Ahányan vagyunk, annyiféleképpen éljük meg a járvány-időszakot, azonban egy dolog közös: a várakozás. Várjuk a végét, s a még nem látható következményeit, hogy valami biztos fogódzónk legyen a jövőnket illetően. Közben telnek a napok, s lehet, hogy megfeledkezünk arról, hogy az életünk ma történik.
Sokan arra biztattak, hogy használjuk ezt az időszakot a befele fordulásra, önismeretünk elmélyítésére, céljaink, értékrendünk átgondolására. Bár az elején úgy tűnt, rengeteg felszabadult idővel fogunk rendelkezni, hamar bebizonyosodott, hogy ez nem ilyen egyértelmű: családok-egyedülállók, fiatalok-idősek, mind sajátos nehézségekkel találták szembe magukat. A belső utazáshoz azonban türelem kell, ami egyre fogyott. Fogyasztói társadalmunknak amúgy sem erénye a türelem, hiszen már gyermekkortól arra tanít és mantrázza minden csatornán, hogy jár neked, megérdemled! És ha jár, hát akarjuk is, lehetőleg most, rögtön.
A szerkesztőségünkben idén rendszeresen téma volt a türelem. Mindenkinél fogyott a készlet, de mindegyre azzal erősítettük egymást, hogy nekünk egyelőre még az elfogadható helyzet jutott, és aki még bírja, legyen türelemmel azok iránt, akiknél szakad a cérna. Van, hogy egy helyzet javításához elég a figyelő csend is.
Belső utazás. Őszintén kíváncsi vagyok, haladtunk-e előre ezen az úton. Mert a közösségi médiából úgy tűnik, hatalmas az érdeklődés ez iránt.
Popper Péter mondta egy előadásában, hogy amit sokat emlegetnek egy társadalomban, abból hiány van. Így volt ez '89 előtt a szabadsággal. Ma sokat beszélünk az empátiáról, szeretetről, önbecsülésről, háláról, elfogadásról.
Ha egy jókívánságot megfogalmazhatok, akkor azt kívánom: töltődjenek be hiányaink, és tanuljuk az elégségeset!
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
