A Nőileg és a Gyulafehérvári Caritas közös programjában – partnerségben az erdélyi Caritasokkal, a Hans Lindner Alapítvánnyal és a Mutass jó példát! program példaképeivel –, a világjárvány következtében nehéz helyzetbe került családok támogatását tűztük ki célul. Megkérdeztünk néhány családot azok közül, akik jelentkeztek a programba és vállalták a nyilvánosságot, hogy hogyan nehezítette életüket a pandémia.
A programba június 12-éig jelentkezhetnek azok, akiknek támogatásra van szükségük és várjuk azokat is, akik még abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy segítséget tudnak nyújtani (itt). Részletek a cikk végén.
Mi lesz, ha…
Már a tanév kezdete nehezebben indult Kiss Tünde-Ibolya (Kovászna megye) számára, mint máskor. Gyereknevelésről tért vissza a tanügybe, és csak pár hónapos, helyettesítői állásokat kapott. Egyik hónapról a másikra hosszabbították a munkaszerződését. Aztán jött a világjárvány és egyik napról a másikra bezárták az iskolát, óvodát, és nem tudott tovább dolgozni, az órabéres fizetést pedig nem tudták biztosítani számára.
Kiss Tünde-Ibolya
– A vírus miatti korlátozások megfosztottak a munkámtól. A cég, ahol a férjem dolgozik szintén leállt - ígérve az állam által biztosított támogatást. Eleinte nem hittük, hogy ez sokáig fog tartani, pár hét és vége. De csak a szigorítások jöttek, a hírek, a sajtó, mindenki erről beszélt. Hol pozitívan, hol negatívan álltunk a dologhoz. Kiszolgáltatottak lettünk mindannyian, rákényszerülve, hogy otthon maradjunk.
– Bevallom voltak olyan napok, amikor a betegségtől rettegtem, beképzeltem magamnak a tüneteket (asztmás vagyok, ezért is féltem jobban), vagy azért aggódtam, hogy mi lesz akkor, ha a családból valamelyikünk beteg lesz, elválasztanak egymástól, ha a gyermekek elkapják, elviszik valami távolabbi kórházba, s nem mehetünk velük... szóval néha fájdalmas dolgok fordultak meg gondolataimban. Most ahogy a hírek is egyre pozitívabbak, mi is egyre jobban reménykedünk a pozitív változásban, vagyis próbálunk, mert még mindig ott van az a mi lesz, ha érzés...
Tünde úgy gondolja, nagyon sok ember elzárkózik ilyen helyzetben a segítségkéréstől, nem tudja vagy nem akarja magának se bevallani, hogy ez vele is megtörténhet, vagyis ő maga is kerülhet nehéz helyzetbe... és ott van a székely büszkeség is, hogy Majd én megoldom...
Meg kell tanulnunk azonban segítséget kérni, hiszen lehet, hogy ma te, de holnap én kerülök olyan helyzetbe, hogy segítségre lesz szükségem.
Az elején nem vettük komolyan
„Amikor még az ázsiai híreket hallottuk, nem igazán vettük komolyan a dolgot. Aztán amikor bezárták az iskolákat, tisztává vált számunkra, hogy a vállalkozásunk komoly veszélybe kerülhet.” – meséli a kezdeteket Gáspár Berecki Anna.
Gáspár Berecki Anna családjával
– Persze mindenféle gondolat megfordul ilyenkor az ember fejében. Mitévő leszek, ha tényleg nem lesz munkánk? De megpróbáltunk a megoldásra koncentrálni és kidolgoztunk egy B tervet. Egyszerűen nem fogadjuk el a vereséget és tovább próbálkozunk. Valamilyen megoldás mindig akad.
Az after school (suli utáni) programot, melyet a nagyszebeni gyermekeknek tartanak, nem folytathatták, egy alternatíva kellett. A B terv az online szolgáltatás-csomag volt. Néhány család élt a lehetőséggel, és mellettük maradtak, így segítve, hogy átvészeljék ezeket a hónapokat.
A család vállalkozása épp abba a kategóriába esik, hogy nem részesülnek semmilyen az állam által nyújtott támogatásban. Ezért az Újrakezdés program lehetőség lenne számukra is a nehéz időben. Jelenleg nagyjából egy harmadából élnek a korábbi bevételeiknek, ami számukra hosszú távon nagy adóssághoz vezet.
Kell az étel az asztalra
Nagy Tündének (Gyergyószentmiklós) a szükséghelyzet elején született meg negyedik gyermeke. Amíg ők a kórházban voltak, a három nagyobbikra élettársa vigyázott otthon, aki így nem tudott munkát vállalni. Egyébként napszámosként dolgozik, így, amikor lehetősége lett volna – akár egy kis időre is -, hogy visszatérjen a munka mezejére, már nem kapott munkát. A kényszerhelyzet a továbbiakban sem kedvezett a családnak.
Nagy Tünde és családja
– Egyrészt azért nehéz, mert az élettársam nehezen talál munkát magának. Én itthon vagyok a négy gyermekkel, akikkel a mai napig nem tudunk menni sehová, mert számunkra ők a legfontosabbak, és féltjük őket. Nem merjük kivinni őket a városba a vírus miatt.
Tünde élettársának nem volt az utóbbi időben munkakönyves állása, így támogatást sem kaphatnak az államtól, bár a családnak szüksége lenne rá, hogy átvészeljék ezt a nehéz időszakot.
– A Nőileg felhívása volt az első, amelyet megláttam, és ahonnan segítséget remélünk. A pici babámnak tejport, a családnak élelmet vennénk, hisz kell az asztalra.
Megtanulni segítséget kérni
Lipeczky Erna-Andrea (Csíkszereda) azt vallja: a kevésből is tudni kell adni, és számára mindig természetes volt, hogy ahol szükség van rá vagy akinek szüksége van rá, ott és annak önzetlenül segít. Ám az, hogy ő kérjen segítséget, az igazán nehéz feladatnak tűnt.
Lipeczky Erna-Andrea és férje
– Kicsit felül kell kerekedni a büszkeségen és az egón, és el kell fogadni azt a tényt, hogy igen, nekem is lehet olyan helyzet az életemben, amikor szükségem van támogatásra. És ez rendben van. Talán ezt a legnehezebb nekem személy szerint megélni.
Andrea munkahelye megmaradt a szükségállapot idején, a férjét kényszerszabadságra küldték, és hamarosan fel fogják bontani a munkaszerződését.
Sokunk életébe beköltözött a félelem.
– Nem is magam miatt aggódtam, inkább a gyerekeim biztonsága, épsége és egészsége aggasztott. Mégis minden alkalommal azzal nyugtattam és biztattam magam, hogy ez is egy megpróbáltatás, és ha nagyszüleink ennél sokkal nehezebb helyzetben helyt álltak és teljes életet éltek, akkor ezt mi is meg tudjuk csinálni, persze a Fennvaló segítségével - mondja Andrea,
– Muszáj megemlítenem, hogy mennyire tisztelem és felnézek a férjemre, hogy otthon helytállt, 3 gyerekkel boldogult, az online tanulást követte...
Andrea férje közben folyamatosan keresi a lehetőségeket, hogy amíg lejár a felmondási idő a mostani munkahelyén, addig találjon új állást, hogy ne legyen megszakítás a két munkahely között. Ez azonban most nem egyszerű.
– Bízom benne, hogy olyan emberek, szervezetek nyújtanak ezekben az időkben segítő kezet, akik nemcsak anyagilag, hanem más téren is tudnak segítséget nyújtani. Nekünk egy jó ötlet, egy jó meglátás, információ is segítség lehet most. A támogatás nekem és az egész családnak biztonságot jelentene ilyen bizonytalan időkben, továbbá azt is, hogy az emberség, összefogás még mindig Székelyföld egyik legfontosabb jellemzője.
Kiemelt kép: Shutterstock
Segítsünk közösen a nehéz helyzetbe került erdélyi családoknak! A Nőileg, együttműködésben a Gyulafehérvári Caritasszal támogató programot indított, mellyel célkitűzésünk legalább 50 erdélyi család segítése fél éven keresztül. Adakozásra hívjuk a Nőileg olvasóit és nemcsak! Támogatásoddal segíthetsz munkanélkülivé vált családfenntartókat, kiskorú gyerekeiket egyedül nevelő szülőket. További részleteket itt olvashatsz, vagy kattints az alábbi gombokra:
