Lábsztori – szandál meg csupasz talpak

Ha nyár, akkor lenge szoknya, strandruha, és persze nyitott lábbelik – a cipők, csizmák, bakancsok mehetnek a szekrény aljába! Jöjjenek a csinos szandik, színes, laza papucsok! Nem mindegy azonban, hogy milyen lábon állunk bennük. Benőtt köröm, bütyök, bőrkeményedés vagy repedezett sarok... Nos, inkább zoknit húznánk, hogy senki ne lássa a lábfejünket, pedig tudjuk, hogy a szandál zoknival párosítás nagyon ciki. Mit tegyünk hát a szép, selymes bőrért, lábakért? Kihez forduljunk? Utánajártunk. (Cikkünk a 2016-os Nőileg magazin júniusi számában jelent meg.)

Melyek azok az elváltozások, amelyeket még a pedikűrös orvosolni tud, és mikor kell feltétlenül bőrgyógyászhoz fordulni? Lássuk a részleteket. A pedikűrös leginkább esztétikailag tud segíteni, hogy a köröm és a láb szép látványt nyújtson – magyarázza Lévai Timea aradi manikűrös, pedikűrös. A hideg hónapokban sokan elhanyagolják a lábukat, egyáltalán nem fordítanak rá figyelmet, aztán mikor lekerül a zokni, csukott cipő, és „előbuggyannak” a problémás lábujjak,  akkor keresik fel a pedikűröst.

Ritka az, aki télen-nyáron megfelelően ápolja a lábát.

Berepedezett sarok, bőrkeményedések, benőtt lábkörmök – a pedikűrös legtöbbször ezekben szokott segíteni, na meg a szép, esztétikus látványt nyújtó lakkozás is az ő feladata. Tanácsokkal szolgálhat egy sima körömgomba esetén is, amit strandról, szaunából, szinte bárhonnan összeszedhetünk.

A pedikűrös a lábszéspségért sokmindent tehet /a felvételen Lévai Timea, fotó: Kiss Bea

Elmondja, hogy mivel és mennyi ideig kell kenni, de ha komolyabb a baj, és a köröm nem csak berepedt, töredezett, hanem megvastagodott és megsárgult, akkor már bőrgyógyászhoz irányít, aki megállapítja, hogy pontosan milyen fajta gombáról van szó, majd annak függvényében felírja a kezelést.

A körömgomba ugyanis a leggyakoribb problémák közé tartozik – mondja dr. Németh Enikő kolozsvári bőrgyógyász. Bárkinél előfordulhat, de gyakrabban jelentkezik azoknál, akik vérkeringési zavarokkal, érszűkülettel, cukorbetegséggel küszködnek, és elég nehezen kezelhető. Ha a köröm csak részben károsult, gyógyulást várhatunk a helyi gyógymódoktól, azaz kenőcsök, oldatok alkalmazásától, de ha a gombásodás átterjedt az egész körömre, vagy netalán érinti az összes lábujj körmét, akkor már csak a szájon át alkalmazható gombaölő tablettáktól remélhetünk gyógyulást, de a siker még így sem százszázalékosan garantált – magyarázza a doktornő.

Gyakori bőrproblémák a lábon – kiváltó okok

Bőrgomba, körömgomba, tyúkszem, szemölcs, vagy ahogy mifelénk mondják, sümölcs, bőrkeményedés – ezek a legelterjedtebb elváltozások a lábon, lábfejen, lábujjakon, de előfordulhat ekcéma, allergia, többfajta vírusos vagy baktériumos fertőzés – részletezi a bőrgyógyász.

Az egészséges, fiatal szervezet bőre általában hatékonyan tud harcolni a kórokozók ellen, ám a lábunk hátrányos helyzetben van, mivel a nap túlnyomó részében cipőbe kényszerül. A gombás fertőzések elterjedéséhez pedig három feltétel szükséges: sötétség, nedvesség, meleg. Ez mind jelen van a több órán át viselt cipőben. A gombásodás elkerülése érdekében a bőrgyógyász azt ajánlja, hogy gyakran váltsunk cipőt és zoknit, viseljünk szellős lábbelit, és igyekezzünk szárazon tartani a lábat, tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy csökkentsük az izzadást.

Lábápolási tippek és tanácsok – mit mond a pedikűrös

– Télen ne lakozzuk a körmeinket! A lábunk úgyis be van bugyolálva zokniba, csizmába, ne terheljük még a lakkal is, hagyjuk szellőzni a körmöt! Ilyenkor is takarítsuk a talpat és a sarkat!

– A lábápolás otthon is megoldható egyszerűen és olcsón: heti 3–4 alkalommal, legalább fél órán keresztül áztassuk lábunkat szódabikarbónás vízbe! Ez „könnyíti” a megterhelt lábakat, és a körömgomba hatékony ellenszere is.

– Fürdéskor, zuhanyzáskor, miután habkővel megdörzsöltük a talpunkat, sarkunkat, krémezzük be vastagon. De nem mindegy mivel! A legjobb a körömvirágkenőcs, amely A- és E- vitamint tartalmaz, és nagyon jót tesz a bőrnek. Krémezés után húzzunk a lábunkra egy száz százalékban pamut zoknit, hogy a krém kifejtse a hatását!

Kapcsolódó

    A sümölcs (szemölcs) kisebb-nagyobb, kemény bőrkinövés a test különböző részein. Általában vírus okozza, amelynek különféle típusai hemzsegnek a környezetünkben, így ez a fajta bőrfertőzés nagyon gyakori a lábon.  A bőrkeményedés, tyúkszem mechanikai inger hatására jön létre, bizonyíték erre az is, hogy mindig nyomásfelületeken alakulnak ki, rendszerint a láb- vagy lábujj ízületeinél. Ezért rendkívül fontos szempont, hogy kényelmes, „lábbarát” cipőt viseljünk, és orvosoljuk az esetleges ortopédiai problémákat.

    – A bőrkeményedést azonban nem ajánlatos sűrűn leszedni, mert annál gyorsabban visszanő – figyelmeztet Lévai Timea. – Aki hibrid zselés-körömlakkos pedikűrért fordul hozzám, annak elég 3–4 hetente jönni, de vannak olyan kuncsaftok is, akik egy évben kétszer jelentkeznek, tehát teljes mértékben a kliens igényeitől függ, hogy milyen gyakran látogatja a pedikűrszalont – teszi hozzá.

    A lábon, lábfejen, lábszáron jelentkezhet allergia és ekcéma is. Ezt leggyakrabban a cipő anyaga váltja ki (bőr, gumi), de megjelenhet egyéb idegen anyag miatt is, amelyekkel bőrünk érintkezik, ilyen például a cement vagy a mész azoknál, akik építkezésen dolgoznak.

    Emellett előfordulhatnak az egyénnel veleszületett vagy multifaktoriális betegségek is. Dr. Németh Enikő bőrgyógyász ide sorolja a talpbőr- megvastagodásokat, keményedéseket, a hámlást és a pikkelysömört. Ezek megjelenése nem befolyásolható, de megfelelő kezeléssel a tüneteket javíthatók. Szintén ebbe a csoportba tartozik a benőtt köröm, ami ugyancsak gyakori a bőrgyógyászati rendelőbe látogatóknál.

    Legproblémásabb a gombákkal harcolni, mondja a doktornő

    – Ilyenkor a köröm széle, sarka benő a húsba, felsérti, amitől az megduzzad, befertőződik, fáj, levedzik, gennyedzik. Szükség lehet akár radikális kezelésre, azaz sebészeti beavatkozásra is. Hogy megelőzzük a bajt, figyeljünk oda, amikor cipőt vásárolunk, az orra legyen széles, tágas, semmilyen irányba ne nyomja a lábujjakat és a körmöket. Gondoljunk elsősorban a nagylábujjunkra, mert legtöbbször ezen jelentkezik a baj – figyelmeztet a bőrgyógyász.

    Tart a strandszezon – mire figyeljünk?

    Elég pár percre papucs nélkül sétálni a strandon vagy az uszodában, és a gomba már meg is talál. Szinte mindenütt jelen van, bárhol összeszedhetjük: zuhanyzóban, öltözőben, illemhelyen. Megtámadhatja a bőrt vagy a körmöt, vagy mindkettőt egyszerre. A gombás fertőzések közül a leggyakoribb a lábgomba, amelynek tünetei a kellemetlen, viszkető érzés és hámló, hólyagos bőr.

    Mint ahogyan korábban említettük, a gomba könnyen beköltözhet a körmünk alá is, ahonnan nagyon nehéz kiirtani. Nem látszik meg azonnal, és amikor látszani kezd, akkor már jó fél éve ott van. Gyógyszerrel, kenőccsel történő kezelése pedig igencsak hosszadalmas, eltarthat hónapokon keresztül is – mondja Lévai Timea. Bár a láb- és körömgombát nehéz megelőzni, mégis azt javasolja, hogy strandolás után fertőtlenítsük a lábat különböző, ezt a célt szolgáló készítményekkel, de korántsem biztos, hogy elkerüljük a fertőzést. Fontos, hogy mindig hordjunk papucsot, és töröljük szárazra a lábunkat.

    A lábon jelentkező sümölcsöket legkönnyebben uszodában vagy strandon kapjuk el, mivel a kiázott vagy mikrotraumákat szenvedett bőr fogékonyabb a fertőzésre. Elkaphatjuk akár a zuhanyzóban vagy más törölközőjén keresztül is, aztán pedig nagyon könnyen terjed. Éppen ezért a bőrgyógyász azt ajánlja, hogy fordítsunk nagy figyelmet a higiéniára, úszás, medencehasználat előtt és után azonnal zuhanyozzunk le, ilyenkor minél kevesebb időt töltsünk papucs nélkül.

    Lábhigiéniai követelmények – a bőrgyógyász javallata

    • Fontos, hogy rendszeresen tisztálkodjunk, gondosan töröljük szárazra a lábakat, figyelve a lábujjak közötti hajlatokra is! Akik visszatérő lábgombásodással küszködnek, a szárításhoz használjanak hajszárítót!
    • Vágjuk rövidre a körmeinket!
    • Viseljünk szellős, kényelmes, „lábbarát” cipőt! Így könnyen megelőzhetjük az izzadás által elősegített vírusos vagy gombás bőrfertőzéseket, de a benőtt körmök vagy körömsérülések megjelenését is.
    • Egy szezon alatt hordjunk több pár cipőt, cserélgessük ezeket!
    • Ha erőteljesebben izzad a lábunk, naponta többször is cseréljünk zoknit!
    • Az uszodában, strandon mindig tartsuk be a higiéniai szabályokat!
    • A talp és a sarok szárazságának, felülvastagodásának, berepedezésének megelőzésére használjuk a gyógyszertárakban, szakboltokban kapható hámlasztó, puhító krémeket!

    Kiemelt kép: Shutterstock