ARCHÍV Nyitrai Réka: Hiszek a szavak gyógyító erejében

Igazán rendhagyó alkotó rovatunk alanya: magyarnak született Aranyosgyéresen, román nyelvű közegben él és dolgozik hosszú ideje, s (egyelőre) kizárólag angolul versel. Nyitrai Réka nevét Európa legkreatívabb haikuírói közt jegyzik. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin márciusi számában jelent meg.)

– Mióta írsz, és miket?

– Azt, hogy egy nap író leszek, már gyerekkorom óta tudom. Pszeudoversikéket már kilenc-tíz évesen írogattam. A Napsugárban publikálták annak idején az első írásom. Aztán Fodor Sándor bácsi valami olyasmit írt nekem, hogy a versikéim egyre gyengébbek, amit én annyira szívre vettem, hogy egészen a középiskoláig nem írtam többet. Azt hiszem, tizenkettedikes voltam, amikor bekerültem egy nem befutott költőknek kiírt antológiába két-három nagyon sötét tónusú verssel. Aztán évekig ott ragadtam az „előszobában”… Egyetem után még egyszer megpróbáltam írni, akkor egy magyarországi blogfórumon publikálgattam nagyon rövid prózát – angolul flesh fictionnek hívják ezt a formát –, de valamiért nem voltam képes két-három hónapnál tovább írni… 2018 óta írok rövid, japán formákban – haiku, tanka, haibun és cherita –, de csupán angolul.

– És hogyan kezdődött a haikuírás? Ráadásul angolul?

– Miután Budapestről hazaköltöztem, évekig dilemmáztam, hogy milyen nyelven is kellene írnom, és milyen műfajban.

A haiku a japán költészet egyik jellegzetes versformája, ám a 20. század első évtizedeitől kezdődően már a világirodalomban is népszerű. Alakilag kötött verselés és nagyon erős zeneiség jellemzi, a szimmetria ritmusa, a magán- és mássalhangzók hangulati értéke, illetve a vers rövidsége miatt.

Inga­doztam a magyar és a román, a vers és a rövid próza között, illetve tulajdonképpen húztam is az időt. És akkor egy téli reggelen, miközben dolgozni mentem, és nézegettem a hólepte fákat, se szó, se beszéd, egy haiku pattant ki a fejemből, angolul.

– Másodszor kerültél be Európa legkreatívabb haikuírói közé. Ez mit jelent tulajdonképpen?

– Valójában ez egyfajta európai „fokmérője” annak, hogy kik azok a leginkább féktelen európai haikuírók, akik angolul publikálnak. Nem feltétlenül a kreativitást méri, mégis ha valaki féktelenül publikál, azt mondhatjuk, kreatív is. 

– Milyen témák foglalkoztatnak?

– Leginkább szeretném jobban (meg)érteni önmagam és az életem. De sokat írok a szüleimről is. A legjobb verseim az édesapám betegségéről (tüdőrákja volt) és a fájdalmamból születtek, amikor meghalt. De írok női kérdésekről is, szerelemről és „szerelmenkívüliségről”, arról, hogy mi marad egy nem sikerült kapcsolat után. Ugyanakkor

a különös magyarságomról is szoktam írni, arról, hogy gyakorlatilag nehezen használom az anyanyelvem. A munkámban a románt használom, az élettársammal szintén, de angolul álmodom és írok. Magyarul csak édesanyámmal és a testvéremmel beszélek, telefonon.

– Milyen a jó haiku szerinted?

– A jó haiku, akárcsak bármilyen jó vers, emlékezetes. El kell időznie vele az olvasónak, lüktetnie kell az olvasó lelkében. Személyesnek kell lennie, ugyanakkor egyetemesnek is. Egy jó haikuban van „légüres tér” és tartalom is egyben. Üres olyan értelemben, hogy az olvasónak kell tovább gondolnia, megtöltenie. Édesapám halála után írtam ezt: 

Hirdetés

an octopus in her father`s lungs… / first autumn rain 

(egy polip az apja tüdején… első őszi eső – nyers fordításban magyarul valahogy
így hangzana, ám a haiku költészetben kiemelt jelentősége van a szavak zeneisé-
gének és mögöttes jelentésének is.)

– Okoz nehézséget az idegen nyelv? Vagy angolul egyszerűbb?

– Kizárólag angolul írok, mert a versek angolul jönnek hozzám. Édesanyám nyelve, az anyanyelvem a családommal való kapcsolattartásra maradt, románul élem a mindennapi életem, az angolt használom (világokat) alkotni. 

 – A magyar költészetre teremtett nyelv – tartják. Nem vágysz magyarul is írni?

– Nem a vágyról szól ez számomra, mint inkább arról, hogy képes vagyok-e, vagy sem magyarul írni. Tulajdonképpen a magyar a harmadik nyelvem lett, azt hiszem. Úgy érzem, nem vagyok képes világokat alkotni édesanyám nyelvén. Legalábbis nem most. De nem tudhatom, mit hoz a jövő. Jelenleg a prózaírással kacérkodom, nagyon-nagyon rövid prózák írásával, románul. 

– Hol lehet olvasni az írásaidat?

– Az olvasók az Otata’s folyóirat régebbi számaiban találhatják meg a verseim, a Failed Haiku online haikuújságban, a Harusame nevű haikufejtegető oldalon, a Presence, a The Heron’s Nest, a Frogpond és egyéb haiku-folyóiratokban. De az összes versem olvasható a nyilvános Facebook-oldalamon.

– Mi inspirál? Vagy mikor jön az ihlet?

– A saját életem és a múlt – jó és rossz napjaival együtt –, valamint a természet inspirál engem. Próbálok összefüggéseket találni az érzéseim és az érzelmeim között, elhelyezni őket térben és időben.

– Magadnak írsz? Vagy az olvasóknak?

– Hiszek a szavak gyógyító és világjobbító erejében. Legtöbbször terápiás céllal írok, máskor emlékezés gyanánt, a múltam fel­elevenítéséért. Ezért is önéletrajzi jellegűek az írásaim, a pszichologikus vonalat kombinálom szürreális képekkel. Azt hiszem, leginkább magamnak írok. De kiadásra is. A publikálás valamiként a tehetségem egyfajta visszaigazolását jelenti. Az, hogy a haikuimat más haikuírók dicsérik, egyfajta megerősítést ad, hogy a verseim azután is élnek, amikor én már nem. Nincs gyerekem, ezért a verseimet tekintem gyerekeimnek. A lelkem részei. 

Friss lapszámunkat alább kérheted: