10+1 #maradjotthon-program. Avagy mit csinál egy megszállott programszervező?

Miközben e sorokat írom, az államelnök bejelentette a teljes kijárási tilalmat. Így ugrik az eredeti bekezdés, és átfogalmazódik, ahogyan az életünk is napról napra ebben az időszakban. Most már kötelező komolyan venni a #maradjotthon felhívást. Magam is otthoni munkavégzésben vagyok, s bár még néha be kell járnom a munkahelyemre, a fejemben már összeállt a teljes itthoni program. Nézzük, hogyan néz ki egy napom itthon. Ha tetszik, csináld velem.

Rendezvényszervezőként nagyon nehezen érint ez a lelassult életforma. Nekem, nekünk most jött volna a „szezon”: amikor téli álmából éled minden, és a tavasszal együtt megjelennek az első szabadtéri rendezvények is. Nos, ez most felejtős. De akkor mit csinál ilyenkor egy megszállott programszervező? Hát mit, szervez programot otthon! Nyilván más az élet gyerekkel, nekem viszont még nincs, így párommal kettesben maradunk itthon. Csak ebből a szemszögből tudom megközelíteni az otthonülős témát, de talán tudok pár jó tippet adni a szingliknek is. 

A legfontosabb: legyen pontos, követhető a program, és ragaszkodj hozzá! Pontosan úgy tégy, mintha ez a te privát szabadtéri rendezvényed lenne, amelyen mindennek időben kell megkezdődnie és időben kell véget érnie. Hajrá, meg tudod csinálni!

Reggel

1. program: Aludj hosszan!

Végre nem kell korán kelni, és nem is kéri senki számon rajtad, hogy mennyit aludtál. Most a testednek át kell állnia pihenő üzemmódra, ezért ne sanyargasd magad a koránkeléssel. Lehet, hogy soha többé nem lesz ilyen alkalom. Ez most más. Adj időt magadnak, próbáld megszokni a lelassulást. Nem kell átesni a ló túloldalára, azért szabj határt! Ha a 8–9 óra megvan, az bőven elég.

2. program: Készíts reggelit!

Felejtsd el a „gyorsan kenek egy vajaskiflit, majd rohanok” reggeliket. Nézd ki még előző este, térképezd fel a hűtődben rejlő lehetőségeket. Már telefonos alkalmazáson is van egy rahedli recept, aztán ott vannak a főzős közösségi profilok, tehát lesz miből válogatni. A lényeg: szánj időt a reggeli elkészítésére, majd ráérősen fogyaszd el. Jöhet a kávé/tea a kedvenc újságoddal vagy magazinoddal, de ha jobban szereted, olvasd el a híreket neten. Itt is fontos az időkorlát, szabj egy keretet.

3. program: Szánj magadra időt!

Nem mondom, hogy nem lehet napokig pizsamában vagy melegítőben ellenni a lakásban, de attól annyira eltunyulsz, hogy kedved sem lesz magadhoz az első hét után. Ezért, szánj magadra időt, azaz szépítkezz. 

Most nem kell smink, sem a hajadat kivasalni (de mondjuk, ha attól érzed jobban magad, csináld!), de a reggeli zuhanyzás után ha arcot tisztítasz, szemöldököt szedsz vagy megcsinálod a körmöd, máris úgy érezheted, hogy nem hanyagoltad el magadat.

4. program: (Házi)munka

Erre fontos kitérnünk, hiszen sokan vannak home office-ban, ami azt jelenti, hogy az alapvető teendőket otthon is el kell végezniük. Ha otthonról dolgozol, mérd fel, hogy hány óra munkád van arra a napra, és állj neki. (Akik teljes munkaidőben kell ellássák feladataikat, számukra nem érvényes ez a fajta napi beosztás, viszont érdemes akkor is hasonlóan rendszerezni az idejüket.) Lehetőleg tartsd magad az időkeretedhez, tehát ne vegye el az egész napodat a munka, hiszen egyszer csak úgy fogod érzékelni, hogy egész nap dolgoztál. Ha egyáltalán nem kell otthonról dolgoznod, akkor itt az ideje a házimunkának. Most van időd rá, nincs kibúvó! Tervezd be, hogy mit szeretnél elvégezni és mennyi időt szánsz rá. Fogj neki, csináld meg, de itt se lépd túl a megszabott időkeretet!

Ebédidő (ha az előbbieket végigcsináltad, jó esetben már itt tartasz)

5. program: Főzz ebédet!

Lehet az 20 perces olaszos vagy egészen komplex magyaros, a lényeg, hogy találd ki és főzd meg. Most igazán van időd mindenre, így nyugodtan készíts levest, az amúgy is nagyon fontos a gyomornak, legyen utána egy könnyebb második fogás, és jöhet a desszert. Igen, legyen desszert! Legyen ez a nap fénypontja. Készíthetsz valami egyszerűt, de adhatod a fejed egy minitorta elkészítésére is, abból legalább marad holnapra, és milyen jó időtöltés!

6. program: Informálódj!

Jöhet a napi híradag. Tudom, hogy a legtöbb csatorna délután 5-től és 6-tól sugározza a híradót, de nem biztos, hogy kell az a tömény információhalmaz. Kapcsold be a tévét egy hírcsatornára, onnan úgyis minden aktuális hírt megtudsz. Ne mérgezd magad sokáig, viszont fontos, hogy tudj a világ történéseiről. Ha engem kérdezel, max. félórát szánnék erre. De fontosnak tartom, hogy ne maradjon ki.

7. program: Fogj neki nyelvet tanulni!

Szerintem ez a legjobb tipp, amit adhatok. Itt az ideje egy új nyelvet megtanulni. Ne az akadémiai szint legyen a cél, hanem hogy ismerd meg az adott nyelvet, tudd a fontosabb szabályait, érezd magad otthon benne. Erre is vannak már mobilos alkalmazások, és az internet is tele van nyelvleckékkel. Ha naponta rászánsz másfél órát, két hét alatt is nagy eredményeket érhetsz el. Ez tényleg jó, ne félj tőle, vágj bele!

Délután

8. program: Rakj rendet!

Annyi jó csináld magad-tipp terjed a neten, és mi is megírtunk már jónéhányat, ezek legfontosabbjait egy következő írásomban fel is elevenítem. Addig is, térképezd fel, hogy melyek a lakás kritikus pontjai. Itt most nem házimunkára gondolok, hanem olyan helyekre, ahol rendet kell rakni vagy rendszerezni kell (pl. ruhásszekrény, nappali fiók, kamra). Ha már megvan a prioritási sorrend, uccu neki. Hidd el, minden napra fog kerülni valami. Ha ma nem fejezed be, nyugodtan hagyj belőle holnapra is. Ráérsz!

9. program: Kávézz a barátnőiddel!

Ez a kedvenc tippem. Tudom, tudom, se kávézó, se cukrászda nyitva, de azért kávéd van otthon, nem? 

Nos, elkészíted a kávét, csinálsz egy csoportot, meghívod a barátnőidet, videóhívást kezdeményezel és együtt kávéztok. 

A napi témát itt is meg lehet beszélni, s bár az élvezet nem száz százalékos, a kijárási tilalom alatt sem kell megválnotok egymástól. Ezt amúgy átmentheted a családodra is, vagy a külföldön élő barátokra is. 

Este

10. program: Csatlakozz online edzésekhez!

Azért nem a videókat javaslom, mert a szervezett online edzés alkalmával tartozol egy közösséghez, és az motiválóbb lehet, mint egyedül edzeni. Se szeri, se száma a különböző világhálós edzéseknek: eldöntheted, hogy csoporthoz csatlakozol vagy eseményhez, a lényeg, hogy a felületen ők kihirdetik, hogy mikor lesznek élőben, a közösség pedig becsatlakozik, videóval vagy anélkül. Naponta vannak edzések, váltogathatod a mozgásformákat, válaszhatsz a kezdő és haladó szint között, szóval semmi nem akadály. 

+1 program – a kötelező minden estére: Töltődj fel kultúrával

A tutitipp. Készíts listát a kedvenc filmjeiddel, és ütemezd be őket napokra lebontva. Remélem, beszerezted a legjobb könyveket is, ha nem, próbálj kölcsönkérni, legutolsó esetben válaszd az e-book-ot. Oszd be a napokat: egyik nap film, másik nap könyv, a lényeg, hogy szórakoztasd magad. Saját helyzetemből kiindulva, látom, hogy a férfiaknak is szükségük van a barátokkal való szocializálódásra, és van, hogy ők ezt online videójátékokkal oldják meg. Nyilván itt is időkeretben működünk, tehát nem engedjük, hogy az együtt töltött idő rovására menjen. Amíg ő videójátékozik, én a kedvenc sorozatomat nézem. De ha ezeket már mind meguntad, ajánlom figyelmedbe a Maradj otthon! fesztivált, amely a közösségi oldalakon fut, és amelynek van már erdélyi verziója is. A legjobb koncertek, színházi, irodalmi vagy művészeti programok egy helyen az online térben, ingyen.

Kiemelt kép: Shutterstock