A 2x2 problematikája

Bizalom és kétely. Olyan, mintha ellentmondanának egymásnak, s ezáltal olyan feszültséget is teremtenek, melyet nem mindig tudunk kezelni, szélsőségekbe csapunk át, azt is megkérdőjelezzük, amiről édeskeveset tudunk ahhoz, hogy érdemben állást foglaljunk a megítélésében. (Cikkünk a 2021-es Nőileg magazin januári számában jelent meg.)

Gyerekkorunktól azt halljuk, a 2x2 nem mindig négy, holott egy matekórán megbuknánk ezzel a válasszal, s ezzel a nézettel nagy bajban lenne a gazdaság is. Vajon megtanítanak-e minket arra, hogy ez mikor alkalmazható, és mikor nem, hogy mikor fontos, hogy a tények alapján fogadjunk el egy állítást, és mikor lehetnek annak árnyalatai, eltérő értékei. Egyre inkább az látszik, hogy összezavarodunk ennek megítélésében, de az is lehet, hogy még arra sem vesszük a fáradságot, hogy feltegyük a megfelelő kérdést. 

Bizalom nélkül nehéz egészséges életet élni, kétely nélkül pedig önvédelmet gyakorolni. Gyakran előfordul, hogy ha komolyabb egészségügyi problémával küszködünk, akár több orvos véleményét is kikérjük. Valahogy így valósul meg egyszerre a bizalom és a kétely. De nem a szomszédot kérjük meg, hogy felállítsa a diagnózist vagy a kezelést. Illetve, ha mégis előfordul, nem kell csodálkozni, hogy a kétszerkettő eredménye bizonyára elég távol fog esni a négytől. 

Mintha ezt élnénk a jelenkorban, legalábbis a közösségi média megjelenésével ennek felerősödését érzékeljük. Nagyobb súlyt kap az influenszer, fotelhuszár, félanalfabéta véleménye, sőt, még csatlakozunk is hozzájuk. Hogy mi lehet a következménye? Mérgezett áldozatok, akik előbb-utóbb szakembereknél keresik a gyógyulást. Jelképesen írom az orvoslást, hiszen nemcsak ez a terület küzd a sarlatánokkal, a tájékozatlanokkal, önjelölt „professzorokkal”. 

Gondoljunk csak bele, ha egy használt autót vásárolunk, kit kérdezünk meg? Bizonyára azt, akiről tudjuk, hogy ért is hozzá. Ha egy mosógép elromlik, jobb esetben nem ugrunk neki egy csavarhúzóval és kalapáccsal, hanem szerelőt hívunk.

Ennél bonyolultabb tudományokban viszont jöhet a szomszéd. 

Nem célunk bárkit is kioktatni, dehogy. Csak rácsodálkozunk az általunk felerősödőnek látott jelenségekre, és nem akarunk hangtalanul elmenni mellettük.

Januári lapszámunkban mi Igent mondunk a szakértelemre! Ahogy még sok másra az idei mellékleteinkben. Szakembereket szólítottunk meg, ezúttal elsősorban arra keressük a választ, vajon mivel magyarázható a bizalmatlanság. 

Már a címlapunk szereplője is jelzi, mi nagy tisztelettel vagyunk a szakmaiság, a tudás iránt. Bízzunk bennük, és tartsunk mércét a kételyben. 

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

Friss lapszámunkat alább kérheted: