Varga Melinda: Nincs okom panaszra

Költő, szerkesztő – interjúit, verseit olvastuk, s figyeltük, hogy bomlik ki és fordul a Nap felé… Kötetről kötetre, állomásoktól állomásokig lépdeltünk vele, mikor 2017-ben a Nőilegben munkájáról kérdeztük Varga Melindát, a Gyergyószentmiklóson született, Kolozsvárott élő alkotót, aki az Irodalmi Jelen és az erdélyi Előretolt Helyőrség szerkesztője, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia oktatója. Nosztalgiának hívjuk, de inkább a jelenről beszélgetünk.

Először 2014-ben lapozhatták fel az olvasók Erdély női magazinját, a Nőileget. Hónapról hónapra számos olyan embert szólaltattunk meg, akinek a munkája, a hitvallása figyelemre méltó, életpályája példaértékű. Mi történt velük azóta? – erre vagyunk kíváncsiak Nosztalgia sorozatunkban.

– Hogy vagy, milyen évet zársz?

– Advent az elcsendesülés, a várakozás, az összegzés ideje. Ebben az időszakban sokszor fordultam az Istenhez, hogy veszteséget, gyászt, mély sebeket gyógyítson be, segítsen elengedni az apám.

Ilyenkor válaszokat kap az ember, a vívódások után nyugalom, béke költözik a lelkébe. A legfontosabb tanulsága ennek az évnek: bár külföldre nemigen utazhattunk, önmagunkhoz gyakrabban látogattunk el.

Sosem volt bennem olyan nagy a csend, mint idén novemberben, és sosem volt az adventi időszakban annyira nyugodt a lelkem, mint most.

Megtanultam jobban értékelni azt, amim van, az egészségem, a szép környezetet, ahol lakom, a munkám, a szeretteimet, a szerelmem, a barátaimat, a látszólag apró, de annál fontosabb dolgokat, egy szép délutánt, egy jó kávét, az erdőt, az első havat.

Jó évet zárok, nincs okom panaszra.

– A határidő a legjobb múzsa. Mennyire tudsz ezzel te egyetérteni? 

– Verset nem lehet parancsszóra írni, sem határidőre. Vannak felkérésre születő versek, amelyek határidőhöz kell igazodjanak, de ezek is csak akkor tudnak megszületni, ha a téma közel áll ahhoz a költőhöz, akit megkeresnek. Az Irodalmi Jelennél és az erdélyi Helyőrségnél szoktunk néha tematikus verseket íratni, júniusban volt Trianon-számunk, tavaly télen 89-re emlékező karácsonyi versek, nemrég Szőcs Géza kapcsán született néhány tematikus felkérésre írt vers.

Vannak olyan kiváló alkotók, akik egyszerűen nem tudnak ilyen megkereséseknek eleget tenni. Én sem szeretek témára írni, határidőre meg végképp. A vers számomra a szabadságot jelenti.

– Új versesköteted jelent meg, szép, várhatóan kívül és belül. Te is ezzel a jelzővel illetted nemrég a közösségi oldaladon. Neked miért szép? 

A Pacsirta és a Sas utca sarkán című verseskötetem az Előretolt Helyőrség Íróakadémia gondozásában jelent meg, olyannyira friss, hogy alig egy hete jött ki a nyomdából, és még én is csak fényképen láttam a könyvem, a kiadó munkatársának, Tódor Szidóniának köszönhetően.

Sok benne a szerelmes vers, a hangulatokat leíró költemény, kicsit olyan, mint egy impresszionista festmény,

s ehhez igazodott Szentes Zágon borítóterve is.

Márciusban jelent meg az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában A fásult kebelnek nincs költészete című verseskötetem, a járvány miatt nem volt itthon bemutatója, Budapesten is csak online, talán ezért nem hallottál róla. Ez is szép könyv. Jánosi Andrea tervezte a borítóját. Verses tudósításokat tartalmaz az erdélyi irodalmi életről, illetve alkalmi verseket. Mindkét kötetemet Böszörményi Zoltán szerkesztette.

Elektronikus könyvformában jelent meg a Kifordított ég című verseskötetem szintén az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában, ez egy válogatás kötet, az első kötettől a legújabb könyvemig többféle stílusú, témájú verset tartalmaz.

Hirdetés

A Nőileg olvasóit viszont azt hiszem, hogy a legújabb, A tizenkét kagyló című kötetem fogja érdekelni, amely Orbán János Dénesnek köszönhetően az Előretolt Helyőrség Íróakadémia gondozásában jelenik meg jövőre. Ez egy illusztrált verseskötet lesz, Szekáry Zsuzsannát kértem föl arra, hogy festményekben jelenítse meg a 12 csillagjegy női szülöttjét. A mitológia-asztrológia és szenzualitás keveréke. Röviden arról szól, hogy milyen izgalmasak vagyunk mi nők. Afféle használati utasítás a férfiaknak hozzánk.

– Szép leltár! Talán emlékszel, három évvel ezelőtt lapunkban azt mondtad a szerelmes versek apropóján, hogy mindig foglalkoztatott az erotika, és talán ha öreg költő leszel, mesét vagy gyerekverset fogsz írni. Mi az, ami most téged foglalkoztat és kinyilatkozásra is vágyik?

– Azt hiszem, hogy annyira öreg költő nem leszek, hogy ez a téma ne foglalkoztasson. A szerelem, az erotika az élet része, e nélkül is lehet élni, de nem érdemes.

Ami a gyermekkönyveket illeti, azt hiszem, elhamarkodottan fogalmaztam. Jó gyerekverset nem hiszem, hogy fogok tudni valaha írni. A legtöbb kortárs költő beleesik abba a hibába, hogy amikor gyermeke lesz, gyorsan elkezd gyerekverset írni, és valamiért azt hiszi, hogy a gyermek nem képes felfogni csak a gügyögést-gagyogást, ennek folytán születik egy rakás rémesen giccses, szirupos, csengő-bongó vers. Erdélyben is, nemcsak Magyarországon. Pedig a gyermekek nem hülyék, csak kicsik. Okosak, egyből kiszűrik a hamisságot, és nem kell nekik gügyögni.

Világosan emlékszem, hogy négy-ötéves koromban borsózott a hátam a gügyögő szomszédasszonyoktól, akik ráadásul megkérdezték, hogy hívnak, hány éves vagyok, meg hogy anyámat vagy apámat szeretem-e jobban. Hangsúlyozom, a gyermek nem hülye, csak kicsi! Az óvodában sem szerettem a gügye mondókákat, nem is voltam hajlandó szavalni ilyesmit a kötelező ünnepségeken, amikor, ha tetszett, ha nem, szerepelni kellett. Meghatározó élmény volt viszont, amikor nagybátyám megtanította József Attila Altatóját, meg nagymamán saját költésű meséit is nagyon szerettem.

Gyermekverset vagy úgy kell írni, mint Kányádi Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Weöres Sándor, Mezey Katalin tették, vagy inkább sehogy.

Jelenleg egy mesekönyvön dolgozom egyébként, egy gyermekkori ötletemet dolgozom fel, ebben beleszőttem nagymamám meséit is, amit esténként mondott nekem. Nem kis kihívás. Nem tudom, sikerül-e ezzel a gyermekeknek újat mondanom, hiszen az én gyermekkorom óta nagyon sokat változott a világ. Azokhoz a gyermekekhez szeretnék szólni, akik szomorúak, hiszen mint tudjuk, sok a lelkileg sérült, csonka családban vagy konfliktusos környezetben felnövő gyermek, kiskamasz.

Futóterep, Melinda fotója

– Közben jut idő egyebekre is, láttam, hogy futsz. Mekkora váltás volt ez, mi a története?

– Régóta járok rendszeresen edzeni, szaunázni. A pandémia miatt viszont kiszorultam a tornateremből, tavasszal bezárták a sporttermeket. Mire kinyitották újra, rákaptam a kinti futásra. Felszabadítóbb, szórakoztatóbb.

Rossz idő esetére van szobabiciklim, kis súlyzóim, hallgathatok közben Mezzót, nézhetek filmet, olvashatok, és nem kell idegenekkel közösködnöm az öltözőn, az erőgépeken.

– Mi jut eszedbe a szabadságról? És a boldogságról?

– A szabadságról? Hm.

A vadmadarak, az erdő, a futás, a szerelem, a vers. A boldogságról is ugyanaz. Csak a boldog ember lehet szabad.

– Ha valamit megváltoztathatnál eddigi életedben, mi lenne az?

– Semmit sem változtatnék meg. Mindennek megvolt a maga helye és ideje. Jól érzem magam a bőrömben. Boldog vagyok. 

Fotó: Szentes Zágon 

Friss lapszámunkat alább kérheted: