– Mire költesz szívesen, és mire nem szeretsz pénzt kiadni?
Enikő: Élményekre (gasztroélményekre is) szívesen költök, kirándulásokra, könyvekre, maradandó dolgokra (bútorra, fákra, bokrokra, virágokra), persze ruházati cikkekre is, de nem szeretek túlzásokba esni.
Ha kell valami, mindig megnézem, honnan tudom azt a lehető legolcsóbban beszerezni.
Melinda: A saját pénzemmel nem mindig sikerül a pénzkidobást kivédeni. Lehet, amiatt is, hogy most már több pénzem van. Felpróbálok egy blúzt, és látom előre, hogy biztosan nem fogom felvenni, de a színe annyira tetszik, hogy úgy is megveszem.
Kinga: Amire nagyon nem szeretek költeni, azok a számlák. Bármi mást szívesen vásárolok.
Tünde: Egy ideje igyekszem nagyon tudatos lenni ezen a téren is: hogyha az ember „minőségi” életet szeretne élni, nem a pénz a legfontosabb kellék. Vásárlásaim során szívesen részesítem előnyben a helyi termelőket a multik boltjaiban kapható, rengeteg hulladékkal járó élelmiszerek helyett; a turkálók ruhakínálatát a márkás külföldi divatcikkek helyett, a természetes, környezetbarát anyagokat a legutolsó divatú bútorkollekciókkal szemben.
– Mit tartasz jó befektetésnek?
E: Sokszor az olcsó a drága, mert kétszer kell megvenni. Tehát
jobbnak tartom egy jó minőségű, de drágább dolgot beszerezni. Jó befektetés az, ami évek múlva is használható.
De persze van olyan szerencsés eset, amikor egy jó dologhoz olcsón férünk hozzá, pl. használt tárgyak.
M: Az utazásba biztos, hogy nem kár pénzt fektetni. Az élményeidet nem veszi el tőled senki. Amíg fizetésből éltünk, akkor sem gondoltam, hogy a nyaralás kidobott pénz lenne, az az évi munkám gyümölcse. Igaz, húsz éve még nem szállodában nyaraltunk all inclusive ellátással, hanem volt egy mikrobuszunk, beült a család, én hátul aludtam a gyerekekkel, a férjem elől nyomorkodott az első ülésen. Volt egy kicsi aragázkályhánk, azon főztünk, az élelmen spóroltunk. S hogy az út ára is megtérüljön, hazafelé már áruval megrakodva jöttünk...
T: Ha sok pénzem és időm lenne, akkor valószínűleg valami közösségi létesítményt hoznék létre, ami a jövedelemszerzés mellett sok embernek a hasznára lenne. Azt tartom jó befektetésnek, aminek a gyümölcsét sok jó ember élvezheti.
Az olcsó a drága
– Vannak-e olyan státusszimbólumok, amelyek egy nő vagyoni helyzetére utalnak?
E: Ha egy nő nagyon drága táskát visel, arról a nőről feltételezni lehet, hogy jómódú.
M: Ez az egy nyakláncom van. Az, hogy olyan kocsim van, amilyen van, arra büszke vagyok, az egyik olyan dolog, amit én teremtettem meg magamnak. Nőként tudtam megvenni, nem a gazdag férjem kellett nekem megvegye.
T: Nekem az egyszerűség egyre szimpatikusabb. Egy stílusos nő, szerintem sokkal jobban vonzza a tekinteteket, mint az áruházláncok legújabb divatját követő vagy éppen Louis Vuitton táskát viselő nők.
– Mennyire kezeled tudatosan, szigorúan a kiadásaid?
K: Minden hónapra megvan, mit szeretnék megvenni, és addig másra nem koncentrálok, amíg nem teljesült a kitűzött cél. De ha nincs cél, akkor ahogy esik, úgy suppan...
E: Nem szeretek tovább nyújtózkodni, mint ameddig a takaróm ér.
M: Nagyon-nagyon-nagyon megfogom a pénzt. Édesanyámtól én azt láttam, hogy mindig a nő kezeli a pénzt. Amikor férjhez mentem, már sok spórolt pénzem volt. Mindig én kezeltem a pénzt a házasságban is, és nagyon-nagyon-nagyon beosztottam.
Amikor vállalkozni kezdtünk, a férjem volt az, aki mindent meg akart venni. A fizetését mindig hazahozta, lerakta, és amikor pénz kellett neki, kért. Vagy ha szeretett volna valamit megvenni, akkor azt elmondta, én meg azt, hogy most nem lehetséges. Megfontoltabb vagyok. Úgy kellett osszak-szorozzak, hogy valahogy kihozzam.
Amikor elkezdtünk üzletelni, nagyon nehéz volt. Éjjeleket nem aludtam, hogy mi hogy lesz. Tudtam, hogy adósságom nem szabad legyen, mert édesanyám mindig azt mondta, hogy vigyázz, mert ha adósságod van, el vagy veszve.
Még azt is kiszámoltam, hogy egyetlen sofőr egyetlen nap alatt megtett plusz 5 kilométere mekkora kiesés a cégünknek. Nagyon érdekelt a matek már az iskolában is...
T: Rugalmasan kezelem a pénzt, és szeretem, ha áramlik. Megfigyeltem, hogy minél többet juttatok olyanoknak, akik esetleg rá vannak szorulva, nekem más helyekről, más formában sokkal több térül vissza. Nagyon ritkán vásárolok nem funkcionális dolgokat, és nem szeretek halmozni.
Minél többet adsz, annál többet kapsz
– Okoz-e konfliktusokat a pénz?
E: Természetesen. Van sok olyan terület (például egy meszelés), ami az én életembe lazán belefér, a férjem számára teljesen fölösleges. De ezeket lehet kezelni.
M: Nekünk a családban akkor okozott konfliktust, amikor láttam, hogy valami nem éri meg, és kidobott pénz. A férjem, ha elgondolt valamit, azt véghez is vitte. S ha én tudtam, hogy fölöslegesen adunk ki pénzt valamire, abból sok vitánk született. Ő győzött általában. Mikor tudod, hogy csak 10 lejed van, de 100 lejt kell azonnal elővegyél, az nagyon nagy stressz...
T: Valószínűleg sok családban konfliktusforrás, nekem (még) nem volt alkalmam ezt személyesen megtapasztalni.
– Mindegy, hogy miből származik a bevétel?
K: Illegális dolgot nem tennék csak azért, hogy legyen...
M: Fontos a pénz, de nem minden. Minden áron nekem nem kell a pénz.
Az egészségünk, ami így is jól el van használva, sokkal fontosabb. Jóval nagyobb stressz árán nem kell a több pénz.
Lehetne kétszer ekkora is a vállalkozásunk, de nem. Amíg fiatal az ember, semmi nem szab határt, de egy bizonyos kor után az ember már szab egy határt. Minek még több pénz? Ha a gyermekeid el vannak rendezve, nincs többnek értelme.
T: A legtisztább pénz az, amikor olyasvalamiből származik, ami nekünk örömet okoz, jót tesz a környezetünknek, a társadalomnak (vagy legalábbis nem árt), és valamiféleképpen a jót is szolgálja: jó irányba halad a világ tőle. De ez csak keveseknek adatik meg.
Több pénzt. Minek?
– Bevallod-e a párodnak, hogy mi mennyi volt, vagy esetleg kevesebbet mondasz?
T: Bevallom, és elképzelhetetlen számomra, hogy ebből gond lehetne.
K: Nem mindig vallom be rögtön, de ha egy bizonyos idő eltelik, és ismét szóba kerül az, amit vásároltam, akkor igen.
E: Előfordul, hogy kevesebbet mondok, főleg a számára nem fontos dolgok esetében. Ha ezt a többletkiadást, amiről ő nem tud, senki és semmi nem sínyli meg, de ő bosszankodna miatta, akkor fölöslegesnek tartom megmondani.
M: Soha nem kérdezte meg, mit mennyiért vettem, ezért nem kellett tagadjam semminek az árát. De mindig is én voltam a megfontoltabb.
– Fontos, hogy a párod nálad tehetősebb legyen? Vagy magadnál szegényebb társat is el tudnál képzelni?
E: Régimódi vagyok, talán jobb, ha a férfi keres többet. És az is szerencsés, ha a társak hasonlóan viszonyulnak a pénzhez.
M: Én még a férjem előtt eldöntöttem, hogy én férfitól pénzt nem fogok kérni. Úgyhogy én simán el tudom képzelni, hogy mellettem olyan férfi legyen, akinek nincs pénze.
Nagyon korán eldöntöttem: nekem egyetlen férfi se adjon pénzt. És nem is kellett adjon. Mindig többet kerestem, mint a férjem.
T: Szerintem nem biztos, hogy ideális az a páros, ahol mindketten estig dolgoznak, és csak aludni járnak haza, a gyerekeiket is más neveli. Manapság egy olyan férfi, aki sok mindenhez ért, sok mindent megcsinál a ház körül, és több időt tölt a családjával, mint a munkájával, szerintem többet ér, mint egy agyonhajszolt, jól kereső, de stresszes társ.
Melinda jól menő vállalkozó, nagyon megfontolja, mire ad ki pénzt. Kinga fizetéstől fizetésig él, gyakran túlkölt. Enikő mérsékelten vásárol, de azért vannak olyan tételek, amelyeket eltitkol a férje elől. Tünde anyagilag is minimalizmus-párti. Hogy ki csinálja „jobban”? Nem tisztünk dönteni. Az azonban bizonyos, hogy a pénznek sem kell(ene) tabunak lennie. Sem kapcsolatban, sem közbeszédben.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Minden (is) drágulni fog – Egy racionálisabb világ felé nézünk
Még ki sem lábaltunk teljesen a világjárányból, a szomszédos háború árnyékolja be a mindennapjainkat. Miközben csak reménykedünk abban, hogy nem leszünk közvetlenül is érintettek az orosz–ukrán konfliktusban, a gazdasági hatásait máris érezzük mindannyian. Dr. Geréb László közgazdász, a REGA régiókutató egyesület elnöke a racionalizált költekezésre ösztönöz.
