Kezdjük a szeretettel! A görög mitológiák több változatban is ismétlődnek: Homérosznál, Hésziodosznál, a tragédiaszerzőknél és másutt. Hésziodosz mondja, hogy a világ ősállapota a Káosz volt, alkotórészei összevissza bonyolódva leledztek. Egy légáramlat termékenyítette meg a Káoszt, ezüsttojásból született Érosz, a vonzalom, a szeretet, aki aztán létrehozta Uranoszt, az eget, és Gaiát, a földet.
A másik szerelemmítosz arról szól, hogy a férfi és a nő mellett létezett egy harmadik nem is, amely az első kettőt egyesítette magában: ez volt az androgün. Az androgünök óriási erejük tudatában már az istenek hatalmát veszélyeztették, mire Zeusz úgy döntött, hogy emberi mivoltukat megtartva ugyan, de gyengébbé teszi őket. Kettévágta őket, férfira és nőre.
Ettől kezdve van az, hogy vágyakozunk saját énünk másik fele után. Vagyis a szerelem az emberi őstermészet folyománya: szeretetteljes kapcsolat nélkül csak fél-emberek vagyunk.
És akkor nézzük, milyenek is ezek a nők, hogy miért is szeretjük őket mi, férfiak. Annak ellenére, hogy állandóan különféle kúráknak veti alá magát, hol svéd diéta, bébiétel-diéta, nyolcórás diéta, hol gyümölcskúra, aztán testkontroll, agykontroll, aztán Jane Fonda-módszer, vagy csak egyszerűen nem eszik. Reggel semmit, délben három darab sótlan főtt répa, este meg egy szárszói fröccs (horgászfröccs vagy totemfröccs), száraz fehérből. Éhes, mint a kutya. Viszont fogy. Viszont minek, kérdezzük mi. Merthogy így is, úgy is szeretjük.
„És akkor is, ha a páros heteken (2, 4, 6, ...) szeret, a páratlan (1, 3, 5, …) heteken gyűlöl, de minden héten meg akarja változtatni az életünket. Akkor is, ha veszélyes és kalkulálhatatlan, ha gondolkodásmódja hasonlít néhai Andrássy Katinkáéhoz, Károlyi Mihály feleségééhez, amennyiben mindig az egész világ van a fejében.” (E. P.)
Hogy szereti ugyan Marquezt és Bodor Ádámot, ám neki, mondja, Krasznahorkai túl magas. Hogy nem böngész pornóoldalakat, hogy minden gyerekre rámosolyog, hogy van egy forradás a homlokán meg egy kutya a kertjében.
Mert olyan, mint a réti gazella, orra, mint a libanoni kőszál, lélegzete, mint a gránátalma illata, ő a hold a csillagok között, ő Mária a szentek között, almafa az erdő fái között, liliom a bogáncs között.
Nektár, savanyú lőre – hogy a világ minden gyönyörűsége csak hasonlat őrá(juk). Szeretjük, mert szeplős, barna hajú, fekete, szőke, gömbölyű térdű (és mint Hrabal óta tudjuk, a gömbölyű női térd a Szentlélek másik neve), kávészagú, mert katolikus, protestáns, liberális, konzervatív, hívő, ateista, feminista, anarchista. Mert szereti a pénzt, a minőséget, a zabpelyhet. Blúzai mindenike szűk, mert a legkeményebb üzletasszony bikinijén is megható kis virágok és csipkék vannak, satöbbi.
Mert nők, és nem férfiak, sem egyebek.
Mert annak ellenére, hogy sokszor észre sem vesszük, általuk részesülünk abban az élményben, hogy mi is többek és mások vagyunk (lehetünk), mint semmi kis életű, egyszerű egyedek.
Kiemelt kép: Shutterstock
A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2019. decemberi lapszámában jelent meg.
