Galambék négyszobás lakosztályban laknak a kert végében. Összkomfortos hajlék ez, már akkor custome-bútor volt benne, amikor a házunkban még belső ajtó sem. Olyanok ők, mint az indiai szent tehenek, évekig életünk sok szegmensét az ő kényelmükhöz igazítottuk. Aztán lett egy kisfiunk!
De vissza a madarakhoz. Történt ugyanis, hogy ismét elutazott a párom. Vidéki életünk legizgalmasabb pillanatai akkor történnek, amikor ő elutazik, én meg maradok egyedül a tanyán. Szóval, versenyszezon volt. Már a galamboknak. Külön ceremónia ez, reggel hattól nyolcig és este ugyanígy zajlik a galambok edzése. Tojók ki, hímeket átterelni, tojókat beengedni, megetetni, átterelni, majd jöhetnek haza a hímek.
Nem érteni kell, csak csinálni, mint a nőkkel, jegyezte meg anno a párom. Nagyobb lelkesedéssel kanalaznám a trágyát, csak hogy a lelkiállapotommal legyünk tisztában. De elvégzem, hisz megkért.
Szóval így történt: a fránya hím nem akkor, nem úgy, s nem arra fordult, bekeveredett a tojók közé. „A postagalamb motivációja verseny előtt a kaja és a párja” – hallottam párom korábbi kiselőadását. Tehát, verseny előtt kevesebbet kapnak enni a madarak és szegregáció van, fiúk, lányok külön, hogy majd a nemi ösztön is dolgozzon bennük. Érthető módon bepánikoltam: verseny előtti napon nagyon nincs rendben, hogy egy hím bekuckózott a csajok közé.
