Nem csak azért vágtam bele ebbe a kísérletbe, hogy bebizonyítsam, mennyi láthatatlan munkát végzek otthon, hanem egyszerűen kíváncsi voltam, mire megy el a nap. Az a nap, melynek végén azt érzem, hogy egész nap tettem-vettem, mégsem tudnám megmondani, mivel telt el. Már első nap elbuktam ezt a kísérletet. De erről majd később.
Annak ellenére, hogy nyár közepe van, s ilyenkor mi, újságírók, az uborkaszezonként ismert időszakot éljük, mégis van tennivaló, írnivaló, mert vagyunk, akik ilyenkor plusz munkát is vállalunk, hisz’ belefér az időnkbe, nyár van – gondoljuk naivan. Aztán
Nem mellesleg, ha már nyár, hát ilyenkor jut eszünkbe függönyt vagy épp szőnyeget mosni, átnézni a kamrát és a garázst, ahol halmokban gyűlt fel az ezmegaz, s hely kellene a befőtteknek... Mondom én, van tennivaló. De ne szaladjunk előre! Vissza a kezdetekhez, a hétfő reggelhez.
Óra csereg. Férj és gyermek munkába/foglalkozásra mennek. Szabad a délelőtt. Lefőzöm a kávét. Ez idő alatt pont van annyi idő, hogy kipakoljam a mosogatógépet. Az ember ilyenkor még azt hiszi, csak kihasználja azt a pár percet, amíg lefő a kávé, aztán mire az első kortyot megissza, már kipakolta a mosogatógépet, be is pakolta, rendet rakott a pulton, és
Belekortyolok a kávéba, a könyvjelzőnél kinyitom a könyvet, hisz ilyenkor olvasni is szoktam. Jólesik, egyedül vagyok, de azért elindítom a robotporszívót, mert azalatt épp befejezi, míg olvasok pár fejezetet, és aztán fel tudok mosni. Visszahuppanok a fotelbe, olvasok a szépen beszűrődő reggeli napsugarak fényében. Jujj... még a tűző nap előtt jó lenne meglocsolni a virágokat és a veteményest! Felugrok. Irány a kert! Leszedek pár nagyra nőtt uborkát is, ma úgyis kovászos uborkát készítek. Felseprem a teraszt, kortyolok még kettőt a kávémból, s pakolhatom ki megint a mosogatógépet, mert elvégezte a dolgát. Hogy is állunk? A mosogatógép ki- és bepakolása, meg a konyha rendbeszedése kb. fél óra, locsolás húsz perc, padló feltörlése tizenöt perc, s aztán még dolgoztam két órát a laptopon.
Még a tavalyi. Itt volt az ideje, hogy kiderüljön, mennyi a jó belőle. Nem sok. De mindjárt itt az idei termés. Ez egyórás foglalkozás volt. Kell, hogy főzzek? – gondolkodom. Nem. Maradt étel vasárnapról, így csak vacsorában kellett gondolkodnom. Előtte viszont Marcit kell megetetnem. Jelzi is, hogy itt az idő. Mire a férjem is hazaér, vacsoraidő van. Előkészítés, vacsorázás, elpakolás, mosógép bepakolása, s levezetőnek egy kis vasalás lefekvés előtt. Ez az esti program. S bár azt érzem, ez nem is volt egy zsúfolt nap, ahogy ránézek a jegyzeteimre, hosszú ez a lista. S persze eggyel több feladatot adtam magamnak azzal is, hogy jegyzetelnem kellett, éppen mit csinálok. És mégsem került fel minden a papírra. Elbuktam. És ez volt az a pillanat, amikor megértettem, miért olyan nehéz számszerűsíteni az otthoni munkát. Mert
Azok az apró kis dolgok is, amikor kirázom az abroszt, lecserélem a koszos konyharuhát? Nem tartanak ezek hosszú ideig, de egyik követi a másikat, szinte egymásba kapaszkodnak, s mire az egyik feladat véget ér, a következő már ott áll az ajtóban.
Nem is a házimunkát nehéz számolni, hanem követni azt a logisztikát, agyalást, ami még ehhez hozzáadódik. Amikor például vasalok, eszembe jut, hogy időpontot kell kérni az orvoshoz. Előveszem a telefonomat. Mire visszaérek a vasalódeszkához, eszembe jut, hogy lejárt a mosógép. Elindulok kiteregetni. A teregetés közben bevillan, hogy holnap át kell vennem az áfonyát, amit rendeltem. Mire visszamegyek a vasaláshoz, már azt számolgatom fejben, hányan leszünk a férjem születésnapján.
S hogy melyek a nehezítő tényezők? Például az ötperces feladatok: csak még elpakolom a ruhákat, csak még kicserélem a vécégurigát, csak még kimosom a sminkecseteket, s mire a sok „csak még” végére érek, eltelt fél óra. Közben persze csörög a telefon, lejár a mosógép, megérkezik a futár. Egy hétig számoltam, mennyit dolgozom otthon. Vagyis ez volt a terv. Akartam számolni. Hogy a végére kapjak egy számot. Húsz óra, harminc óra, negyven? Nem tudom, mivel lettem volna elégedett. De ez a kísérletet elbuktam, és teljesen más történt velem. A hét végére
És azt hiszem, ez fontosabb felismerés volt, mint bármilyen szám, ami azt mutatja, mennyi láthatatlan munkát végzünk otthon.
És másnap reggel? Újra lefőtt a kávé. Újra megtelt a mosogatógép. Újra eszembe jutott még három dolog, mielőtt leültem volna kávézni. Csak ezúttal más szemmel néztem a dolgokat, s próbáltam szem előtt tartani, nem is én vagyok rossz időgazdálkodó. Egyszerűen ilyen egy otthon, amelyben zajlik az élet.
korábban írtuk
Villáminterjú Ferencz Melániával: Sosem fogyok ki az ötletekből
A Szövegkovács társalapítója, több kiadvány szerzője, újságíró, a Nőileg korábbi munkatársa. Több mint tíz évig versenytáncolt, hat éve pedig a kreatív táncos edzés, a Groove-módszer oktatója. Ezúttal Ferencz Melánia válaszolt villámkérdéseinkre.
