Nem csak művelni, beszélni is kellene a szexről ARCHÍV

Gyakran, még ha a legjobbat akarjuk is, jégtorlaszok emelkednek közöttünk, amiket – legalábbis úgy érezzük – a legnagyobb szeretettel sem tudunk felolvasztani. Talán azért, mert nem elég a másik, a feleség, a férj, a gyermek, a barátnő iránt bennünk meglévő meleg érzelmek sokasága – szemléletváltásra, eszköztárunk bővítésére is szükség van. Csak néhány életterületünkről szemléztünk, de érdemes ezt továbbgondolni.

Nem beszélünk a szexről, legalábbis nem úgy, ahogyan kellene: világszerte zajlik a második szexuális forradalom, ám nekünk még az elsőt sem sikerült „megemésztenünk”. Jeget kell törnünk a kommunikációban, hogy tudjunk beszélni róla.

Közhiedelem, hogy mifelénk a férfiak beszélnek többet a szexről, természetesen miután legurult egy-két sör, megoldódtak a nyelvek és a gátlások. Kérdezem a férfi ismerőseimet, és hamar kiderült, hogy az elvétett trágárságoktól eltekintve valójában nem beszélnek a témáról. De mi, nők sem…

Anyaként, és főként amióta a fiam is feltette az első kérdéseket, kifejezetten kezdett érdekelni a szexuális felvilágosítás. Furán is néznek sokan, amikor mesélem, hogy milyen válaszokkal álltam elő gyermekem első, még ártatlan kérdéseire:

Mire való a hímvessző? Hát a herék? Hogyan lesz a gyerek? Miért más a lányoké? A kérdések csak időszakosan fogynak el, ahogyan érik és növekszik, újabbakkal rukkol elő. Megvallom, sokszor fejtörést okoz, hogyan magyarázzam számára érthető, nem túl bonyolult módon el a szaporodás alapjait, s azt is, hogy mit jelent a szex – hisz például ez a hatéves már különbséget vélt felfedezni a két fogalom között. 

Hogy miért fontos mindez? Hányszor panaszkodunk mi, nők, hogy egyik-másik férfinak fogalma sincs, számunkra mi okoz örömet a szexben, hogy mire van szükségük. Tinédzserkorban talán ez még elfogadható, sőt, természetes, de sokszor egész házasságok telhetnek úgy, hogy a felek között soha nem kerül szóba a szex. Talán közrejátszik az is, hogy

nincsenek szavaink arra, ha a szexről kell beszélni, a formális edukációból ez gyökeresen hiányzik, leggyakrabban az otthoni nevelésből is.

No, nem a cifrábbnál cifrább székely vulgaritásokra gondolok itt – abból van bőven –, hanem az akár standard kifejezésekre is, amelyeket még mindig csak suttogva, virágnyelven, pironkodva mondunk ki. Pénisz, punci, mellbimbó, csikló, sperma… Miért gondoljuk, hogy ezek pejoratív, csúnya szavak? Miért nehezebb szánkra venni a pénisz szót, mint mondjuk azt, hogy bögre?

Azt mondják a szakemberek, hogy az igazi őrület az, amikor újra és újra ugyanazt tesszük, és mégis mindig más eredményt várunk. Talán így van a székelyföldi társadalmunk is a szexuális kommunikációval: nem beszélünk gyermekeinkkel a témáról, sőt, a szégyenérzet magvait már jó korán elültetjük bennük, hogy a későbbiekben eszükbe ne jusson a témáról beszélni. Ilyet nem szabad kérdezni! Ilyen szavakat nem használnak az okos, ügyes, szép kisfiúk, kislányok!... És újabb generáció nő fel úgy, hogy nem tanult meg őszintén beszélni a szexről. Legalábbis nem a szülőktől. 

korábban írtuk

Dicsérettel törjünk jeget!
Dicsérettel törjünk jeget!

Gyakran, még ha a legjobbat akarjuk is, jégtorlaszok emelkednek közöttünk, amiket – legalábbis úgy érezzük – a legnagyobb szeretettel sem tudunk felolvasztani. Talán azért, mert nem elég a másik, a feleség, a férj, a gyermek, a barátnő iránt bennünk meglévő meleg érzelmek sokasága – szemléletváltásra, eszköztárunk bővítésére is szükség van. Csak néhány életterületünkről szemléztünk, de érdemes ezt továbbgondolni.

Manapság nem nehéz információhoz jutni, a Google mindenre is tudja a választ, ráadásul ott van a pornó-ipar, amely már kontroll nélkül ömleszti magából a tartalmat. Így is lehet a szexről tanulni. Sokan – jobb híján – ezt teszik. Aztán bezárul az ördögi kör: párt választanak, gyerekeik lesznek, akiknek szintén nem tanítják meg, hogyan kellene a szexről beszélni, hisz nekik sincsenek ilyen mintáik. Törjünk hát jeget: beszéljünk róla. Ennyi. Így, leírva, nem is olyan ördöngösség. 

Cikkünk a Nőileg magazin 2022. februári lapszámában jelent meg.

Kiemelt kép illusztráció: Shutterstock

korábban írtuk

Alig tudunk beszélni a testünkhöz tartozó „kimondhatatlanokról” – főleg a gyerekeinknek
Alig tudunk beszélni a testünkhöz tartozó „kimondhatatlanokról” – főleg a gyerekeinknek

Fütyi! Pfúj. Csúnyája! Cuni! Jajj, ki ne mondd! Lehetőleg soha. Ha kimondod, bevonzod az ősbűn varázslóasszonyát, aki megátkoz téged. Sajnos, valahogy így állunk hozzá a saját szexualitásunkhoz, szerencsésen átörököltük az évszázados taburendszert. Hogy aztán negyvenévesen még mindig erősen pironkodva tudjunk a nőgyógyásznál arról beszámolni, hogy a csúnyánknak valamilyen baja lehet.