Régmúlt celebek vagy jelenkori erdélyi elit? – Az erdélyi arisztokrácia hányattatása és újra felbukkanása

Csinta Samu újságíró az elmúlt pár évben több, Erdélyben élő nemesi családot végiglátogatott. Beszélgetéseikből két könyve is megjelent, s ha minden terv szerint halad, készül majd egy harmadik. Őt kérdeztem az erdélyi arisztokrácia átalakulásáról. (A teljes cikk a 2020-as Nőileg magazin májusi számában jelent meg.)

– Hogyan kezdett el érdekelni ez a téma, miért döntöttél úgy, hogy foglalkozol vele?

Sepsiszentgyörgyön a gyermekeim osztályában egyszer csak megjelentek a Kálnoky-gyerekek. S akkor ahogy az lenni szokott, összebarátkoztunk a szülőkkel is, aztán együtt nyaraltunk, rengeteget beszélgettünk, meséltek, társaságukban találkoztam más, hasonszőrű emberekkel.

Az irántuk való érdeklődés – úgy láttam –, nem nagyon haladta meg azt a szintet, hogy gyertyafényes vacsorák, rókavadászat. Egy idő után azonban megalázóvá válik, amikor rádöbbensz, az emberek nem rád kíváncsiak, hanem arra a bizonyos díszletre. Én ezen túl akartam lépni. Megkérdeztem Kálnoky Tibort, segítene-e? Mert azt az azért láttam, hogy meglehetősen óvatos társaság. Ő egy pár helyre beajánlott. Odamentem, bemutatkoztam, elmondtam, mit szeretnék. Udvariasan mosolyogtunk, megittuk a kávét, teát. De aztán még sokszor kellett keressek mindenkit, míg kialakult egy igazi beszélgetés. (…)

A Kálnoky család

– Kik voltak azok, akik otthagyták a nyugati, vélhetően kényelmes életüket, és 1990 után visszaköltöztek az erdélyi, omladozó birtokra?

– Mikor ’90-től errefelé lehetőség nyílt a tulajdonok visszaigénylésére, érdekes módon a nyugatiak voltak többnyire a bátrabbak. Valószínűleg azért, mert ott kialakult egyfajta, a demokratikus társadalom működésébe, a törvényességbe vettet hit, míg az itt élők többsége csak évek múltán, óriási késéssel mert egyáltalán nekifogni.

Minden hazaköltözőnek megvan a története, amit nem mindig lehet logikus észérvekkel megmagyarázni. Kell hozzá egyfajta vállalkozókedv, kalandvágy, vagy romantika, hogy az ember begyúrja a tízezer fontos öltönyét egy hátizsákba és Londonból elköltözzön Zabolára.

Hirdetés

– Arisztokrácia 2.0-nak nevezted a könyvedben a fiatal, új generációs bárókat és grófokat, akik köztünk élnek. Hogy látod, mi a szerepe az arisztokráciának a mai Erdélyben?

– Az egyik az épített örökség rendbehozása. Ez nem könnyű. A gernyeszegi kastély felújítása 2 és fél millió euró körül van. A miklósvári vadászkastély felújítása majdnem egymillió volt. 

Minden bizonnyal másképp fog hozzá egy műemlék restauráláshoz az, akinek a nagyapja ott pihen a kertben, és aki közelről ismeri az épület múltját, történetét. Ezen túlmenően a jelenlétük akkor kamatozhatna, ha képesek tevékenyen beépülni az erdélyi magyar közéletbe. 

Volt olyan, aki megpróbálta bevonni azt a fajta érdekközösséget, ami hajdanán létezett. Például Bánffy Farkas vagy a zabolai Mikes-örökösök friss energiát hoztak Magyarlapádra, Zabolára.

Most megint hatalmas állami ellenszél van, sok visszaszolgáltatott birtok esetében újraindították a pereket mondvacsinált indokokkal. Amíg ez így lesz, nem nagyon lesz idejük mással foglalkozni. (…)

Kiemelt képen: Csinta Samu és Nagy Elek, a gyalui kastély tulajdonosa