Tudós nők: Dr. Kovács Ágnes Melinda

Babakutató számos publikációval, kutatásait közölte már a Science, az Amerikai Tudományos Akadémia (PNAS), a brit Királyi Természettudományos Társaság szaklapja, de eredményeiről írt a National Geografic is. Brassóban született, jelenleg Budapesten él. (Cikkünk rövid változata, a sorozat első interjúja a 2021-es Nőileg magazin januári számában jelent meg.)

– Hátráltatta-e a pályádat az, hogy nő, illetve anya vagy?

– Talán érdemes két részre választani ezt a kérdést. A kérdés első felével kapcsolatosan, nem gondolom, hogy az, hogy nő vagyok hátráltatta a pályámat. Viszont itt fontos kiemelni, hogy a pszichológia, és ezen belül a fejlődéslélektan olyan szakterületek, amiket nagy többségében nők választanak, és talán emiatt nem is igazán összehasonlítható egy más szakterületen dolgozó kutató helyzetével. 

Brassóban 1977 februárjában született, 2000-ben diplomázott pszichológiából a BBTE-n. 2008-ban doktorált, 2010-től a Közép-Európai Egyetemen kutató, 2017-től egyetemi docens. 2019-től az Academia Europea tagja, ugyanekkor lett a Közép-Európai Egyetem Kognitív Fejlődéslélektani Kutatóközpontjának vezetője. Párjával egy kisfiúk van.

– Ami a kérdés második felét illeti, az élet úgy hozta, hogy későn váltam anyává, és amikor megszületett a kisfiam, már megvolt a jelenlegi kutatói-oktatói egyetemi állásom. Doktori hallgatóként egy idegen országban, meg később fiatal kutatóként valahogy annyi bizonytalansági tényező volt, sikerül-e befejezi a doktori kutatásokat, lesz-e állandó állásunk, hogy ha nem is teljesen tudatosan, de egyre csak halogattuk a gyerekvállalás kérdését. Utána meg azzal szembesültem, hogy az élet nem mindig akkor és azt adja, amit szeretnél. Végül

40 éves voltam már, amikor megszületett a kisfiam, aki most már 3 éves, és természetesen ő életünk legnagyobb ajándéka. De nem mondom, hogy az ezt megelőző időszak könnyű volt. Nem szabadott volna elfelejtenem, hogy az idő ilyen értelemben a nők ellen dolgozik,

és hogy nem mindegy hogy valaki a 30-as évei elején vagy a végén kezd a gyerekvállalásról gondolkodni. 

– Milyen téma foglalkoztat, amit eddig valamilyen okból nem nyílt lehetőséged kutatni?

– Főleg fejlődéslélektani témákkal foglalkoztam, de nem csak ezekkel. Az egyik fő kérdés számomra mindig is az volt, hogy hogyan is működik az emberi elme és milyen utat kell bejárnia ehhez a fejlődés folyamán. Úgy vélem, a legizgalmasabb válaszokat ezekre a kérdésekre kisbabák tanulmányozásával lehet szerezni. Mindig lenyűgözött az a kérdés, hogy mi áll a emberi elme kombinatorikus ereje mögött. Újabb kutatásaink egy sor ide tartozó témát boncolgatnak: hogyan lehet a meglévő tudásból valami újat generálni, hogyan válik képessé a kisbaba elméje apró részleteket vagy fogalmakat úgy összekapcsolni, hogy azok új összefüggéseket vagy új fogalmakat eredményezzenek, és hogy erre milyen hatással lehet a szociális környezet. 

– A jelenkor kihívásaiból kiindulva, az ember számára milyen területet kellene szerinted kutatni?

– Általában nem könnyű megbecsülni, hogy merre tart egy tudományág, és hogy mi az a kérdés, amiről később azt fogjuk gondolni, hogy miért is nem jutott ez hamarabb eszünkbe. Szerintem az egyre gyorsuló hétköznapjaink egyik nagy kihívása a szociális elidegenedés és a társas kapcsolatok megváltozása. Gondoljunk csak arra, amit a 2020-as év alatt mindenki a saját bőrén megtapasztalt. Az online oktatás, online gyűlések és online karácsony nagyon, jó amikor nincs más alternatíva, sok esetben hatékonynak is bizonyult. Ám azt is éreztük, hogy ez teljesen más világ, más működési elvekkel.

A karantén elmúlik, viszont az elidegenedési tendencia lehet, hogy velünk marad, és kérdés, hogy ez milyen változásokat fog hozni magával. Egyes elméletek szerint éppen a társas mivoltunk és a szoros, összetett szociális kapcsolatainkhoz szükséges képességeink tettek minket azzá, amik vagyunk.

Az, hogy a sikeres együttműködéshez folytonosan alkalmazkodnunk kell egymáshoz, megpróbáljuk mások céljait, érzelmeit, gondolatait is figyelembe venni és a sajátjainkkal egyeztetni, nemcsak űrállomások építéséhez vezetett el minket, hanem összetett oktatási, jogi, egészségügyi rendszerek kifejlesztéséhez is. Nagy kérdés tehát, hogy ha a szociális kapcsolataink fellazulnak, ezen képességeinkre kevésbé vagy másképp lesz szükség, hogyan alakulunk át mi magunk és a világ, amelyikben élni fogunk.

– Az anyagi források mennyiben befolyásolják a munkádat/munkátokat?

Hirdetés

– Hát eléggé. Sokáig úgy gondoltam, hogy jó anyagi források hiányában is lehet jelentőset alkotni, csak kicsit nehezebb és hosszabb időbe telik. És hogy a legfontosabb mindig is az ötlet, a kérdés, na meg a csapat marad, akik nélkül ez nem valósulna meg: a fiatal kutatótársaink, a diákok és a kutatási asszisztensek. Ezt most is így gondolom, de közben rá kellett jönnöm, hogy az anyagiaknak is nagyon nagy szerepük van egy kutatás sikerre juttatásában. 2012-ben volt szerencsém elnyerni egy nagy pályázatot az Európai Kutatási Tanácstól, és akkor tapasztaltam meg, hogy sokat számít, mekkora anyagi forrás van, mekkora lehet a csapat, és milyen, ha a kutatásokat és az ötleteket nem a már meglévő eszközökhöz és erőforrásokhoz kell folyton igazítani. 

– Mit emelnél ki a kutatási eredményeidből, aminek a mindennapokban nagy hasznát vehetjük/vehetnénk?
– A legtöbb kutatásunk alapkutatás, ami egy-egy elméleti kérdésre próbál elsősorban választ keresni. Ezeken az alapkutatásokon keresztül azt próbáljuk megérteni, hogy a beszélni nem tudó csecsemőből hogyan lesz viszonylag rövid időn belül érzésekkel és gondolatokkal teli, szofisztikált kommunikációra képes lény. Egy sor fantasztikus vizsgálat van, ami a korai fejlődés mechanizmusait hivatott feltárni. Napokig tudnék róluk beszélni. Legjobban azokat szeretem, melyek ellentmondanak hétköznapi intuícióinknak. Egyik ilyen téma a kétnyelvűség. Brassóban nőttem fel, így a kétnyelvűség pszichológiája mindig is foglalkoztatott.

Első kétnyelvűséget tesztelő kísérletemet Kolozsváron végeztem, a másodikat már Triesztben. Kétnyelvűséget célzó vizsgálataink egy olyan mítosszal mennek szembe mint az, hogy két nyelvet egyszerre elsajátítani olyan kihívás egy gyereknek, ami problémás nyelvfejlődéshez vezethet. Persze a kihívás létezik, de a következmények teljesen más képet mutatnak a fenti drámai forgatókönyvhöz képest.

Azt találtuk, hogy már a 7 hónapos csecsemők is rendelkeznek olyan kognitív képességekkel, amik lehetővé teszik számukra a kétnyelvű környezettel való sikeres megküzdést. Sőt, úgy tűnik hogy azok a kicsik, akik már születésüktől kezdve két különböző nyelvet hallhattak maguk körül, hatékonyabb tanulási stratégiákat fejleszthetnek ki, például, ha szükséges, rugalmasabban korrigálják a korábban tanultakat, mint az egynyelvű gyerekek.

–  Ki lenne az, akitől szívesen kérdeznél, akivel beszélgetnél, de már nem lehet, vagy nincs rá mód?

– A szakmai gondolkodásomra legnagyobb hatással a doktori témavezetőm, Jacques Mehler volt. Tavaly télen hunyt el. Ő mindig tudta, mi a legégetőbb, legjobb kérdés a tudomány jelenlegi állását tekintve, és nagyon kíváncsi lennék, mit gondolna a jelenlegi helyzetről. 

– Megtorpanás…?

– A kutatásban is, mint az élet minden területén, gyakran van megtorpanás, kétség. És persze egyszer fent, egyszer lent. Vagy sikerül egy kutatás, vagy nem. A kutatási ötlettől, a kísérleten keresztül a publikációkig több éves munka is lehet. Tehát nem szabad felkészületlenül érjen egy-egy projekt kudarca. Ez a munka teljes embert követel, azzal, hogy az irodád ajtaját bezártad, nem jelenti azt, hogy innentől már nem dolgozol. Ezért aztán mindig úgy érezzük, időhiányban szenvedünk. Hogy kell jól csinálni, meddig tart a munka és honnan kezdődik a magánélet? Fogalmam sincs, szerintem nincsen jó recept, mindenki úgy alakítja ahogy tudja, és ahogy neki elfogadható. Annyit azért tehetünk, hogy megpróbáljuk a tőlünk telhető legjobban csinálni mindkettőt, elfogadva azt, hogy a körülmények néha az egyik, néha a másik irányba billentik el a mérleget. 

Ágnes és kisfia

– Milyen arányban vagy tudatos, illetve ösztönös a gyereknevelésben?

– Hát körülbelül ugyanannyira, mint bárki más. Noha nekem is, meg a páromnak is szakterületünk a fejlődéslélektan, a való életben átlagos szülők vagyunk. Van, amikor tudjuk, hogy mit kell tenni, de vannak olyan helyzetek is, amikor nem, és persze olyan helyzet is adódik, amikor tudjuk, hogy mi lenne a legjobb elméleti szempontból, de nem azt tesszük. Néha persze valóban kibújik belőlünk a kutató és érdekes jelenségeket vagy mondatokat jegyzünk le, vagy inspirációnak használjuk ezeket egy-egy kutatáshoz, de elsősorban szülők próbálunk lenni.

– Milyen terveket dédelgetsz mind szakmailag, mind a magánéletedet illetően?

– Jelenleg egy váratlan szakmai újratervezési helyzetben vagyunk. Hamarosan újból elköltözünk. Ezúttal azonban az egész kutatócsoport: 30 emberrel, hat laboratóriummal és a különböző felszerelésekkel nem éppen egyszerű Budapestről Bécsbe költözni. Az új kihívások során gyakran sok minden megújul, biztos vagyok benne, hogy az új kollégák, az új ötletek számos, korábban még járatlan utat is megnyitnak előttünk. Mint magánember? Nem tudom, előbb új óvodát kell találnunk.

Friss lapszámunkat alább kérheted: