A Ne bántsátok egymást! felszólítást gyakran javaslom, kérem, parancsolom a vallásórán, vagy bármilyen más gyermek és ifjúsági tevékenységen is. De mit is jelent bántani? Emberi viszonyainkban leginkább két kategóriába sorolható a bántás: tudunk tettel és tudunk szóval bántani. Tudunk ütni és kínozni, végső soron a másik embert elpusztítani. Tudunk gúnyolódni és zsarolni, hízelegni és félrevezetni, a másik embert tönkretenni. Persze az is benne van ebben a keserű levesben, hogy mindezekre a képességekre tudatosan és szánt szándékkal tudunk koncentrálni, de sokszor megtörténik az is, hogy akaratunk ellenére bántunk szóval és tettel.
Megint egy vallásórás példával hozakodom elő. Lássuk a gyakorlatban, mit jelent tettel megbántani valakit, és mit jelent szóval bántani!
Én megfricskázom a fejed – mondtam az egyik kisfiúnak –, te pedig megbántasz szóval. Hadd mutassuk be az osztálynak, hogy mennyire hasonlít egymáshoz ez a két dolog.
Odamegyek a kisfiúhoz, megfricskázom a fejét, mosolyog. Bátorítom: én most téged megbántottalak, fájdalmat okoztam neked. Most te mondj nekem valami bántót. A kisfiú tovább mosolyog és azt mondja: de nem fájt, nem bántott meg. Unszolom: mondj már valami bántót nekem.
A szemei nagy karikára nyílnak, arcára kiül az őszinte döbbenet: nem tudok bántót mondani. És ahogy néz, és ahogy ismerem, tényleg elhiszem, hogy
ő nem tudna bántót mondani. Nem csak nekem, talán senkinek.
Belém villan, Istenem, mennyire érzéketlen vagyok, vagy mennyire nem ismerem, hisz ez a kisfiú a jóindulat és együttérzés megtestesülése. Amikor valaki sír az osztályban, ő kérezkedés nélkül odamegy és átöleli, vagy nekifog simogatni és vigasztalni: ne sírj, na, ne sírj. És ha úgy érzi, hogy az ő vigasztalása nem elég, odajön hozzám, és azt mondja: pap néni, X.Y. nagyon szomorú, csináljunk valamit.
Megszégyellem magam. De más gyermek más lelkületű, így már sok kéz van a magasban, és már kiabálnak is: én, én, én mondok bántót. Az egyik azt mondja:
maga olyan csúnya, akkora fülei vannak, mint egy szamárnak. A másik azt mondja: maga hány éves is? Ugye hatvankettő? Már csak azért na, a ráncai.
A hangulatot nem lehet visszafogni, mindenki harsányan nevet. Elszabadul a hasonlat-lavina: neked olyan fogad van, mint egy nyúlnak, neked olyan hajad van, mint egy sünnek, neked olyan szemeid vannak, mint a verébnek… és mindenki nevet.
Amikor lecsillapodunk, újravesszük a bántás változatait, és megegyezünk abban, hogy komoly helyzetekben mind a két fajta bántás nagyon tud fájni. Fáj, ha megfricskázzák a fejem, fáj amikor meglöknek és elvágódom, fáj ha kigúnyolnak, fáj, amikor hízelegnek vagy éppen hazudnak nekünk. De bármennyire is egyetemes érvényűek ezek az emberi tulajdonságok, mégis mindig vannak kivételek. Igen,
vannak olyan emberek, olyan lelkek, akik nehezen tudnak bántani. Akik eltűrik a bántást, elviselik, hordják a keresztet, de egyszerűen képtelenek arra, hogy másokat megbántsanak, vagy egyszerűen csak visszabántsanak.
Vannak erős lelkek, hatalmas lelkek, akik inkább maguk szenvednek, mintsem másoknak szenvedést okozzanak. Valószínűleg nekik, ezeknek a Jézus-lelkületű embereknek köszönhetjük, hogy egy hajszálnyival mindig több az örömünk, mint a szenvedésünk.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Gyermeklélek. Bánatevés.
Vallásóráim fő célja, hogy a gyermekekkel elhitessem: az élet minden egyes napja szép, a jó Isten jónak teremtette a világot s benne az embert, csak időnként nehéz átevickélni a szeretet nélküli napokon.
