Sepsiszentgyörgyön töltöttem a gyerekkoromat, az általános- és középiskolát is ott végeztem a ‘90-es években és a 2000-es évek elején. Tinédzserként még nincsenek meg a megfelelő szavak, a terminológia, hogy: meleg, homoszexuális, buzi, csupán egy nyomasztó és félelmetes érzés, hogy „más vagyok, egyedül vagyok”. Valóban ez a magány kezdi meghatározni egyre inkább az ember mindennapjait, ahogy egyre inkább kezd szexuálisan éretté válni, és egyre kevésbé lehet ignorálni a tomboló hormonokat.
Sepsiszentgyörgy volt a 2000-es években az ismert világom közepe. A környező falvakhoz viszonyítva, egy nagyváros, sokfajta emberrel… és mégsem. Egyedül voltam, magányos periódus volt.
Egyetlen személyről sem tudtam, aki hozzám hasonló lenne.
Napjainkban a melegek leggyakrabban társkereső applikációkon vagy melegbarát helyeken ismerkednek. Annak idején azonban nem volt ezekhez hozzáférésem. Még nem voltak okoseszközök, nem volt kiépített internetlefedés. Melegbarát szórakozóhely, vagy legalább havi egy melegbuli szerintem még így 20 év elteltével sincs.
A suliban nagyon menő volt az az egy-két gyerek, akinek volt egy nyomógombos Nokiája. A számítógép-hozzáférés eleinte kimerült abban, hogy a suliban info órán egy teknőssel mértani alakzatokat kellett rajzolni egy képernyőre, és floppyra kimenteni. Később jelentek meg az internetkávézók. A tévében nem mutattak meleg karaktereket, tartalmakat.
Az iskolában nem emlékszem, hogy lett volna szexuális felvilágosító óra, de ha mégis, a melegség egészen biztosan nem került szóba.
Teljesen elszigetelt voltam a másságommal. Az iskolának volt ugyan pszichológusa, akihez tudtam volna fordulni segítségért, tanácsért, felvilágosításért, amikor már kezdtem sejteni, hogy meleg vagyok… De őszintén, melyik tinédzser fog magától besétálni egy pszichológushoz, bármi is legyen a legsötétebb titka? Ez még manapság is tabu, az emberek többsége nem megy el önszántából pszichoterápiára, még felnőttként sem. Tiniként, ha kiderült volna, hogy pszichológushoz járok, egészen biztosan rám akasztották volna a címkét, hogy „bolond, vagy valami nagy baj van vele”, és az csak fokozta volna a kirekesztettségemet.
A bullying – természetesen – ment a suliban, nemcsak ellenem, hanem általában, ahogy lenni szokott: az erősek zaklatták, megalázták a gyengébbeket.
Amire konkrétan emlékszem, hogy télen a menő fiúk lehurcolták a lányokat az udvarra, és „megmosdatták” a hóban… Ebből néha én is kaptam. Néha verbálisan kaptam melegségre utaló gúnyszavakat, de azért az nem volt annyira jellemző, inkább csak amolyan szófordulat. Összességében akkortájt az embereknek Székelyföldön nem hiszem, hogy lett volna különösebb véleménye a melegségről, legalábbis az én generációmban. Ha mégis, akkor inkább negatív vonatkozásban, vagy vicc tárgyát képezve. Az ember melegként, keresve is alig fért hozzá meleg tartalmakhoz, így egy heterónak, akinek ez nem létszükséglet, ez az egész szerintem kicsit indifferens téma volt.
A következő állomás az életemben Marosvásárhely volt a 2000-es évek közepén, már egyetemistaként. Ekkor már mindenkinek volt mobiltelefonja, de még mindig nem voltak ismerkedős alkalmazások. Megjelentek az első társkereső programok, az IWIW és a kifejezetten melegeknek szánt PlanetRomeo.
Melegbarát szórakozóhelyek nem voltak, így a személyes találkozások még mindig nehezen működtek, de már picit megnyílt a világ az internetnek köszönhetően az információ és meleg tartalmak hozzáféréséhez.
Ekkor már határozottan azonosítani tudtam magam, hogy meleg vagyok.
A sok fokozódó befele fordulásnak és egyedüllétnek köszönhetően gyakran előjöttek öngyilkossági gondolataim, de szerencsére sosem voltam elég bátor, hogy meglépjem. Az volt az életem legsötétebb néhány éve, nagyon magányos voltam. Akkortájt volt először coming out-om, vagyis akkor vallottam be másoknak először, hogy meleg vagyok. A legelső szerintem életem legnehezebben kimondott néhány szava volt. A legmélyebb titkomról beszéltem, amit addig soha senkinek nem mondtam még el.
És nemcsak elmondtam, hogy meleg vagyok, hanem konkrétan szerelmet vallottam a legjobb barátomnak, aki hetero volt.
Miután kimondtam, minden szavam elakadt, azt hittem a föld alá süllyedek, a világom összedőlt. Egyikünk sem tudta normálisan lereagálni, hónapokig alig szóltunk egymáshoz. Naponta találkoztunk, de kerültük egymás társaságát, nem kommunikáltunk. Hatalmas volt a frusztráció, szégyenérzet, kilátástalanság, azt kívántam, bárcsak sose mondtam volna el. Szerencsére „az idő megold mindent” alapon, ahogy teltek a hónapok, anélkül, hogy bármit csináltunk volna, tompultak a negatív érzések, és egy idő után nyíltan tudtunk beszélni róla. Ez segített tovább oldani a feszültséget. Kevésen múlt, de barátságunk kiállta az élet próbáját. Ezen felbuzdulva, elmondtam még más közeli barátomnak is.
Nem tudtam, és már nem is akartam tovább magamban tartani, hihetetlen belső őrlődést jelent ezzel állandóan egyedül lenni.
Az első reakció általában a meglepetés volt, legtöbben nem sejtették. Szinte mindig az volt a hozzáállásuk, hogy eddig a melegség egy távoli rossz, undorító, elítélendő dolog. Biztosak voltak benne, hogy az ő környezetükben nincs ilyen ember. Igazából a hozzáállásuk a melegséghez nem változott, de mivel engem már ismertek előtte, tudták milyen ember vagyok, így ez nem változtatta meg a megítélésemet. Volt, aki kifejezetten kíváncsi volt, hisz nem sokat tudott erről a világról. Azt is megkaptam, hogy rosszul érzem, ez el fog múlni. Amikor a testvéremnek coming outoltam, legnagyobb meglepetésemre azt mondta, hogy „de hisz ezt tudtam, csak vártam, hogy te mikor mondod el, nem nagy dolog, támogatlak”.
A szüleimet eléggé megviselte… Féltettek. De szerencsére manapság már tudunk beszélni róla.
Minél többször mondtam el valakinek, annál könnyebben ment. Mindig a lelkükre kötöttem, hogy ez akkora nagy dolog nekem, és olyan fájó pont, hogy senkinek ne mondják tovább. Megígérték, de persze szinte mindig elkottyintották másoknak, így egyre csak nőtt azoknak a köre, akik tudták rólam. Az emberek pletykálkodni kezdtek. Először nagyon haragudtam azokra, akik megszegték az ígéretüket, és továbbmondták, hisz úgy éltem meg, hogy sebezhetővé tettek, exponáltak.
[caption id="attachment_67945" align="aligncenter" width="339"]
