Hozzávalók:
Egy férfi, egy kész helyzet, jó marék idő, csipetnyi jóindulat.
Elkészítés:
Van egy rém rossz sci-fi Keanu Reevesszel a főszerepben, az a címe, hogy Amikor a Föld megállt. A történet nem annyira fontos, a lényeg az, hogy a csúnya emberiség elpusztítja a bolygót, amelyen él. Mire egy fejlettebb civilizáció ideküld egy hóhért, hogy kiirtsa az emberi fajt és megmentse a Földet. Mert az mégis többet ér. Nos, a szuperhóhér jön is, pusztítana is, de találkozik egy Nobel-díjas fizikussal, beszélgetnek egy kicsit, és a fizikus elmagyarázza neki: az emberek általában csak akkor hajlandók megváltozni, ha fél lábukkal már a szakadék fölött állnak. Addig halogatják.
Csak azért meséltem el a fenti sztorit, hogy kellőképpen illusztráljam az alaphelyzetet. Van egy férfi (történetesen én), akit egész életében nők vettek körül.
Sorban: szülők, nagyszülők, szerelmek, feleségek, élettársak. Vidám egy élete volt ennek a férfinak, minden időnkénti hullámvölgy ellenére. Csinálhatta azt, amit éppen akart: alkothatott, válthatta a világot, oszthatta az észt, kakaskodhatott kedvére.
Aztán egy napon, néhány évvel ezelőtt kibújt a családi fészekből (mindegy, miért), és életében először ott állt egy lakásban, teljesen egyedül. Csak billegett a konyhában, kicsit anyátlanul, nézte a bútorokat és vakarta a fejét.
És hogy a helyzet a lehető legijesztőbb legyen, ott ült a férfi vállán a tudat, hogy hamarosan két gyerek is érkezik a helyszínre. És nem látogatóba.
Körülbelül ekkor történt, hogy a pánik berúgta a konyhaajtót. A férfi remegő kézzel felhívta az anyját, és megkérdezte, mit szólna ahhoz, ha mégis odaköltözne hozzá a gyerekekkel. Csendben lennének, persze, csak… jaj, nagyon kellene egy nő, aki… ezt már nem mondta ki hangosan. A kedves válasz amúgy is az volt, hogy nem.
Ez volt az a pillanat, amikor a férfi rádöbbent, hogy ott áll fél lábbal a szakadék fölött. És a kutya sem fog segíteni, nemhogy egy nőnemű dzsinn vagy valami hasonló perszóna. Édes öregem, tenned kell valamit. Az észosztás itt már nem segít.
Jó, de hogy kell elindítani a mosógépet? Hol az a prospektus? Hol lenne, valahol az elmúlás hullámain. Na, irány a világháló! És működik! A férfi olyan áhítattal nézte a duruzsoló gépet, mint az ősember a tüzet.
Később kisétált a konyhába, töltött magának egy pohár bort, és elégedetten rágyújtott. Aztán hirtelen eszébe jutott. Te jó isten! Egy hét, és két éhes száj fog tátogni, sőt, nyomdafestéket alig tűrő morgásokat hallatni, ha nincs ebéd.
Márpedig ő rántottán kívül világéletében semmit sem főzött. Az pedig nem lesz elég az üdvözüléshez.
Felidézte saját kedvenc fogásait, aztán azokat, amiket a gyerekei imádtak. Nevetett is egyet. A két lista nem sokban különbözött. De felidézni egy dolog, ehetőre készíteni a kaját, na, az egy teljesen más tészta. De most már nem esett olyan nagy pánikba. Kicipelte a laptopot a konyhába és kiválasztott egy rém egyszerűt: tökfőzelék. Hozzávalók… hoppá… nincs tök, hagyma, tejföl, liszt, kapor, vaj, csemegepaprika, tej. Víz van. Meg lábas. Na de ki megy el a boltba?
Közben eltelt némi idő.
A gyerekek elnéző vigyorral megették a kicsit sápadt, kicsit ízetlen (de a miénk!) ebédet, és biztatóan hátba veregették a férfit. Apa, menni fog! És ment.
A ruhavásárlás, az uzsonnakészítés, a korán kelés, de még minden dolgok legszörnyűbbike, a zoknipárosítás is. Egyetlen dolog nem ment, ma se megy, sose fog menni. A vasalás. Ebben a dologban megkutyálta magát a férfi. Ha űrbéli szuperhóhér fenyegeti nemzethalállal, akkor sem fog vasalni. Soha! És érdekes módon nem dőlt össze a világ. Sőt. Történetünk főszereplője, vagyis az én esetemben tökéletesen működött a fenti recept. Na jó, majdnem tökéletesen.
Persze hadd jegyezzem meg: nem minden férfi és nem minden esetben szorul rá ilyen szakadékszéli felnövésreceptre. Tudják: más kárán tanul a zseni. Saját kárán tanul az okos. És aki még a saját kárán sem tanul, nos, az… magára vessen. Tehát a zseniális férfiaknak nincs szükségük a receptemre.
A zseniális férfiaknak nem kell elvonulniuk valamiféle metaforikus sivatagba, hogy misztikus élmények és szenvedések hatására ráébredjenek: tudnak mosni, főzni, mosogatni, gyermekruhát hajtogatni, horribile dictu, gyermeket nevelni.
A zseniális férfiak ezt eleve tudják. Az én receptem az egyszerű, hétköznapi okos férfiaknak szól. Akik valamiért nem jönnek rá maguktól (ja és mástól se fogadják el), hogy a fent említett ijesztő dolgok nem képezik a nő kizárólagos jogát, netalán kötelességét. Azon a címen például, hogy a férfi eltartja a családot. Vagy azon se. Csak olyan alapon, hogy a férfi az, ami.
Még annyit tennék hozzá, kedves – esetleges – férfi olvasóim: ha nem ingük, ne vegyék magukra. De ha mégis, akkor érdemes esetleg próbálkozni. Még ha a vasalást utálják is.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
