Neked is fejtörést okoz évről évre, hogy mivel lepd meg szeretteidet? Mit szólnál, ha akár saját fotóval, gyermeked hajtincsével ellátott ékszerekkel lephetnéd meg a környezeted? Nagy Noémi, a Brittle Store márka alapítójának segítségét kértük az ajándékvadászatban. Ha valami igazán egyedire vágysz, akkor olvass tovább!
2022. november 17., 08:17
- Honnan indul a Brittle Store márka története?
- Egészen gyerekkoromig kell visszamennünk, hiszen már korai emlékképeimben is felsejlenek az ékszerek, kiegészítők. Már kisgyerekként is előszeretettel próbálgattam fel édesanyám készletének darabjait. Ez a szenvedély felnőtt koromban is megmaradt, mára már saját kollekciót gyűjtöttem össze. A vállalkozás ötlete 2019-ben pattant ki a fejemből. Szerettem volna felhívni a környezetemben élő személyek figyelmét arra, hogy egy-egy kiegészítő milyen sokat tud adni a mindennapi életünkhöz. Egy szép karkötő, fülbevaló vagy óra hozzájárulhat ahhoz, hogy az embernek jobb kedve legyen, feldobja az öltözetét, vagy rájuk pillantva felidézhessen egy kedves emléket. A Brittle Store márka menedzselése számomra egy igazi feltöltődés, hiszen emellett külföldön dolgozó személyeknek segítek adóvisszatérítési ügyekben. Bár távol áll a két dolog egymástól, mégis valahol összekapcsolódnak abban, hogy segítek az embereknek.
Nagy Noémi, a Brittle store márka alapítója
- Milyen termékek találhatóak meg a portfóliódban?
- A rendeléseimnél mindig figyelembe veszem a különböző ünnepköröket, illetve a vásárlóim személyes igényeit is. Mára már 50-féle fülbevalóval, 50-60 típusú órával, 60-70 variációjú karkötővel és több mint 150 talizmánnal rendelkezem. Minden termék kiválasztásánál fontos számomra, hogy minőségi alapanyagokból készüljenek az adott darabok. Éppen ezért rozsdamentes acélból készült nyersanyagokat vásárolok. Ennek köszönhetően a termékek vízállóak lesznek, nem feketednek meg, és így vásárlóim sokkal több ideig használhatják őket. A karkötők közül is több variációt készítek. Kínálatomban megtalálhatóak az ásványokból készült karkötők, az ezüst karkötők, melyek különböző talizmánokkal egészülhetnek ki. Már az óráim is elérhetőek ásványokkal kombinálva.
- Érkeznek különleges kérések is?
- Szerencsés vagyok, mert számos visszatérő klienssel rendelkezem, és a közösségben sokan vannak, akik igazán kreatívok. Volt már olyan megrendelésem, ahol a hölgy a menyasszonyi csokrának szirmait szerette volna talizmánba foglalni. Jelenleg pedig kísérletezem olyan lehetőségekkel, mint például a gyermekek hajfürtjeit, tejfogát magába foglaló kiegészítők. Anyukák részéről érkezett kérés, hogy anyatejes ékszert készítsek. Ezeknek az ékszereknek a kidolgozása folyamatban van.
- Honnan nyered az inspirációt?
- Sok esetben a saját ízlésemnek megfelelően készülnek el a különböző kiegészítők. Időnként figyelmeztetnem is kell magam, hogy ha nekem nem is tetszik egy bizonyos szín vagy nem szívesen viselném, attól még lehet, ha valaki más számára az a tökéletes. Rendszeresen átnézem a különböző katalógusokat, melyeket az alapanyagok gyártóitól kapok, na meg persze a Pinterest is örök barátom. Arról nem is beszélve, hogy leginkább a vásárlók azok, akik ötleteket adnak. Igyekszem minden egyedi kérésüket megvalósítani a lehető legrövidebb időn belül. A rendeléstől számítva 24-48 órán belül el is készítem a kiegészítőket.
- Melyik a te kedvenced?
- Kicsit mindegyik termékembe beleszeretek, hiszen szívem, lelkem beleteszem a munkába. Ha mégis választani kellene, akkor a párommal készült fotót tartalmazó talizmán lenne az. Sokan meg is szoktak lepődni, hogy erre is van lehetőség, hiszen ki az, aki nem szívesen viselné szerettei fényképét a kiegészítőiben.
Saját fotóval ellátott talizmán
- Mivel készülsz a karácsonyi szezonra?
- A készletben gyakorlatilag szinte minden szimbólum megtalálható, ami a karácsonyi ünnepkörhöz kötődik. Vannak karácsonyfagömbös, mikulásos, rénszarvasos, angyalkás talizmánok, ugyanakkor a különböző hobbikhoz vagy akár sporttípusokhoz kapcsolódó szimbólumok, a virág, állat, mesefigurás talizmánok is megtalálhatóak. Ebben az időszakban nagyon kelendőek szoktak lenni a különböző, családdal kapcsolatos feliratok is, mint például az anya-lánya modell vagy a család tagjait ábrázoló emberi alakok.
Különleges kiegészítők karácsonyra
- Melyek a jövőbeli céljaid?
- Nagy bennem a tanulás iránti vágy, így mindenképp szeretném még inkább szélesíteni tudásom, s azáltal a termékkínálatomat is. Főként az órák terén tervezek nagyobb újításokat a jövőben. Nagy álmom, hogy idővel Csíkszeredában egy saját kis boltot is nyithassak. Bízom benne, hogy ez a vágyam hamarosan teljesülhet.
Ha felkeltette érdeklődésedet a Brittle Store kínálata, akkor megtalálod a márkát Facebookon vagy Instagramon. Ne késlekedj a karácsonyi ajándékok beszerzésével!
Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
Cookie-k (Sütik)
Cookie-k (Sütik)
A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyeket felhasznál(hat)nak, minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
A testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el, és a későbbi látogatás során ezt olvassa vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
Ezen sütik célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék a Nőileg weboldalát (noileg.ro), használhassák annak funkcióit és az ott elérhető szolgáltatásokat. Az ilyen típusú sütik érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart, a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépről, illetve a böngészésre használt más eszközről.
Harmadik fél által elhelyezett cookie-k (analitika)
A Nőileg a weboldalán alkalmazza a Google Analytics, Google Tag Manager, Google AdManager, Google AdSense, Facebook Pixel mint harmadik fél sütijeit is. A Google Analytics statisztikai célú szolgáltatás használatával a Kiadó információkat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használja fel. Ezek a sütik szintén lejáratukig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket.
Webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatók
A Kiadó webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatókkal működik együtt. E külső szolgáltatók hozzáférhetnek a felhasználó IP-címéhez, ezenfelül pedig sok esetben cookie-k vagy egyéb kattintásmérők használatával biztosítják a szolgáltatások személyre szabását vagy elemzését, statisztikák készítését. A külső szolgáltatók által elhelyezett cookie-k bármikor törölhetők a felhasználó készülékéről. A külső szolgáltatók a részükre továbbított személyes adatokat saját adatvédelmi tájékoztatóik szerint kezelik.
A webanalitikai, hirdetéskiszolgáló, hírlevélküldő szolgáltatók: Google LLC., Facebook Inc., The Rocket Science Group, LLC.
Alapműködést biztosító sütik:
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyeztetni, mint például a Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: smartbanner
NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, X-en (Twitteren), vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak