Marosvásárhely utcáin gyakran találkozunk. Hivatalokban intézkedik, társalog, segít, meggyőz, szervezkedik. Soha nem tétlenkedik. Családja aggódik, mert időnként túlhajszolja magát, miközben őt – bevallása szerint – ez a nyüzsgés élteti.
– A Mozgássérültek Maros Megyei Egyesülete volt az első olyan felület, ahol kiélhetted ezt az igényedet, sorstársak között és velük együtt tevékenykedtél...
– Évekig tagja voltam az egyesületnek, majd titkári, alelnöki és elnöki funkciót is betöltöttem, de ezek a címek eltörpülnek a munka mellett, amit összehoztunk abban az időszakban. A Pro Europa Ligával közösen pályáztunk, így sikerült díjmentes jogi tanácsadást, valamint angol nyelvű tanfolyamot tartani mozgássérülteknek. Szintén ennek a célközösségnek indítottunk kézművesműhelyt is, ahol rendelésre készültek cérnagrafikás képeslapok, ajándéktasakok vagy ballagóknak szánt tógák is. A mozgássérültek által barkácsolt tárgyak egy részét a város különböző eseményein az egyesület sátránál értékesíteni tudtuk. Dicséretes, közösségépítő munkának tekintem, ami akkor zajlott. Évekig önkéntesként tevékenykedtem ott, de az egyesület sajnos nem tudta azt az anyagi hátteret biztosítani, amely a bérezést is megoldotta volna számomra. Váltanom kellett. Kihasználtam egy adódó állásajánlatot.
– A szervezőkészségen túl, honnan szerezted azt a tudást, amely segített az ügyintézői, kapcsolattartói, tanácsadói feladatkör betöltésében?
– 2006 óta ortopédiai profilú cégeknél dolgozom. A jelenlegi munkahelyemen, gyógyászati segédeszközök gyártásával és forgalmazásával foglalkozó békéscsabai vállalat romániai képviseleténél, a betegekkel való kapcsolattartásért felelek. E szakterületen belül volt szerencsém számos magyarországi, illetve hazai képzésen részt venni. A kapcsolattartói munkakörbe a többéves gyakorlati tapasztalat révén rázódtam bele, és a képzéseken túl a konkrét napi szinten végzett munka, a páciensekkel való konzultálás, a közvetítői és útbaigazító munka vitt előre.
Visszagondolva nem mondhatom, hogy tudatosan készültem erre a pályára, de beigazolódott: véletlenek nincsenek. Egy marosvásárhelyi szakközépiskola konfekció és készruhagyártás osztályában végeztem, tehát a szabás-méretezés-rendelések szakterületéhez volt szerencsém néhány évig. Aztán közgazdaságtanból diplomáztam: a könyvelés, ügyintézés területe előkészítve. Az orvosok, a mozgássérültek, sorstársak – ez a miliő pedig adott volt, ebben nőttem fel úgymond.
– A civil szféráról mégsem mondtál le...
– Tizenegy évvel ezelőtt, amikor abbamaradt a Mozgássérültek Maros Megyei Egyesületénél végzett tevékenységem, Soós Zsigmonddal közösen megalapítottuk az Olympikus Sportklubot, amely évente megszervezi az Olympikus Kupát. A mozgáskorlátozottak itt különböző sportvetélkedőkön vehetnek részt: a kerekesszékes táncversenytől a gyorsasági versenyig, az asztalitenisztől a dartsig többféle sportágban fedezhetik fel magukat, képességeiket a jelentkezők.
A zsűri értékeléséből:
„Mozgásban korlátozottsága nem akadályozza meg abban, hogy másokon segítsen, cselekedjen és örömmel töltse meg a maga és mások életét. Az élete önmagában egy példakép.”
„Nagyon jó példa arra, hogy egy hátrány vagy nehézség nem tud megakadályozni abban, hogy aktívak, tevékenyek, szolidárisak legyünk.”
Mindennél fontosabb, hogy jól érezzék magukat, szívesen nevezzenek be a próbákra.
Ahhoz, hogy további és más jellegű programok szervezésére is pályázhassunk, szükségünk volt egy másik sportklubra is, így jött létre az Előre Sportegyesület, amely által elsősorban a lovas élményterápiát szeretnénk megismertetni a hazai mozgássérültekkel. Keresztény Lovastábort szervezünk évek óta a Simon András vezette Marossárpataki Újjászületés Egyesülettel közösen. A tábort az előző években Szentegyházán rendeztük, eleinte mindössze 40 mozgássérültnek, 2017-ben pedig átköltöztünk Székelyjóra, és nagy elégtétel számunkra, hogy a résztvevőszám tavaly már 120-ra nőtt. Az ország több megyéjéből érkeztek a sérültek.
– Hova nőheti ki magát ez a kezdeményezés?
– A nyári táborunkban az a réteg vesz részt, amely anyagilag szerény körülmények között él, így a részvétele általában mindössze egy szimbolikus összeget feltételez. Ahhoz viszont, hogy az ellátást, a foglalkoztatást, a speciális szállítást, a szállást, az egészségügyi ellátást biztosítani tudjuk, komoly gyűjtőmunkának kell megelőznie ezt a többnapos eseményt. Pályázni szoktunk, de az oroszlánrészt a református egyházközségek támogatásával tudjuk kitenni. Több száz levelet váltok a lelkészekkel a táborszervezés folyamatában. Minden kis segítségnek örvendünk, mert tudjuk, mi az eredménye, mennyire hálásak azok az emberek, akik egy hetet velünk töltenek, az összetartozás jelszava alatt.
Azt tervezzük, hogy ezt az élményt állandosítsuk, azaz egy évben ne csak egy hét erejéig legyen része lovas terápiában a mozgássérültnek, hanem egy lovasközpont létesítésével ez továbbgondolható, fejleszthető projekt legyen.
– A mozgáskorlátozottak számára mit jelent csatlakozni egy ilyen programhoz?
– A lovastábor a sérültek fizikai és lelki épülését egyaránt támogatja. A kezdetektől odafigyeltünk arra, hogy az élménylovaglás és gyógymasszázs mellett kulturális és történelmi jellegű előadásokat, kicsoportos beszélgetéseket, tevékenységeket, lelki gyakorlatokat is tartsunk. Tisztában vagyunk azzal, hogy egyes sérülteknek nincs lehetőségük máskor vagy máshol kulturális eseményeken részt venni, ezért megadjuk nekik a lehetőséget itt, a táborban. Rehabilitáció, feltöltődés, közösségi élmény, gátlások feloldása, megerősödés, biztatás – talán így foglalható össze néhány szóban a tábori élmény.
Tanulságos az, ahogyan ezek az emberek meghallgatják egymást, embertársaikat, akiktől a tanácsot inkább elfogadják, mint kívülállóktól.
A lelkészek szavai gyógyírként hatnak, a sorstársak példája pedig mentőőv a továbblépésben. Egymásba kapaszkodnak, egymás példáját követik.
– Miért tartod fontosnak a példaképeket?
– Példamutató élettörténeteket tartok követendőnek. Azokra tekintek fel, akik több mindent elértek az életben. Ilyen számomra az amerikai Joni Eareckson író, énekes, médiaszemélyiség és fogyatékosügyi aktivista vagy Nick Vujicic, a karok és lábak nélkül született nemzetközi hírű prédikátor élete is.
Azoknak a példáját szeretném követni, akik rengeteg munka és energia árán jelentős eredményeket érnek el.
Olyan életre vágyom, amellyel hasznos láncszeme lehetek közösségemnek, és sikerül példaértékű utat kitaposnom.
A jelölő véleményéből: „Végtelen energia, aktivitas, optimizmus és életerő jellemzi, amivel mindig mindenkinek próbál segíteni. 24 óraból 25-öt intézkedik, szervezkedik, tevékenykedik, és mindig másokért. Az teszi még inkább elismerésre méltóvá, hogy ő egy fogyatékkal élő személy, aki születésétől mozgássérült. Nemhogy ő szorulna segítségre vagy sajnálatra, hanem ő segít mindenkin, akivel teheti. Példakép lehet mind egészséges, mind fogyatékkal élő embertársainknak az, hogy így is lehet élni, és így is hozzá lehet állni az élethez. Mi mindig csak az egészséges, úgymond normális emberek eredményeit ismerjük el. Miért ne lehetne elismerni valaki olyannak a tevékenységét is, aki kicsit »másabb, mint mi«?”
Fotó: Rab Zoltán
Friss lapszámunkat alább kérheted:
