda, ahol nagyobb szükség van rá. Nem újdonság, de még szokatlan. Egy olyan szokatlanság, ami örömteli szokássá válhatna.
Áldott karácsonyt mindenkinek!
Kiemelt kép: pixabay.com
A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2018. decemberi lapszámában jelent meg.
