Zsigmond Emese főszerkesztő: „Egész lényemet átjárja a Napsugárnál végzett munka”

Gyerekek generációival szerettette meg az olvasást, és biztosít minőségi olvasnivalót ma, a digitális bennszülöttek korában is a Napsugár és a Szivárvány folyóirat. „Ez a hivatásunk, a feladatunk, az életünk” – összegzi a szerkesztőségben zajló alkotómunka lényegét Zsigmond Emese leköszönni készülő főszerkesztő. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin júniusi számában olvasható.)

– Miközben mindenki az írott sajtót siratja, a Napsugár Kiadó két gyermeklapja, a Napsugár és a Szivárvány 25 ezres példányszámban jelenik meg havonta. Minek tulajdonítja a sikert? 

– A járvány a szó rossz értelmében feltette a „koronát” arra a riadalomra, hogy vége az írott sajtónak, a nyomtatásnak, a Gutenberg-galaxisnak, az interneté a jövő, ezentúl minden gyermek csak az okostelefonját, tabletjét kukucskálja, és nem olvas. Én ezt nem hiszem el, a Szivárvány és a Napsugár élő cáfolata ennek a vészhírnek. Az írott szövegnek mindig meglesz a szerepe pontosan azért, mert nem száll el, visszalapozható, tapintható, mindenki a maga ritmusában fogadhatja be. Ez a könyv egyik előnye a rajzfilmekkel, a világhálós felületekkel szemben: el lehet bújni vele, és a magad tempójában olvasgatni, emésztgetni, továbbgondolni, szeretni. Ugyanez vonatkozik a nyomtatott folyóiratokra is. Bizakodó vagyok azért is, mert a mi korosztályunk,

a kisiskolások még frissen tanultak meg olvasni, írni, és ez nagy élmény számukra, semmiféle billentyűzet kedvéért nem mondanak le arról, hogy maguk formálhatják és böngészhetik a betűket.

Ezt tapasztaltam három gyermekemmel, most a hat unokámmal és a sok ezer olvasónkkal is. A harmadik érv arra, hogy megmarad az írott gyermeksajtó, az a tanítók, óvónők hozzáállása, nyitottsága. Ők felhasználják munkájukban, és arra biztatják a gyerekeket, hogy otthon is vegyék elő a Napsugárt, Szivárványt, olvassanak, dolgozzanak belőle.

– Miben változott a munka a járványhelyzet miatt, hogyan sikerült elérni a kis olvasókat?

– A vesztegzár miatt megszakadt az élő kapcsolat a pedagógusokkal és az olvasókkal. Mindig kerestük a találkozások lehetőségét. A táborok, pedagógusfórumok és a nagyobbacskáknak szervezett versenyek több mint negyed évszázada hozzátartoznak a Napsugár életéhez. Célunk, hogy találkozzunk, beszélgessünk, megismerjük őket, és hozzájuk alakíthassuk a munkánkat. A vesztegzár miatt erre nem volt lehetőség, és a kinyomtatott lapokat sem tudtuk eljuttatni a gyerekekhez. Helyette az internet kínált egy felületesebb, de pergőbb, élénkebb kapcsolatot. Ki is használtuk: kitaláltuk a  Palackposta és a Ti küldtétek című rovatokat, amelyek állandó jelenlétet biztosítottak honlapunkon és a Facebookon. Az elmúlt időszakban is sok szülő, pedagógus küldte be a gyerekek otthon készített munkáit, fényképeit, amint kertészkedtek, méhészkedtek, főzőcskéztek. Mi, a nyomtatott sajtó elkötelezett képviselői, kénytelenek voltunk a világhálóra költözni, és ott tartani ébren a baráti, olvasói kapcsolatot a gyerekekkel, szülőkkel, pedagógusokkal.

– 1989 szeptemberétől szerkesztője, 1992 óta főszerkesztője a lapoknak. Miként lehet ilyen hosszú ideig frissnek maradni, lépést tartani az egymást váltó generációkkal, technikai kihívásokkal?

– A technikát megtanultuk kezelni. Nem kelhetünk versenyre a digitális bennszülött nemzedékkel, talán nem is akarunk, de mi, idősebb szerkesztők is elértünk egy rutinos felhasználói szintet. Ami a frissességet, mindig időszerű hangot illeti, azt részben az említett találkozások biztosítják. A gyerekek között élünk, nekünk is vannak gyerekeink, unokáink és állandó, élő és szoros kapcsolatban vagyunk a tanítókkal, óvónőkkel és a kis olvasókkal is. Több száz levelet kapunk tőlük havonta interneten vagy papíron, versek, rajzok formájában – ez is biztosítja, hogy idősebb korosztályként is rajta tartsuk a kezünket a mai kor pulzusán, és próbáljuk kiolvasni, kitalálni, hogy mit szeretnének, mit várnak tőlünk a gyerekek. Gyakran meg is kérdezzük, hogy mi tetszik nekik a lapban, mit cserélnének le. Persze ezt nem követjük szóról szóra, hiszen akkor csak rejtvényekből, viccekből és játékokból állna a lap. 

Márpedig a nevelői, irodalmi vénánkat, amit az alapítók 63 évvel ezelőtt alapelvként megszabtak, soha nem fogjuk feladni, mi is vállaljuk, folytatjuk – Ady Endrével szólva – „új időknek új dalaival”.

– Miről ismerszik meg a minőségi gyermekirodalom?

– Egyszeri és megismételhetetlen. Meglepő és mégis ismerős nyelvében, képeiben, zenéjében, tömörségében, ha líráról van szó, ha pedig próza: cselekményében, meseszövésében, jellemábrázolásában. Azt érezzük olvasásakor: ez bennünk is mocorgott, de mi soha nem tudnánk így fején találni a szöget. Körülbelül ez érvényes az igazi művészi illusztrációra is: a közhelyek hiánya. Mindig vannak divatirányzatok az irodalomban, képzőművészetben, de a nagy művészek nem „úsznak” ezekkel. Őszintét, hiteleset alkotnak, lelkébe látnak a befogadónak. 

– A Napsugár 63 éves, a Szivárvány 40 éves fennállása alatt sok jeles író, költő, képzőművész volt a két lap munkatársa. Miként lehet ilyen értékes alkotói közösséget összehozni, megtartani?

– A kezdetektől máig a legkiválóbb írók, költők, képzőművészek közöltek két folyóiratunkban. Ők a mi aranyfedezetünk. A kommunizmus éveiben közülük többen is szerkesztőként, ma külső munkatársként részei életünknek. Szerkesztők régóta mindössze ketten vagyunk Müller Katival. Most, hogy nyugdíjba készülünk, az én munkámat László Noémi, a Katiét Bak Sára készül átvenni. Mindketten nagyszerű művészek, igaz emberek, régi munkatársaink, így őrségváltás igen, de pálfordulás vagy minőségi döccenő biztosan nem lesz a Napsugárnál. Az írók, költők és képzőművészek között is vannak idősebb kollégák, akik szinte a lap alapítása óta munkatársaink – Unipán Helga például hatvan éve rajzol nekünk –, de vannak egészen fiatalok is. Büszkék vagyunk arra, hogy mindenkor megkerestek az induló szerzők, rajzolók. Számukra rangot jelent a Napsugárban, Szivárványban közölni. A nálunk megjelent versekből, mesékből díjnyertes kötetek születtek, a nálunk induló grafikusok sokkönyves illusztrátorokká nőtték ki magukat.

Marosvásárhelyi Könyvvásáron, 2019 (jobb szélen) /Fotó: Pop-Sólyom Ágnes

Viharos válásról nem tudok folyóirataink életében: akik szerzőink, grafikusaink lettek, nyugdíjazásukig, halálukig kitartottak mellettünk: Kányádi Sándor, Fodor Sándor, Bálint Tibor, Lászlóffy Aladár, Bajor Andor, Méhes György, és a rajzolók, Árkossy István, Rusz Lívia, Deák Ferenc, Soó Zöld Margit. Hosszú a sor. És hál’ Istennek nincs vége. A Napsugárban közölte első gyermekverseit Markó Béla, Kovács András Ferenc, Visky András. László Noémi, Balázs Imre József, Zágoni Balázs, Máté Angi, Szőcs Margit is hozzánk kopogott be kezdő gyermekírásaival. Persze jöttek szép számmal olyanok is, akiket meghallgattunk, de nem közöltünk. A mérce elég magasan áll. Ezért maradt művészi rangú a két folyóirat.

Hirdetés

– Voltak nehéz időszakok a lapok életében? 

– A kommunizmus évtizedeiben a cenzúra, a politikai parancs-témák keserítették az akkori szerkesztők életét, de a kötelező rendszerdicsőítést 2–3 oldalon elintézték, és a lap java részét értékes, sőt titkon lázadó írásokkal töltötték meg. Ezért volt oly gazdag a gyermekirodalom a kommunizmus évtizedeiben Magyarországon és Erdélyben is: a szerzők a mesék, gyermekversek nyelvén elmondhattak olyan tartalmakat, amit a felnőtt irodalomban nem lehetett átvinni a cenzúrán. A Napsugárban is fénykorát élte ez a virágnyelv, a legendás Kányádi Sándor-verseket vagy Bajor Andor „áthallásos” meséit nemcsak a gyermekek várták, a felnőttek számára is üzenetet hordoztak – a sorok között. 1990-es évek elején alig született gyermekirodalom. A hirtelen ránk szakadt szabadságban a szerzők úgy érezték, meg kell írniuk mindazt, ami addig tilos volt. A gyermekirodalom hullámvölgybe került. De nem ez jelentette a legnagyobb gondot, hiszen a klasszikus művek, a népmesék, az előző évek termése bőven kínált közlésre méltót. A nagyobb baj az volt, hogy egyszeriben intézményi és anyagi háttér, no meg terjesztés nélkül maradt az egész sajtó. Nem sok kiadvány élte túl ezt a levegőhiányt. A Napsugárnak sikerült: a „lelke” addig is igaz volt, nem kellett kicserélnie, nem is fordult el tőle egyetlen alkotóművész munkatársa és terjesztő pedagógus sem.

Gyorsan léptünk: alapítványt és vállalkozást jegyeztünk be, visszahívtuk hajdani főszerkesztőnket, Farkas Jánost, és az ő tapasztalatával kiépítettük saját terjesztőhálózatunkat.

A 90-es évek vége felé a gyermekirodalom is új lendületet kapott: a szerzők rájöttek, hogy a gyermekeké a leghálásabb és legnépesebb olvasótábor, a kiadók rájöttek, hogy a gyermekkönyvpiac a legkifizetődőbb.

A mesék, versek pedig mielőtt könyvvé lennének, a Napsugárban, Szivárványban jelennek meg. 

– A minőségi olvasmányok mellett milyen értékek közvetítését vállalják? 

– A Napsugár mindenkor elkötelezett volt a magyar, a keresztény és az egyetemes emberi értékek mellett. Fontosnak tartom ráébreszteni a gyermekeket a magyar nyelv ősiségére, logikai, képi erejére, a magyar népi kultúra közösségmegtartó voltára, a magyar történelem hősi szabadság- és igazságkeresésére. Ismeretterjesztő rovataink arra nevelik a kicsiket, hogy kutassák, védjék, tiszteljék a természetet, a teremtett világ ezer csodáját. 

– Nyugdíjba készül, fogja-e tartani a kapcsolatot a gyerekekkel?

 – Föltétlenül, egy ilyen életformát nem lehet csak úgy feladni. Egész lényemet átjárja a Napsugárnál végzett munka, mely szorosan kötődik tíz évnyi magyartanári pályámhoz. A gyerekekhez a magánéletemben is közel vagyok, körülöttem vannak az unokáim, már a hetediket várjuk. Kész kis óvoda, amikor mind összegyűlünk. A Napsugárral sem szakítom meg a kapcsolatot, a Kószabósza és a Szólj, szám! rovatot szeretném folytatni. Dosztojevszkij szerint „gyermekek közelében meggyógyul a lélek”. Én azt remélem: gyermekek közelében fiatal marad a lélek. 

Kiemelt képen: Napsugár-találkozó a kolozsvári Adventi Vásáron /fotó: Salamon Orsolya