Aczél Dóra

Egy fiatal aktivista a nőiségről – Attól vagyok nő, hogy annak érzem magam

Kincső fiatal nőként ül velem szemben. Ilyen elszánt tekintetet nem minden nap lát az ember. A tüzes kamaszsága mögött valami mélyre ülepedett életérzést vegyít a dühe. Dühös – látom rajta, és szenvedélyesen az. Kincső nőjogi aktivista, 17 éves gimnazista. Utál bemutatkozni, mert nehéz mérlegelnie, hogy épp most mi a fontos az identitásából. Az biztos, hogy környezetet véd, azt is aktivista szinten. Fontos tudni róla, hogy szociálisan igen érzékeny.

Sokszor vagyok büszke arra, hogy nő vagyok. Főleg, mikor a tükörbe nézek.

Lilla 14 éves, könyvmoly, mondja, s én tudom róla. Mindig úgy találkozunk, hogy megkérdezem, hogy most épp mit olvas, ő pedig igazi recenzor módjára összesít, felvezeti a témát, és röviden elmondja a sztorit, majd azt is, hogy ő, személyesen hogyan kapcsolódik ehhez. Lilla nem félénk, inkább megfontolt, csendes, szemei mindig nyitva, hogy engedjenek be a világból minél többet. Ebben a csendességében ültünk le, köröttünk az épp álmosszeműen nyújtózkodó természet.

A fülemben érzem, hogy lány vagyok

A péntek este már homályos a heti fáradtságtól, most már valami izgalmasat csinálnának a lányok. Nálunk van Júlia, Rózával épp egy festészeti foglalkozás után kedvet kaptak, hogy itthon is folytassák. Egymásnak rajzolnak, titokban, nem szabad ránézni a másik rajzára, mert meglepetés – mondják kacagva nekem, hogy mi is a játékszabály. Akartok közben beszélgetni? Felteszek egy pár kérdést, és arra kellene válaszolni. Érdekel, hogy mit gondoltok, mitől vagytok ti kislányok – vezetem fel kicsit félve a mond

Nőiségről nyitottan – Másképp gondoljuk, de izgalmasak a találkozási pontjaink

A nőiségről gondolkodva Szent Ágoston jutott eszembe: „Mi hát az idő? Ha senki sem kérdezi, tudom; ha kérdik tőlem, s meg akarom magyarázni, nem tudom.” Átírtam most erre: Mi hát a nőiség? Ha senki sem kérdezi tudom; ha kérdik tőlem, s meg akarom magyarázni, nem tudom.

Behunyt szemmel is tudom, ki a nő

December óta nagyon sokat gondolkodok a nőiségen, nőiességen. És – noha van sejtésem róla, hogy mi lehet az – inkább beszélgetnék róla, figyelném egy másik ember gondolatait, amelyre rá tudok csatlakozni, vagy zsigerből elutasítom. Leginkább most az izgat, hogy a férfiak hogyan látnak minket, nőket, mit gondolnak, mitől vagyunk leginkább azok, akik. A beszélgetésben a neveink mellékesek, a téma intimitásának megőrzéséért pedig különösen fontos, hogy ne a névre, hanem a mondanivalóra tudjak figyelni. (Cik

Hályogkovács

Annyira szimpatikus volt nekem ez az öreg bácsi, aki egy kovács, és zsebkéssel (bicskával) a kezében csak úgy le tudott kanyarítani mindenféle hályogot. Nem értettem pontosan, hogy mi is ez a hályog, de a magyartanár néni elmagyarázta, és a szövegben is volt bőven arra utalás, hogy a szemhályog bizony csúnya dolog (már annak, aki látja, mert vakságot is okoz, szóval nem mindenki látja...). Strázsa Jánosnak jó lenni, én is ő akartam lenni: operálni könnyedséggel hályogokat, hogy a hírem elmenjen még Bécsb

Titkos vasárnap

Vakarózik. A kicsi is, a nagy is, most már a felnőttek is. Gyere csak, nézzelek meg – mondja az édesanya, gyengéden maga elé húzza a görgetős széken ülő nagyot, a fejét két kezébe fogja és odakanyarítja ezt a göndör gömböt, hogy az ablakon beszűrődő napfény szépen rásüssön az üstökre. Hosszú, göndör haja van a nagynak, a hajszálak erős tövében pedig sűrű erdő (kopasz mező – folytatná az édesanya magában, magának dünnyögve, de most még egy darabig itt, a sűrűben kell maradni, nincs pillogtató, szortyogtat

Hétköznapi társkereső

Anya társat keres. Ko-pilótát nagyrészt, mert ő tudja, hogy mi az, hogy háztartás, tudja, hogy milyen nehéz, hogy családi élet. Apa társat keres, játszótársat, ko-pilótát nagyrészt, mert neki a család egy nagy játék, a házimunka pedig a lépegetős társasozós táblán a bosszantó mezők, amikre néha, ha úgy hozza a sors, rálépünk. Anya társat keres, apa társat keres. Vajon lehetne, hogy egyszerre találják meg egymást?

Nyilas Misi helyett

Ott volt a könyvben ez a vagány kiskamasz, akit én már nem kiskamaszként nagyon szerettem. Le sem tudtam tenni a könyvet a kezemből, Harry Potternek szurkoltam, röhögtem a vicceiken, alkalom adtán meg lélegzetetet is elfelejtettem venni, úgy izgultam, hogy sikerüljön neki megfejteni a titkot, legyőzni a halálfejű nagyúrt.

Hagyaték

Csörgött a telefon, ránéztem, és be is bársonyítottam a hangom, mert aki hív, az mindig olyan, hogy neki bársonyosan kell beszélni. Most volt valami furcsa izgalom a hangjában, és az eddigiekhez képest mintha még dadogott volna is. Lefutottuk a hivatalos, de mégis kíváncsi hogyvagy-köröket, és ahogy szoktunk, őszintén válaszoltunk is rá. De amit igazán mondani akart, az nehezen jött. Nem is tudta elkezdeni, de miután ezt kimondta, belevágott a közepébe. Épp, mint mikor a tortába vágom a kést, lélegzetem

Az elnök legyen varrónő!

A család már rég elmenekült itthonról. A végeredmény szép ugyan, de a munka az nem vagány: cérnák tekergőznek mindenhol, a nagy, kiterített vásznon nem szabad átgázolni, kerülgetni kell, a varrógép az étkezőasztalon, még enni sem lehet jól. Aztán mindenhol gombostű, még ott is, ahol nem szabadna lennie, főleg lábakban landol. A varrógép hangos szokott lenni, el is neveztem traktornak. Beláthatatlan ideig zajlik ez, míg egyszer csak kész lesz a rendelés, jelen esetben egy óriási falvédő, bár csak bokorral

Kikasztrált nőség

Aznap is, mint bármikor máskor ezen a héten, övtáskát vett fel, olyan szép, divatot éppen akkor kereső nőciset, a farmerszoknya alján egyet tűrt, hogy rövidebb legyen, mutasson többet a combjaiból, mert életében most először érezte úgy, hogy jók azok a combok. (Cikkünk a 2019-es Nőileg magazin szeptemberi számában jelent meg.)

Komatál

Nehéz volt elhinnie, hogy a világ nem az övé a maga teljességében. Várta ezt a szülést, jobban, mint az előzőeket. Jóskönyvet olvasott, abból azt a tanácsot kapta, hogy várjon türelemmel, mert a várakozás szép gyümölcsöt hoz. A türelmét nem volt hogyan felkutatnia, szerinte belé az Úristen nem pakolt semmit sem, de azért várt. (Cikkünk a 2020-as Nőileg augusztusi számában jelent meg.)

Hajeleresztés

A kislányoknak az én időmben hosszú hajuk volt, az kellett legyen. Két copfban hordják, ők fonják be maguknak minden reggel, miután gondosan kifésülik, majd a copfok végére kedves, cuki hajgumit, vagy épp szalagból masnit raknak. A szalagot, hogy ne vesszen el játék közben, be lehet fonni a hajba. Erre is megtanított azt hiszem az egyik nagymamám. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin júliusi számában jelent meg.)

Csend

Hol van itt háború? Itt csend van, csend van. Mondom, csend van. Leültek a számok is, az újságok már másról is tudnak szólni mint az elhalálozási számokról, vagy hogy mi történik a fronton. Persze, még a szalagcímeknek meghagyják, mert mégis az a legfontosabb, számokban a világ, háború van. A szememmel már régen nem a vezércikkeket pásztázom: hétköznapi, unalmas témák ragadnak meg. Oktatás, divat, könyvajánlók, online rendezvények – persze mindent átsző egy szó, de én azt a szót már nem is látom. Hidegen

A nő, amikor otthon van

Péntek este tisztán és érthetően megmondtam, többször is, a két még nem álmos csemetémnek: holnap szombat van. Az egész heti reggeli nyavalygásotokat aludjátok ki holnap reggel. Ne keljetek fel korán, sőt, minél később, annál jobb. Jó? Jó, Anya! Éreztem, hogy értik, hát persze, könnyű volt megértetni, mert még arra is emlékeztettem őket, hogy reggelente milyen nagyon rossz nekik felkelni, amikor még aludnának. (Cikkünk a 2019-es Nőileg magazin májusi számában jelent meg.)

Akit ittfelejtett a Jóisten

Antal, akkor még Antika, alig volt tizenhét. Jóvágású, fess falusi parasztlegény. Önként vonult be, mert tudta, hogy ő repülőre másképp nem fog ülni a földszántó ökrök mellől. Márpedig a repülők hangja akkor ritkán, de élesen hasított a levegőbe, valami jobb világ hangján burrogott bele Antika szívébe. A kiképzése nem volt hosszas. Onnan vitték egyenesen Oroszországba, legalább nem kellett emberekre lőnie a frontvonalban. Szikár teste egészségesen élte túl a három év Volgát. Nyers pityókahéj, káposztalev

Kedves Én! – Levél tíz évvel fiatalabb önmagamhoz

Visszaemlékszem rád, frissen végzett egyetemistaként, épp egy hátizsákkal érkeztél meg világot váltani. A narancssárga, virágos szoknya volt rajtad, meleg nyarat viselt a város. A szemedben mélyre rejtetted és magad előtt is titkoltad a makacsságodat, azt hitted, hogy az rossz. Kedvességbe és bájba burkoltad, mert azt mindenki szereti – hitted –, és így mindenki szeret majd téged is – hitted. A dacod nagy hasznodra lesz majd, amikor – újra – kórházazni fogsz sokat. A makacs fejed nem engedi majd, hogy a

Csehország: várak, sörök és jó emberek

Ha azt mondom, hogy Csehország és utazás, elsőre általában a finom sör és a csodálatos főváros, Prága ugrik be a legtöbb embernek. Tavaly nyáron mi a vidéket, a kisvárosokat céloztuk meg.

Lappföld: ahol még a természet a kormányos

Lappföld az utóbbi néhány évtizedben közkedvelt téli célpontjává vált az ázsiai, angol, holland, spanyol és német turistáknak. Nem is csoda, hiszen a tél már csak itt üt tartósan tanyát egész Európában.