Megborzongat, felemel és padlóba döngöl

Bartis Attila: A nyugalom

Hol, melyik rész kavart fel ennyire? – kérdezte egy kedves barátom, amikor elmeséltem, hogy ez a könyv megríkatott. Most nem fogom Önöknek elárulni, kedves olvasók, de annyit mondhatok, hogy több ilyen rész is van benne, és végig tart a felkavaró hatása a regénynek. Kimondottan erős idegzetűeknek ajánlom!

Bartis Attila: A nyugalom

Hol, melyik rész kavart fel ennyire? – kérdezte egy kedves barátom, amikor elmeséltem, hogy ez a könyv megríkatott. Most nem fogom Önöknek elárulni, kedves olvasók, de annyit mondhatok, hogy több ilyen rész is van benne, és végig tart a felkavaró hatása a regénynek. Kimondottan erős idegzetűeknek ajánlom!

{hirdetes}

Nem vidám és nem könnyed, de minden egyéb, ami miatt csak szuperlatívuszokban tudok írni róla. Olyan irodalmi mű ez, amit nem értékelhet a nagy tömeg, de a nyitott szellemiségű olvasónak az egyik legnagyobb élményt nyújthatja: felejthetetlen.

A témája nem szokatlan, anya és fia kapcsolatára épül, ez a kapcsolat azonban felettébb rendhagyó, finoman kifejezve. Egy „héja nász az avaron”-szerű szerelem bontakozik ki még a könyv lapjain, ami gyönyörű erotikus jelenetekkel tarkított, de nem mentes az erőszaktól sem. Nem akarom részletezni, mert ezúttal nem tudnám úgy leírni, miről szól, hogy nem árulok el kulcsfontosságú részleteket, és oda lenne a meglepetés, amiben bővelkedik a regény. Egyik ámulatból a másikba esünk, végig tele van feszültséggel, megborzongat és gyakran visszatetszést kelt, közben mégis lenyűgöz, és nem a témája miatt, hanem ahogyan meg van írva. Nem fogom boncolgatni a regény szerkezetét, mert nem értek hozzá, meg nem is ez az ajánló lényege, de még laikusként is feltűnik, hogy remekül meg van szerkesztve. Megborzongat, magába szippant, felemel és a padlóba döngöl.

„A belgrádi útig úgy gondoltam, hogy jobb, ha nem kérdezek semmit. Jobb, ha legalább nekem nem kell hazudnia. Aztán beültem a harmadik sorba, néztem, ahogy áll a színpadon, a hatvanas izzó homályában, és hallgattam Paganini h-moll hegedűversenyét, és a második tétel közben már patakokban csorog a könnye.

– Biztosan megnyered – mondtam.

– Tudom – mondta.

– Mégis félsz – mondtam.

– Nagyon – mondta.

– Ugye, visszajössz? – kérdeztem.

– Hallgass – mondta, és olyan egyedül állt a színpadon, mint aki mellé az Úristen elfelejtett világot teremteni.”

A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2016. decemberi lapszámában jelent meg.