A véleménye személyes, az ő élete igazságait hordozzák, általánosításokat kerüli – és jól teszi: mindenki saját életútjában önmaga tanulságait tanulja, fizeti meg. Ez most az ő igazsága.
Jánossal beszélgetek, aki – ha számít a szám – 50 éves. Édesanyja fia, felesége férje, lányai édesapja. Sok nő fontos szerepet játszott az életében barátként, szeretőként, munkatársként, főnökként, lelkészként és tanárként.
– Szerinted egy nőben fizikailag leginkább hol látható a nőisége, nőiessége?
– Proust egyszer azt írta, hogy hagyjuk a szép nőket a fantáziátlan férfiakra. Én sem a női testrészek (amúgy) gyönyörű látványára hagyatkoznék.
Kontakttáncra járok. Ez egy olyan tánc, ahol ha érintkezik két (vagy akár több) ember, kialakul egy spontán tánc. Az izgalom és a szépség az benne, hogy nem tudod előre, hogy milyen érzést, mozgást vagy irányt fog kelteni az érintkezés. A véletlentől is függ, hogy kivel érintkezel, és kivel fogsz táncba keveredni: lehet nő vagy férfi. Csukott szemmel is tudom, hogy nővel vagy férfivel érintkezem: a nőkben van egyféle lágyság, a férfiakban egyféle keménység, és ez akaratlanul is befolyásolja az érintkezés minőségét és a táncot.
Egyszer egy ügyfelembe lettem szerelmes anélkül, hogy valaha láttam volna. Több éven keresztül napi szinten dolgoztunk együtt emaileken, telefonon keresztül kommunikáltunk. Beleszerettem a hangjába meg az észjárásába, ahogy megközelítette a problémákat, amin közösen dolgoztunk.
A feleségemnek a szaga vonzott be. Egyszer abban az ágyban aludtam el, amiből ő nemrég kelt fel. Éreztem a szagát az ágyneműn, és nagyon vonzott: nem is tudtam annyiban hagyni.
Minden nőnek van egy saját egyedi bája, ami vonz, vonzó: szerencsésnek érzem magam mint férfi, ha ezt megtapasztalhatom.
– Hogy látod, mitől nő egy nő?
Alap esetben, attól hogy két XX kromoszómával születik. De az, hogy mik az elvárások egy-két XX kromoszómával rendelkező emberrel szemben, nagyrészt az adott társadalmon múlik. Volt szerencsém több helyen is élni: nem vagyok etnográfus, de azért én is tapasztaltam, tapasztalom a különbségeket a női és a férfi szerepekben. Például amikor először költöztem Bukarestbe, néhány férfi munkatársam „férfiassága” vagy nő munkatársam „nőiessége” annyira túlzottnak tűnt nekem, hogy azt hittem, ironizálnak. Egy idő után rájöttem, hogy nem, hiszen abban a kultúrában elvárt, hogy az ember markánsabban jelezze a nemiségét. Az elején nagyon ódzkodtam tőle, de idővel én is próbálkoztam vele: milyen érzés így viselkedni, hogyan hat a társaimra.
Úgyhogy szerintem inkább az lenne a kérdés, hogy mitől lehet nő egy erdélyi nő 2021-ben, mert végeredményben mindannyiunktól függ...
– Vajon mikor nem nő egy nő, ha van ilyen egyáltalán?
Talán akkor, ha nincs tisztában önmagával, azzal, hogy ő kicsoda és emiatt a saját egyedi nőiessége helyett felvesz egy sztereotipikus nőiességet, ami nem passzol hozzá. De ugyanez igaz a férfiakra is, szóval itt inkább emberi jellemzőkről, és nem nemi karakterisztikákról beszélek. Attól még igaznak vélem: egy nő akkor nem nő, ha önmagát nem tudja önazonosként kifejezni.
– Találkoztál-e olyan esettel, hogy egy nőben hátrányként láttad megnyilvánulni azt, hogy ő nő?
– Mindennapos probléma a lányaimmal. Sokkal igényesebbek (a szó jelentésének összes előnyével és hátulütőivel) és kevésbé engedékenyebbek, mint a bátyjuk. Ezért mondjuk a szüleiket okolom.
De komolyan, nem jut eszembe olyan eset.
Van, amikor nők előítéletekkel vagy ellenszenvvel bánnak velem, mert férfi vagyok, de az a hátrány nem abból fakad, hogy nők, hanem abból, hogy az előítéleteiken még nem jutottak túl (vagy lehet, hogy megérdemeltem, és a saját korlátaimon még nem jutottam túl).
Ez leginkább az általános iskolában tűnt problémásnak (nekem is meg a fiamnak is), mert ott gyakoribb a nőuralom, és gyakrabban fordul elő, hogy a fiúkkal nem megfelelően bánnak. Ez önmagában sok mindent elmond, ugyanis
kevés 50 éves nő mondhatja azt, hogy utoljára az általános iskolában érte komoly hátrány azért, mert ő nő.
Az egyik sarkalatos pont a munkahely. Férfiként nagyon sokat tanultam nőktől, női főnökeimtől, női kollégáimtól. Ismerek olyan férfit, aki nem veszi komolyan a női kollégáit mert „nem megbízható munkaerő: szülnek, inkább a családdal akarnak foglalkozni”. Ez dühít: hogyne akarnának a családjukkal időt tölteni, én is azt akarom! De ahhoz szükségünk van olyan munkakörülményekre, ami ezt lehetővé teszi. Ha ez nem adott, megteremtjük magunknak. Amikor fiatalabb voltam, két gyermek édesapja, vártuk a harmadikat, szerencsém volt, mert egy olyan nőnek dolgozhattam, akinek szintén kicsi gyermeke volt. Tőle tanultam meg, hogy kell szervezni a munkát összhangban a családi élettel.
– János, szerinted mikor kellene egy nőnek büszkének lenni arra, hogy nő?
Minden nap.
– Hogyan lehet a nőiséget, nőiességet leginkább bántani?
Úgy, hogy valaki megpróbálja szabályozni azt, előre meghatározni, hogy annak hogy kellene kinéznie. Minden nőnek saját életútja van, amin keresztül a nőiességét kifejezi. Azt, hogy hogyan fejezi ki, az a személyiségétől, értékeitől, életkorától és a körülötte lévő társadalomtól függ, ami mind folyamatosan változik. Minden nőnek saját bájos nőiessége van – sokkal gazdagabbá teszi a világot, ha azt testesíti meg.
Szerintem egy nő attól nő, hogy így teremtette meg az Isten, ráadásul az Ő saját képére. Biológiailag, lelkileg, szellemileg. Legtöbb, amit tehetünk, hogy ezeket az adottságainkat a lehető leginkább engedjük érvényesülni. Nőként és férfiként is.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
