Kívülről nyugodt, kiegyensúlyozott, megfontoltan mosolygós, belülről nyughatatlan, folyamatosan kereső férfi Weber Tibor Rudolf vállalkozó, építőmérnök. Hosszú ismeretségünk után komolyságával, igényességre törekvésével ezúttal is meglep.
{hirdetes}
– Mit kell tudni a családodról, milyenek a Weberek? Melyek számodra a legfontosabb örökségek?
– Úgy gondolom, hogy a legtöbb férfi életében édesanyja első helyen áll, így vagyok ezzel magam is.Édesapámtól a hivatásomat örököltem. A szüleim tettek arról, hogy kitartásra és felelősségvállalásra tanítsanak – ezek mai napig fontos vezérelvek a munkámban is. Hálás vagyok azért is, hogy megteremtették számomra a zenélés lehetőségét: hosszú ideig fuvoláztam. A zenei tehetséget tőlük örököltem, édesanyám énekelt, édesapám zongorázott fiatal korában.
– Mit szeretsz a munkádban?
– Szeretem a kivitelező-mérnöki munkát, élmény igényes épületeket hagyni magunk után. Szeretek visszatekinteni a múltba, látni, hogy hol kezdtem, és milyen eredményeket értem el. Szívesen gondolok vissza élményszerű projektekre. Valamilyen szinten alkotásnak tekintem, amit létrehozok, és ugyanígy tudok örülni is neki. A cél persze az, hogy ne csak én tudjak örülni, hanem azok is, akiknek építek.
Fotó: Angyalosi Bea
– Örök kérdés marad a karriert buzgón építő emberek számára, hogy mennyire sikerül meghúzni a határokat munka és magánélet között. Te hogy vagy ezzel?
– A magánvállalkozásban számtalan kihívás van, a legnehezebb talán az, hogy mindig benne élsz. A végére tudok érni a feladataimnak, de gondolataimban még sokáig foglalkozom a céghez tartozó ügyekkel. Nap mint nap tanulom, hogy hogyan kell ettől megszabadulni.
– Egyértelműen szereted a kultúrát, több művészeti fesztivált, eseményt, projektet támogattál már. Miért fontos ez számodra?
– Többek között a gyerekkori zenei élményekre alapozva kezdtem el tudatosan különböző kulturális szervezeteket támogatni. A zene nagyon sokat tett hozzá a személyiségem fejlődéséhez, ezért szeretnék én is, a támogatásokon keresztül,értékeket megismertetni, lehetővé tenni a művészet megtapasztalását akár olyanok számára is, akik kevésbé férhetnek hozzá.
– Mi az, ami téged – a vállalkozói feladatkörök naponkénti lefutása után – igazán kikapcsol?
– Igyekszem olyan emberekkel tölteni az időt, akiket szeretek, és akik engem is szeretnek. Közéjük tartozik természetesen a párom is. Az is kikapcsol és feltölt, hogyha elmegyek koncertre vagy színházba.
Fotó: Angyalosi Bea
– Kihagyhatatlan kérdés: mire figyelsz fel a nőkben, mit tartasz bennük fontosnak?
– Számomra éppen a változatos, sokféleképpen feltűnő nőiesség vonzó, de nem tudnám pontosan meghatározni, hogy ez mit jelent. Nincsenek elvárásaim a nőkkel szemben, nem keresek bennük egy bizonyos tulajdonságot, sokkal inkább azt mondhatom, hogy spontánul ismerem fel a kisugárzásukat. Így történt ez a párommal is.
– Mit teszel a külső megjelenés érdekében, hogyan vigyázol a testedre?
– Nem tudom a külsőt csupán önmagában szemlélni, sokkal összetettebbnek látom a megjelenésünket. Fontos persze a kinézet is, de éppen annyira az is, hogy a lelkünkkel foglalkozzunk. Talán úgy lehetne ezt leginkább megragadni, hogy a magatartás, viselkedés, attitűd számít. De ettől még természetesen én is járok sportolni, úszni, szaladni, de sokkal inkább élvezetből, mintsem tudatos, kalóriákat számba vevő terv alapján.
Fotó: Angyalosi Bea
– Jóban vagy önmagaddal?
– Általában igen. Olyankor haragszom magamra, amikor nem tudok elaludni munkahelyi dolgok miatt. Addig foglalkoztatnak, amíg valahogy megoldásra nem jutok. Utána viszont jól tudok aludni.
– Sokat elmond az emberről, hogy mennyire tud a tévedésekkel, egy-egy problémával megküzdeni. Nálad hogyan zajlik ez?
– Úgy gondolom, hogy a tévedések felismerése már komoly dolognak számít. Ha ez megtörtént, azon dolgozom, hogy a kialakult helyzetet elfogadjam, majd türelmesen valamilyen megoldást találjak. A hibákra jobban felfigyelek sajnos, de lehet, hogy ez pont az igényességemre utal. Igyekszem.
– Mikor voltál a legboldogabb?
– Most is boldog vagyok. De ha már a legek-ről kérdezel, akkor legutóbb talán annak örültem nagyon, amikor tavaly megkértem a párom kezét, és ő elfogadta.
Fotó: Angyalosi Bea
– Milyen vagy, amikor senki sem lát?
– Álmos és fáradt.
– Melyik most a kedvenc tárgyad?
– Azokat a tárgyakat szeretem, amelyekhez történeteket asszociálok, a történetekhez pedig embereket. Kaptam egy szobrot a páromtól, az a címe, hogy Az ölelés…
